Az Elnökség

Az Elnökség testületi szerv, feladata a Küldöttgyűlések közötti időszakban, a Küldöttgyűlés határozatainak megfelelően a Kamara működésének irányítása. Az Elnökség ülései a BKIK küldöttei számára nyilvánosak, azokon – tanácskozási jog nélkül – bármelyik küldött részt vehet.

A BKIK Elnökségének tagjai Az Elnökség határozatai A BKIK Küldöttgyűlésének és Elnökségének 2014. I. félévi munkaterve

Az Elnökség hatáskörébe tartozik:

a) a Küldöttgyűlés dokumentumainak és döntéseinek előkészítése;

b) a Kamara éves költségvetésére vonatkozó javaslat összeállítása az Ellenőrző Bizottság, valamint a Pénzügyi Költségvetési- és Tagdíj Bizottság véleményének meghallgatásával, és annak a Küldöttgyűlés elé terjesztése;

c) az Alapszabály rendelkezéseinek megfelelően kamarai szintű Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint Tagfelvételi és Kizárási Szabályzat megalkotása, módosítása, a tagok kizárása és a tagok kérelmére a főtitkár osztályba sorolással összefüggő határozatainak felülvizsgálata;

d) kamarai összeférhetetlenségi helyzet (Gktv. 27.§) észlelésekor a szükséges intézkedés, illetve a visszahívási indítvány megtétele;

e) az Alapszabály rendelkezéseinek megfelelően kerületi tagcsoportok létrejöttének megállapítása, működésük felfüggesztése, vagy megszüntetése;

f) a Kamara főtitkárával és főtitkárhelyettesével kapcsolatos, a Gktv. 26.§(3) bekezdésben előírt munkáltatói jogok gyakorlása;

g) munkabizottságok létrehozása;

h) döntés közhasznú, illetve gazdasági társaságok megalapításáról, vagy azokban való részvételről, továbbá a közhasznú, illetve gazdasági társaságokkal kapcsolatos törvényben előírt tulajdonosi jogok gyakorlásáról, amennyiben az nem a Küldöttgyűlés hatáskörébe tartozik;

i) döntés alapítványokhoz történő csatlakozásról és ezek alapításáról, amennyiben az éves költségvetés ilyen előirányzatot tartalmaz;

j) pénzügyi kötelezettségvállalással járó együttműködési megállapodások jóváhagyása, támogatási kérelmek elbírálása, amennyiben az éves költségvetés ilyen előirányzatot tartalmaz;

k) döntés minden olyan ügyben, amelyet a törvény és jelen Alapszabály az Elnökség hatáskörébe utal, illetve nem utal a Küldöttgyűlés, más testületi és egyéb szerv kizárólagos hatáskörébe.

Az Elnökség a hatáskörébe tartozó és általa stratégiai fontosságúnak ítélt kérdésekben írásban megkeresheti a rendezett tagdíjú tagvállalkozásokat álláspontjuk megismerése érdekében (bázisszavazás). A bázisszavazás eredménye az Elnökségre nézve kötelező, határozatában azt teljes körűen érvényre kell juttatnia, amennyiben a megkérdezett tagok több, mint fele érvényesen véleményt nyilvánított.

Eseménynaptár
h k s c p s v
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30
Kiemelt videó
KKVHáz Megyék Versenye - 2016
Cég és szolgáltatás kereső
Pályázati projektek
Partnereink