XVIII. kerületi Vállalkozói Fórum – Beszámoló

A BKIK XVIII. és XIX. kerületi Tagcsoportok és az Ipari Tagozat VIII. Közüzemek és Közszolgáltatások Osztálya 2016. szeptember 27-én közös Vállalkozói Fórumot tartott a XVIII. kerületi Gombás étteremben.

Erdődy Viktor a XVIII. kerületi Tagcsoport és a VIII. Osztály elnöke köszöntője után tájékoztató előadást tartott a 2016. évi kamarai választásokról, továbbá elmondta, hogy a XVIII. kerületi Tagcsoport igyekszik egy szakmásított adatbázist összeállítani a helyi vállalkozók segítségével és amint ez az adatbázis összeállt, úgy ezt a kerületi Városkép újságban megjelentetjük.

Majd az előzetesen meghirdetett programtól kissé eltérve Banyár László a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a XVIII. kerületi közszolgáltatásokkal kapcsolatban adott tájékoztatást.

Ezt követően Ughy Attila polgármester úr a XVIII. kerületi fejlesztésekről tájékoztatta a jelenlévőket. A kimerítő tájékoztató után Ughy úr és dr. Lévai István Zoltán általános polgármester-helyettes a résztvevők által feltett kérdésekre válaszolt.

Végül Szabó Zoltán az MKB Bank Zrt. Duna Ház fiókvezetője a bankban, valamint a Széchenyi Kártya Programban elérhető finanszírozási lehetőségekről tartott lényegre törő tájékoztató előadást.

Erdődy Viktor levezető elnök a fórum végén megköszönte az előadóknak az informális, tájékoztató előadásokat, valamint a jelenlévőknek a megtisztelő figyelmet és jó étvágyat kívánt az ízletes vacsorához.

IMG_1622 IMG_1675

IMG_1682 IMG_1694

IMG_1707 IMG_1619

IMG_1726 IMG_1662

IMG_1712

Cég és szolgáltatás kereső
Pályázati projektek
Partnereink