A Turizmus Világnapján turistaként Budapesten

Tisztelt Vendégeink! Szívesen fogadjuk visszajelzéseiket, benyomásukat néhány rövid mondatban arról, milyen hangulatban telt a vezetett séta, érdekesnek találták-e az idegenvezetők által Önök elé tárt kulisszatitkokat, milyen élményekkel gazdagodtak, mi volt az Önök számára legérdekesebb történet illetve helyszín. Várjuk a sétáról készített fotóikat is a vszepesi@bkik.hu címre. A legjobb fotókat és írásaikból készült színes csokrot hamarosan közzé tesszük honlapunkon!

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara V. Turizmus és Vendéglátás Osztálya 2011 óta városnéző sétákkal ünnepli a Turizmus Világnapját (2017. szeptember 27.), melyeket szakképzett idegenvezetőink mutatnak be az érdeklődőknek. A programot idén is a BKIK Idegenvezető Továbbképző Központ vezetője, Medzay Anikó idegenvezető tervezte.

2017. szeptember 27., szerda 15.45

Pest, a Duna-parti kereskedőváros – Hermész nyomán II. (ingyenes)

MEGTELT !!!

Találkozó: 15.30 órakor az Erzsébet téri (Budapest, V.)  Danubius kútnál

Útvonal: Erzsébet tér – Deák tér – Kristóf tér – Váci utca – Szervita tér – Városház utca – Petőfi Sándor utca – Régi posta utca – Váci utca – Párizsi utca – Haris köz – Piarista utca – Március 15. tér – Piarista köz – Váci utca

A séta időtartama: 2,5 óra

A sétát vezeti: dr. Szabó Mária görög-latin-filozófia szakos egyetemi tanár, idegenvezető

Bővebben:

Útvonal: Erzsébet tér (Új Vásár tér, 1790): Danubius kút (1883, Feszler, Ybl) – Deák tér (1877 óta)  egykor Kohlmarkt, Szén tér, 1832-től Zsidó piac – Sütő utca – Fehér Hajó utca – Kristóf tér: Haláruslány szobra (1862, Gottgeb, Dunaiszky, a Halászcéh) – a Váci kapu (1789-ig) – a Szerviták (piac)  tere, temploma – Városház u. 9-11. Invalidusok-palotája (Prati és Hölbing, 1735. A. E. Martinelli): Atlasz, Városvédő Pallasz Athéné szobrai – Szervita tér 3.: Török Bankház (1906, Hegedűs és Böhm) „ Hungária megdicsőülése ” üvegmozaik ( Róth Miksa ) – 5. „Leitersdorfer D. és fia”; Rózsavölgyi-ház (1911, Lajta) – Petőfi S. (Urak, Koronaherceg ) utca –  Régiposta u. / Váci u. 16 . Hermész-szobor – Váci u.13/ Régiposta u. 15: Schorndorfer-ház (1806), domborművei : Hermész  Léda, Zeusz, Dionüszosz és Aphrodité körében; Alter és Kiss divatház – 13.„A régi postaházhoz” (1937, Kovács M.)– Váci u.20. Nádor Szálló (1835), ma Mercure Hotel – Váci u. 21-19. Kappel-ház: Kisfaludy és Vörösmarty emléke; ITC (1985, Finta, Csirmáz) – Párizsi (Zsibárusok utcája / Váci u. 26. „Ypsilanti Herceghez”: Monaszterly boltja – Haris-köz: Haris –bazár 1877-1910 (Haris Gergely, Feszty A) és mai kereskedői – Váci u.- Piarista u. 2. Péterffy-palota (1755, Mayerhoffer), Százéves étterem (1831)- Március 15. tér: Belvárosi plébánia templom Contra-Aquincum kövein – a piaristák tömbje – Piarista köz és bisztrói – Váci utca 31: Molnár’s Kürtöskalács

A nagy érdeklődésre való tekintettel a regisztráció már nem lehetséges.

Az idegenvezető megfelelő hangosítását a Tour Guide System biztosítja. A készülék (VOX) használati díja: 450 Ft/fő. Az összeg a helyszínen a készülék átvételekor térítendő a Tour Guide System számára. Kérjük, amennyiben igénybe kívánja venni e szolgáltatást, a regisztráció során jelezze és a díjat 100 vagy 200 forintos címletekben hozza. Csak annyi készüléket rendelünk ki, amennyire Önök előre jelezték igényüket, továbbiakat nem tudunk biztosítani.

2017.szeptember 27., szerda 16.15

Az ökoturizmus jegyében, séta a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontjában 

Találkozó: 16.00 órakor a Látogatóközpontban (Budapest, XI. Tájék u. 26.)

 A vezetés időtartama: 1,5 óra

A turizmus világnapja alkalmából a kedvezményes belépőjegy: 550 Ft/fő

Regisztrálni a sashegy@dinpi.hu e-mail címen lehet, max.30 fő

A látogatóközpont az akadálymentesség jegyében újult meg. A kilátóba vezető út kerekes székkel is járható.

Megközelítés: A 8E jelzésű autóbuszról a Korompai utcánál kell leszállni és felsétálni a Korompai, majd a Tájék utcán.

 Kérjük, hogy az időjárásnak és a túrának megfelelő öltözékben jelenjék meg!

 A város fölé emelkedő Sas-hegy kilátópontjáról páratlan Budapest-kép fogadja a kirándulót. Szép időben jól láthatók a Mátra vonulatai, a Gödöllői-dombság, a Visegrádi-hegység, a váci Naszály és Óbuda – Buda – Pest nevezetes épületei a Duna, a körutak, sugárutak osztásában.

Mátyás király korában e vidéken húzódtak a nemes urak szőlőbirtokai, a közelükben a polgárok szőlőskertjei. Idővel a filoxéra elpusztította a szőlőtőkéket. A vidék arculata megváltozott. Ma messziről kopár sziklás képet mutat, mégis Budapest egyik legérdekesebb élőhelye, amelyhez hasonlót Visegrádtól az Al-Dunáig nem találunk.

 Program és útvonal: Menedék a betontengerben c. interaktív kiállítás megtekintése 8 perces kisfilmmel a Sas-hegy történetéről – a 850 m hosszú tanösvény körbejárása: a dolomitjelenség, a hévíztevékenység okozta jellegzetes geológiai formák és a terület élővilágának, különlegességeinek megtekintése az őszi terepen, az időjárás függvényében – kilátóterasz: Budapest- körpanoráma

A túrát vezetik: Kremnicsán János Látogatóközpont vezető és Koritár Anna túravezető, idegenvezető

 

2017. szeptember 27., szerda 17 óra

Séta a Tabánban és a budai Duna-parton (ingyenes)

MEGTELT !!!

Találkozó: 16.45 órakor az Erzsébet királyné (1932, Zala György) szobra elől  (Bp. I. Döbrentei tér 2., az Erzsébet-híd budai hídfője)

Útvonal: Döbrentei tér – Várkert rakpart – Fátyol utca – Döbrentei utca – Attila út – Apród utca- Ybl Miklós tér- Lánchíd utca- Clark Adam tér

A séta időtartama: min. 2.5 óra

A sétát vezeti: Lengyel Vera idegenvezető

Bővebben:

Döbrentei tér – Várkert rakpart és a Döbrentei utca bérpalotái, lakói (a Rácz fürdőt igazgató Heinrich család, Kégl György, Hauszmann Alajos, Lyka-család, Gschwindt) – Fátyol utca: Elek apó kútja (2006) – Döbrentei utca:  Döbrentei Gábor (1785-1851)- Mesemúzeum – Hegedűs köz – Attila út 11. Alexandriai Szent Katalin plébánia-templom (a tabáni Krisztus) – Apród utca 10. sz. Virág Benedek (1754-1830) háza, ex-Tabáni Múzeum – a Szarvas-ház és asztaltársasága – Apród utca 1-3.: Meindl-ház, Semmelweis Ignác (1818-1865) szülőhelye, nyughelye, Orvostörténeti Múzeum – Sándor Móric-lépcső – A budai Királyi Vár erődrendszerének megszüntetése, a Dunai partszakasz rendezése: Ybl Miklós tér és Ybl szobra (Mayer Ede,1896) –  4. sz: az egykori budai nádori vízmérce emléke – 6.sz. Clark Ádám-emléktábla – 9-11.: a Várkert-kioszk: a Királyi Palota vízellátási rendszerének gépháza (Ybl, Schröffl testvérek, Scholtz Róbert) – a felújított Várkert bazár (1888. Ybl , Wechselmann Ignác építőmester, Huszár Adolf, Marchenke Vilmos, Zsolnay-gyár, Than Mór) –  Lánchíd utca –  a 0 km-kő (1975, Borsos Miklós) Budavári sikló (1870, Wohlfahrt Henrik) – Budai Váralagút (1857, Adam Clark) – Széchenyi lánchíd  (1949, William Tierney Clark és Adam Clark)

A nagy érdeklődésre való tekintettel a regisztráció már nem lehetséges.

Az idegenvezető megfelelő hangosítását a Tour Guide System biztosítja. A készülék (VOX) használati díja: 450 Ft/fő. Az összeg a helyszínen a készülék átvételekor térítendő a Tour Guide System számára. Kérjük, amennyiben igénybe kívánja venni e szolgáltatást, a regisztráció során jelezze és a díjat 100 vagy 200 forintos címletekben hozza. Csak annyi készüléket rendelünk ki, amennyire Önök előre jelezték igényüket, továbbiakat nem tudunk biztosítani.

2017.szeptember 27., szerda 17.30

Séta a Margitszigeten, a Zenélő kúttól a zenélő szökőkútig (ingyenes)

MEGTELT !!!

A városnézés időtartama:  2,5 óra

A sétát vezeti: Bodnár Lajos idegenvezető

Találkozó: 17.15 órakor a Zenélő (Bodor-) kútnál ( Budapest, XIII. Hajós Alfréd sétány, a 26-os autóbusz Árpád híd utáni megállója)

Útvonal: a Bodor-kút, Japánkert és vízesés -(felújítva: 2014) – Gyógyfürdő és Nagyszálló (1868-70, Ybl Miklós) – Szent Mihály kápolna – Domokos kolostor romjai és Árpád-házi Szent Margit emléksírja (1252-72-ig a sziget lakója, 1943. XII.Pius szentté avatta) – Szabadtéri Színpad (1938, Kaffka P.) – Víztorony (1921, Zielinszky Szilárd, műemlék) – Palatinus strandfürdő (1921, Janáky,Masirevics) – a Művészsétány szobrai és a sziget egykori lakói – Rózsakert és a sziget faritkaságai, kertészei (Petz Ármin, Tost Károly, Magyar György) – Vadaskert – Ferences kolostor romjai (XIII.sz.) József nádor egykori villája (1796), Alexandra Pavlovna nagyhercegnő emléke – Casino (1868-69, Ybl) – Nemzeti Sportuszoda (1930, Hajós Alfréd, olimpikonok) – Centenárumi emlékmű (1972, Kiss István) és szökőkút (1962) (Margit híd felől)

A séta 20.00 órakor a Margitszigeti szökőkút zenei programjával zárul

A nagy érdeklődésre való tekintettel a regisztráció már nem lehetséges.

Az idegenvezető megfelelő hangosítását a Tour Guide System biztosítja. A készülék (VOX) használati díja: 450 Ft/fő. Az összeg a helyszínen a készülék átvételekor térítendő a Tour Guide System számára. Kérjük, amennyiben igénybe kívánja venni e szolgáltatást, a regisztráció során jelezze és a díjat 100 vagy 200 forintos címletekben hozza. Csak annyi készüléket rendelünk ki, amennyire Önök előre jelezték igényüket, továbbiakat nem tudunk biztosítani.

 

2017. szeptember 27., szerda 19.00

Esti városnézés a MAHART PassNave Kft. Táncsics hajójának fedélzetén

Útvonal: Vigadó tér – Margit híd – Lágymányosi (Rákóczi) híd – Vigadó tér

Beszállás: 18.30 órától a Vigadó téri hajóállomás 5. sz. MAHART- kikötőjénél

Indulás:  19.00 órakor

Érkezés: 20.00 órakor a Vigadó téri hajóállomásra

A hajózás időtartama: 60 perc

A városnézést  tartja: dr. Lengyel János idegenvezető tartja

Kedvezményes jegy: 750,- Ft/fő egységesen

Jelentkezés az alábbi e-mail címen lehetséges: fopenztar@mahartpassnave.hu

A jegyek elővételben a Nemzetközi Hajóállomás (1056 Budapest, Belgrád rakpart) vagy a Vigadó téri hajóállomás (1051 Budapest, Vigadó tér) jegypénztárában vásárolhatók meg. A jegypénztár hétfőtől – péntekig: 9: 00 – 17:00–ig tart nyitva (szombat és vasárnap zárva). A Vigadó téri hajóállomás MAHART-jegypénztára hétfőtől vasárnapig: 09.00- 21.00 óráig tart nyitva. A kedvezményes hajójegyet itt elővételben vagy a hajóindulás előtt megvásárolhatja (a 2 év alatti gyermekek számára ingyenes regisztrációs jegy váltandó). Kérjük, hogy a jegyeket a hajóindulás előtt legkésőbb fél órával szíveskedjenek átvenni az illetékes jegypénztárban. A hajón büfé áll a vendégek rendelkezésére.

A nagy érdeklődésre való tekintettel javasoljuk a jegyek előzetes megvásárlását.

Cég és szolgáltatás kereső
Pályázati projektek
Partnereink