KKV Ház Zuglóban

Első alkalommal rendeztek Zuglóban KKV Ház elnevezéssel kávéházi hangulatú közösségfejlesztő programot a helyi kis- és középvállalkozásoknak.

A 2017. május 16-án megrendezésre került rendezvényt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XIV. kerületi tagcsoportjának elnöke, Páricsi Zoltán, továbbá Gulyás József, a KKVHÁZ vezérigazgatója nyitotta meg, a megjelent vállalkozókat pedig az önkormányzat nevében Karácsony Gergely köszöntötte. A rendezvény moderálásában részt vett Braun Gábor a Külügyi és Külgazdasági Kutató Intézet külső szakértője, a KKVHÁZ kreatív munkacsoportjának vezetője is. Jelen volt Marjay Gyula a VOSZ budapesti és pest-megyei szervezetének elnöke, Németi Lajos az Ipartestületek Budapesti Szövetsége elnöke és Faragó Ilona a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozat elnöke.

A polgármester beszédében kiemelte: az önkormányzat számára fontosak a vállalkozók, mert adót fizetnek, és munkahelyet teremtenek, éppen ezért nyitottak irányukba. A kerület célja, hogy egy megfelelő konstrukció kidolgozásával a fizető parkolás bevezetése ne nehezítse a vállalkozások helyzetét, illetve, hogy az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségekhez a cégek elfogadható áron juthassanak hozzá – jegyezte meg.

A KKV Ház első rendezvényén megjelentek egyebek mellett a versenyképes felkészültség fontosságáról, valamint a vállalkozó és a sport kapcsolatáról beszélgettek. A kávéházi hangulatról Fritz József és jazz zenekara gondoskodott.

A rendezvény megjelent a KKV Ház weboldalán:

www.kkvhaz.hu

Továbbá Zugló önkormányzatának honlapján:

www.zuglo.hu

MSE_0473 MSE_0613

MSE_0478 MSE_0518

MSE_0394 MSE_0453

MSE_0381 MSE_0581 MSE_0593 MSE_0600 MSE_0618 MSE_0629 MSE_0635 MSE_0644 MSE_0660 MSE_0663 MSE_0690 MSE_0697 MSE_0820

Cég és szolgáltatás kereső
Pályázati projektek
Partnereink