Élményalapú cég- és iskolalátogatások

2024-07-05 17:25
A gyártási folyamatok, műhelyek izgalmas világába tett kirándulás.

A BKIK kiemelt feladata, hogy térítésmentesen pályaorientációs tevékenységet végezzen a budapesti székhelyű iskolákban. Ennek részét képezi, hogy megszervezzük, minél több cég, gyár stb. életébe láthassanak be a gyerekek. Ilyenkor képzett tanár-pályaorientációs tanácsadóink kísérik a csoportot, interaktív foglalkozást vezetnek a diákok számára, a helyi szakértők, eszközök bevonásával.

A tanulók maguk is kipróbálhatnak részfeladatokat szakértő kalauzolás mellett, interaktívan. Mi vállaljuk, hogy megszervezzük a látogatást, de az odajutásban nem tudunk segíteni, buszt nem áll módunkban fogadni. Minden foglalkozáson saját kézügyességüket, képességeiket használják az osztályok, hogy igazi, életre szóló élmény legyen az esemény. A különböző témájú látogatásokra legalább 3-4 héttel a tervezett időpont előtt legyenek szívesek jelentkezni!

Tekintse meg látogatási lehetőségeinket, majd vegye fel velünk a kapcsolatot időpont-egyeztetés céljából a következő emailcímen: palyaorientacio@bkik.hu

 

1. Hotelek világa: Igazi kulisszatitkokat fedezhetnek fel a szállodák rejtett területeiről a gyerekek. Hogyan kell egy több száz fős svédasztalt koordinálni? Hogyan lehet törülközőhattyút hajtogatni? Mitől állnak szilárdan az esküvői torták? Mik az igazi, hoteles ágyazás trükkjei?

 

Hotel-látogatás a Hélia Hotel Danubiusban:

 

2. Autoelektronikai varázslat: Látogatást teszünk egy működő gyáregységbe, ahol a legfejlettebb (hibrid) technológiákkal ismerkedhetnek a diákok aktívan. Hogy lehet a robotokat irányítani, hány autót lehet 1 nap alatt összerakni? Miben más egy önvezető autó?

3. Villamosok csodái: Egy igazi villamos-járműjavító telepen teszünk látogatást, ahol a csoport megfigyelheti a szerelvények összeállításának folyamatát. Kalapácsot is foghatnak a kezükbe, hogy megtapasztalják a javítás speciális fogásait. Beülhetnek a vezetőfülkébe, ahol az irányítási rendszerekkel ismerkedhetnek meg.

 

Látogatás a BKV Járműjavító műhelyben:

 

4. Nyomdaipar rejtelmei: Körülvesz bennünket a nyomtatott betűk világa, de hogyan jut el a leadott kézirat a nyomdagépbe? Mivel dolgozik egy nyomdai szedő? Hogyan kell ”etetni” a nyomdagépet? Mik a borítógyártás kihívásai?

5. Építőipar titkai: Az építőipar teljes repertoárját bemutató 2- 2,5 órás bejáráson a diákok PVC csőből és fűtési idomokból hajlíthatnak szívet az épületgépészet csőbirodalmában, palával fedhetnek be egy félkész tetőt az ácsműhelyben, méretre vághatják az álmennyezet profilt és még a szakképzési rendszer nyújtotta lehetőségeket is megismerhetik a Tudásépítő Team gondozásában.

A Tudásépítő Team gondozásában, Nyitott tanműhelyében - a Kelenföldi erőmű közelében - a következő napokon várják a látogató csoportokat szerdánként 9.00.-11.00 között:

2024. szeptember 18.

október 16.

november 20.

2025. január 22.

február 19.

március 19.

május 14.

6. Édes cukrászat: Milyen területei vannak a cukrászdák világának? Hogyan lehet 10 perc alatt Marcipánrózsát készíteni? Miért alapsüti a linzer, isler, piskótatekercs? Miért nehéz a feladata a sütemények tesztelőjének?

7. A repülőtér izgalmas világa: szervezünk reptérlátogatási programot budapesti osztályoknak. Az esemény részét képezi egy 1 órás foglalkozás, ahol többek között veterán gépek pilótafülkéibe ülhetnek be a diákok, vagy épp Helikopter-szimulátorral repülhetnek Budapest felett. Majd ezek után lépnek be az osztályok a Reptér védett területére, egy hivatalos átvilágítás után. Szeretnéd átélni egy repülőgép fel- és leszállását testközelből, miközben integetnek a pilóták? Megnéznéd a reptéri tűzoltóság szupermodern autóit?

 

Aeropark reptérlátogatás:

 

8. Megrázó élményekben NEM lesz része annak a diákcsoportnak, akik a VIV Zrt. szervezésében megvalósuló villamossági bemutatón vesznek részt, de meg fogják ismerni a különböző vezetéktípusokat és kipróbálhatják a blankolást, wagozást is.

9. Hajóra fel! A BGéSZC Magyar Hajózási Technikum HUNNIA tanhajója várja diákcsoportok látogatását az Újpesti-öbölben, ahol a technikum kadétjai végig kalauzolja a őket a kormányállásban, a kapitányi kabinban, a gépházban, majd interaktív bemutatót tart nemcsak Európa hajózható vízrajzáról, de hajós élet izgalmairól is.

Minden programunk díjmentes, amelyekre a palyaorientacio@bkik.hu emailcímen keresztül tud jelentkezni. Kérem, hogy a tárgy mezőbe tüntesse fel mely program, programok érdeklik Önt, és az első e-mailben adja meg telefonos elérhetőségét is a közvetlenebb kapcsolatfelvétel és gyorsabb egyeztetés céljából.