Textiles Szakmai Konferencia – összefoglaló

„Az élet csak úgy érthető, ha visszatekintünk, de csak úgy élhető, ha előrenézünk.”

(Soren Kierkegaard)

 

Szervező: a BKIK Kézműipari Tagozat, XVIII. Ruha-, Textil-, Bőripari és Művészi Kézműves Osztálya

Konferenciánk a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Krisztina körúti székházában került megrendezésre, 2017. március 1-én.

Nagy örömünkre, szép számmal érkeztek érdeklődők a könnyűipar különböző területeiről. Megjelentek: szabómesterek, ruha-, textil- és bőripari mérnökök, mérnöktanárok, szakoktatók, divattervezők, designerek, viseletkészítők, bőrdíszművesek, egyetemi hallgatók és még sorolhatnánk.

Elsőként a 2018. évben Budapesten megrendezésre kerülő EuroSkills versenyről adott tájékoztatást Fekete Balázs, tagozatunk elnöke, a EuroSkills és WorldSkills versenyek Magyarország hivatalos delegáltja. A hallgatók megismerhették a területüket érintő Fashion Technology kategóriára vonatkozó információkat. Megfogalmazódott, hogy a szakmának össze kell fognia ahhoz, hogy egy nagyon jól felkészített versenyzővel képviseltethessük hazánkat ebben a kategóriában.

textiles1

Következő előadónk Benczik Judit ruhaipari mérnöktanár volt, aki divattörténeti öltözeteket, kiegészítőket mutatott be fotóin keresztül, melyeket az Erasmus+ KA1-es pedagógus mobilitási projekt keretén belül készített Angliában, a Bath-i Fashion Museumban. A résztvevők lenyűgözve figyelték az 1600-as évektől – 2015 évig bemutatott öltözetek különleges selyem, brokát, len, pamut ruháit, hímzett cipőit, legyezőit.

Pollák Erika és Barabás Mária a Bőrtanoda részéről, kézzel tapinthatóan mutatták be a bőrműves és bőrdíszműves képzés titkait, valamit régi bőrműves tárgyaik gyűjteményét. A hallgatóság közelről érezhette az antik tárgyak-kicsi női táska, pénztárca, övre tehető keretes erszény illatát, finomságát.

textiles2              textiles3

textiles4Dr. Szatmári Judit Anna divattörténész közvetlen előadásmódjával, közérthető, szakmai előadásával ragadta magával a jelenlévőket, akik megismerhették a 2015. évi Divattörténeti Tudományos Konferencia tanulmánykötetének fejezeteit, kronológiai felépítését, az egyes előadások viselettörténeti írásainak rövid kivonatát.

Ezek után Himberger István Aranykéz díjas férfiszabó mester tartott előadást a férfi zsinóros viseletek készítésének, rejtelmeiről. Ízelítőt adott a zsinórozási technikákból, a motívumok felrajzolásától a zsinór felvarrásáig. A gombok, különösen a pityke-gomb jelentőségéről és a férfi viseletek szabásmódjairól.

textiles5 A konferencia, záró előadója, a jövő képviselője Márton Richárd öltözködési formatervező volt, a 2016. évi Marcel Wanders Design Awards díj első helyezettje. Az elmosódott vonalak – diploma mestermunkája a nosztalgia pszichológiai struktúrája alapján épült fel. A jelent szimbolizáló forma felületének egy-egy pontja minden darabon szétbomlik, és a bomlás által felszabaduló felületen minden esetben virágot hoz valami, aminek a formai inspirációja a személyes múltban található. Így az egyes modellek két különböző idősík metszeteként jöttek létre. Fotókon és szabásmintával érzékeltette, hogy mennyire nehéz és fáradságos folyamat, míg egy kollekció összeáll és kifutóra kész állapotba kerül.

A jelenlévők a program végén, büféasztal mellett átbeszélték a nap során hallottakat, megosztották egymással véleményüket.

Mi szervezők, bízunk benne, hogy hasznosan és új ismereteket szerezve töltötték a délutánt a konferencia résztvevői. Ezúton is köszönetet mondunk előadóinknak a színvonalas szakmai előadásaikért.

 

Tóth Erika Katalin                                               Benczik Judit

Kézműipari Tagozat XVIII. Osztály elnöke         Kézműipari Tagozat XVIII. Osztály alelnöke

 

 

Cég és szolgáltatás kereső
Pályázati projektek
Partnereink