Ugrás a tartalomra

BKIK-KKVHÁZ: A felnőttképzés fejlesztése a legmegtérülőbb beruházás.

2026-04-07 10:06
Eseménybeszámoló

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a KKVHÁZ közös ONLINE legutóbbi rendezvényének témája a felnőttképzés volt. A szakmai körök fokozott érdeklődése mellett tartott V. Felnőttképzési Csúcstalálkozó bevezetőjében a főszervező Gulyás József megjegyezte: „A képzés az ország versenyképessége szempontjából meghatározó tényező, ebből a felnőttképzés csak egy szelet, ami GDP arányosan szinte jelentéktelen beruházással rendkívüli eredményeket ígér.”

A rendezvényre szakképzési centrumok, egyetemek, érdekvédelmi szervezetek, a területet felügyelő hatóságok és számos képző intézmény jelentkezett, ami jól mutatja a téma szakmai súlyát és széles körű érdeklődését.

A BKIK részéről Dr. Horváth Bence főtitkárhelyettes elmondta, hogy a BKIK felnőttképzései a szakma első vonalába tartoznak, kivétel nélkül valamennyi ágazat, terület szakembereit megszólítják. A BKIK évente közel ötszáz résztvevőnek biztosít tanúsítványt, szakképesítést vagy mesterlevelet, képzései pedig jellemzően 2–4 hónapos ciklusokban zajlanak.

Kovács Judit BKIK felnőttképzési irodavezető elmondta, hogy képzéseik a gazdasági szereplők valós igényeire épülnek, a technológiai és piaci változásokra gyorsan reagálnak.

Bővebben az eseményről: https://kkvhaz.hu/a-felnottkepzes-fejlesztese-a-legmegterulobb-beruhazas/