ERASMUS fiatal vállalkozók részére

A jelen pályázati felhívás keretében a vállalkozók csereprogramjának szervezését lebonyolító nemzeti közvetítő szervezetek (Intermediary Organisations/IOs) kerülnek kiválasztásra. Az Európai Bizottság idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a pályázatot.

Az „ERASMUS fiatal vállalkozók részére” (ERASMUS for Young Entrepreneurs) program kezdő vállalkozók számára biztosít lehetőséget arra, hogy egy 1-6 hónapos mobilitás keretében egy másik uniós tagállam tapasztalt vállalkozóinál fejleszthessék képességeiket, jó gyakorlatokat ismerhessenek meg, valamint hogy hosszú távú nemzetközi kapcsolatokat építhessen ki. A program fő célja új és sikeres vállalkozások beindításának bátorítása, illetve az európai vállalkozások nemzetköziesítésének és versenyképességének ösztönzése.

A közvetítő szervezetek feladata a program népszerűsítése és lebonyolítása az alábbi kijelölt feladatokon keresztül:
 sikeres kapcsolatfelvétel és csereprojekt megvalósítása kezdő (még meg nem alapított, de üzleti tervvel rendelkező, illetve maximum 3 éve alapított vállalkozások) és fogadó vállalkozások között (a vállalkozások két különböző tagállamban működnek),
 legalább 100 vállalkozó elérése, körülbelül 50 sikeres cserekapcsolat kialakítása,
 a csereprojektek megvalósításához szükséges szolgáltatások (népszerűsítés, információ, tanácsadás, szerződéskötés, logisztikai támogatás),
 minőség-ellenőrzés, értékelés, beszámolás, aktív hálózatépítés stb.

A pályázat nem teszi lehetővé az egyéni pályázást (2012-ben ez lehetséges volt), pályázni kizárólag konzorciumban lehet. A konzorcium legalább öt szervezet partnerségét igényli négy különböző tagállam területéről. Minden pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be az Európai Bizottság felé. A pályázatban az Európai Unió tagállamain kívül a COSME programban résztvevő országok is részt vehetnek.

Teljes költségvetés a 2017-es kiírásra: 4 895 442 euró. Az Európai Bizottság maximális hozzájárulásának aránya 90 %. Várhatóan kb. 10 partnerség kaphat támogatást (megközelítőleg 500 000 euró projektekként). A projekt megvalósításának időtartama 24 hónap.

Az Európai Bizottság várhatóan szervez egy információs napot Brüsszelben (időpontja még pontosítás alatt).

Pályázatok benyújtásának határideje: 2017. június 7., 17 h.

Pályázati felhívás:
https://ec.europa.eu/easme/sites/easme-site/files/documents/cosme-call-proposal-cos-eye-17401_en.pdf

További információk:
https://ec.europa.eu/easme/en/cos-eye-2017-4-01-erasmus-young-entrepreneurs

Forrás: MKIK EU Hírlevél 2017. 6. szám

Eseménynaptár
h k s c p s v
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31
Kiemelt videó
A Fiatal Vállalkozók Hete a BKIK társszervezésében - 2017
Cég és szolgáltatás kereső
Pályázati projektek
Partnereink