Gazdasági Havi Tájékoztató 2017. március

A magyar kis- és középvállalkozások internethasználata.

GVI logo

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) a 2017. januári KKV Körkép című felmérés keretében a hazai kis- és középvállalkozások internethasználattal kapcsolatos gyakorlatát vizsgálta. A felmérés során 300 legalább húsz főt foglalkoztató hazai kis- és középvállalkozást kérdeztünk meg arról, hogy működésük során hogyan használják az internetet. A legáltalánosabb felhasználási módok (ügyfelekkel történő kapcsolattartás, saját honlap, ügyintézés) mellett a hazai kis- és középvállalkozások többsége az internetet elsősorban tájékozódásra használja tevékenysége során. Bizonyos cégtípusok, így a több foglalkoztatottal rendelkezők, a részben vagy egészben külföldi tulajdonban lévők valamint a kereskedelemben és a feldolgozóiparban működők körében elterjedtebb az internet használata. Saját honlapot a kis- és középvállalkozások 84 százaléka üzemeltet, többségük esetében az üzemeltetést szakember végzi. Az internethasználat fontosságát jól mutatja, hogy a cégek közel 90 százaléka úgy érzi, súlyos gondot jelentene a cég működésében, ha egy hétig nem működne az internet. Ugyanakkor a cégek többsége árbevétele kevesebb, mint 1 százalékát fordítja számítástechnikai és távközlési eszközök beszerzésére és üzemeltetésére.

A részletes elemzést ide kattintva töltheti le

Eseménynaptár
h k s c p s v
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30
Kiemelt videó
KKVHáz Megyék Versenye - 2016
Cég és szolgáltatás kereső
Pályázati projektek
Partnereink