Korábban az Istenek felé volt hivatott jelezni a smink, ma egymásnak üzenünk vele/általa

Lehet-e végzettség nélkül kozmetikus szakmai munkákat végezni? Almáshegyi Csaba Belügyminisztériumi előadó, közigazgatási tanácsadó úgy építette fel a BKIK Kézműipari Tagozatának Kozmetikus Szakmai Napjára készített „A kozmetikai ipar” szakmagyakorlásának általános szabályai, Létezik-e szakmán kívül – önállóan – sminkelés és műszempilla-építés? című előadását, hogy sorba vette a kozmetikus szakma területén való működés általános vonásait, de kitért a különös részekre is. Prezentációja a kozmetikára, mint - egyéni vagy társas - vállalkozás tevékenységre fókuszált.

„Feltehetjük a kérdést, mitől ipar a kozmetika? A kozmetikai szakma világéletében szolgáltatás volt. Annak feltárására, hogy mégis mitől nevezzük iparnak, visszamentem a régmúltba és megnéztem, hogy már 1953-ban, anno az ipartörvény újraszabályozásakor a manikűrözés és a kozmetikus szakma már 39-es kisipari jelzőszám alatt  szerepelt.” kezdte előadását Almáshegyi Csaba, amelyben kitért az egyéni vállalkozás 5 pontból álló feltételrendszere mellett sok, a szakmát érintő konkrétumra.
Kozmetikus Nap prezentáció_Almáshegyi Csaba

Kivetítve 1953-tól napjainkig a kozmetikusokra vonatkozó  törvényeket/ jogszabályokat pl; 21/2010 (V. 14) NFGM rendeletet, egyértelművé tette, mi tartozik a kozmetikus tevékenységi körébe, mint; smink, arc-testkezelések, elektrokozmetika, szőrtelenítés és a sminktetoválás. A korábbi és mostani OKJ, TEÁOR és FEOR besorolás és az  ÖVTJ kód alapján  vezette végig, ki jogosult a szépségápolással kapcsolatos tevékenységeket végezni. Rávilágított arra is, hogy milyen hatósági engedélyek kellenek, illetve melyek azok, amelyeket jelenleg nem kérnek ezen a területen a vállalkozás alapításához.

Elmondta, hogy bár az okmányirodában és a kormányablakon keresztül indított vállalkozás néhány percen belül létrejön, és a közhiteles nyilvántartásba bejegyzésre kerül. A Kormányhivatal 30 napon belül ellenőrzi az egyéni vállalkozó induló működési feltételeit, és ha az egyéni vállalkozó vagy az alkalmazottja nem rendelkezik kozmetikus  szakképesítéssel, akkor  a hatóság a jogellenesen folytatott tevékenységet megtiltja.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy  kizárólag szakképzett munkavállalót lehet alkalmazni, amennyiben a tevékenység végzője önállóan, külön helyiségben dolgozik és a tevékenység szakképzettséghez kötött. (szempillaépítés, smink, sminktetoválás, testkezelések)  Beszélt arról is, ki oktathatja ezeket a tevékenységeket és milyen bejelentési kötelezettsége van, ha hivatalosan teszi. Továbbá arról is szó esett, hogy bárki, bárkit megtaníthat sminkelni, sminktetoválni stb., de az arról kiadott oklevél, nem jogosítja fel az illetőt hivatalos pénzkereseti tevékenységre! Mivel a szépségápolás szabályozott szakma, három államilag elismert  OKJ- s végzettséget adó bizonyítványt lehet szerezni, ezért kizárólag ezen bizonyítványokkal rendelkezők végezhetnek szépségápolással kapcsolatos tevékenységet, ideértve a korábban iskolai rendszerben megszerzett kozmetikus OSZJ szakképesítést is. Minden egyéb oktatáson, tanfolyamon szerzett oklevél kitehető a falra, de tevékenységre nem jogosít.

Almáshegyi Csaba előadásának végén interaktív beszélgetés következett, rengeteg kérdést tettek fel az előadónak. A nagy érdeklődésre való tekintettel sokan vidékről jöttek, hogy meghallgassák ezt a tájékoztatást,s mert nagy az igény a szakma részéről is ezeknek a kérdéseknek a helyretételére, a szervezők úgy döntöttek, hogy egy későbbi időpontban még visszavárjuk a meghívott előadót.

„Fantasztikusan jól éreztem magam ma az előadásokon, rengeteg hasznos információ hangzott el, teljesen lekötötte a figyelmemet. Október 29-én is szeretnék ott lenni, kérem – amennyiben lehetséges – szíveskedjen regisztrálni engem.  Köszönettel: Juhász Tímea”

A szakmai nap második felében az új kozmetikus/ szépségtanácsadó Szakmai és vizsgakövetelményeket, valamint a Kerettantervet mutatta be Móró Gabriella és Juhász Klára. Szó volt a változásokról, hogy miért kellett és mit takar a Szépségtanácsadó OKJ. Valamint, a jelenlevő vizsgáztatók és oktatók átbeszélték a szakmai vizsga menetét, hogy a vizsgabizottság milyen szabályok szerint kell, hogy eljárjon. Megegyeztek abban, hogy a vizsgáztatás során a vizsgázótól a feladatok kivitelezését milyen szempontok alapján fogadják el.  A BKIK Kozmetikus Mesterek ezt a közösen elfogadott, vizsga feladatok kivitelezéséről szóló dokumentumot közzé teszi, és országosan ajánlja a vizsgabizottságok és vizsgaszervezők figyelmébe és kéri annak betartását!

Vizsgáztatás

Cég és szolgáltatás kereső
Pályázati projektek
Partnereink