A BKIK interjúsorozatában a budapesti szakképzés olyan meghatározó oktatóit, vezetőit kérdeztük, akik idén augusztus 20-án kapták meg a Magyar Ezüst, illetve Arany Érdemkeresztet. A kitüntetés célja, hogy elismerje kimagasló, példamutató tevékenységet a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában, valamint az egyetemes emberi értékek gyarapításában
Mióta tanít a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Technikumban?
1997. január huszadikán testnevelő tanárként kezdtem el dolgozni az Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum elődjének számító 12. számú Ipari és Kereskedelmi Szakközép-, és Szakiskolában, azóta is itt dolgozok. 2003 óta vagyok az intézmény igazgatója.
Mire a legbüszkébb? Mi az, amire pályafutása során a legszívesebben gondol vissza?
Az iskola közösségére és az oktatói testületre, amely lehetővé teszi, hogy az intézmény országosan elismert, egyedülálló, hírneve töretlen az elmúlt évtizedekben. Ez annak köszönhető, hogy nagyon sok oktatónk szakértőként is részt vesz a fejlesztésekben, innovációkban, működik az iskolában a tudásmegosztás, a jó gyakorlatok adaptációja, nyitottak a kollegák a folyamatos önképzésre. A tehetséges tanulók versenyre való felkészítése, a versenyzők eredményei igazolják a magas színvonalú szakmai felkészültséget, elköteleződést a szépészeti szakmák iránt.
Szakmai pályafutásom során pedig arra, hogy a szakértői munkáimmal támogatni tudtam a Szépészeti szakmákat és az ott oktató szakembereket és tanulókat.
Mi motiválja munkája során?
A szakmai közösség (BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum), amit évtizedek alatt építettem és a sikerek, amit együtt elértünk. Ezen kívül a lehetőségek, amelyekkel még színvonalasabb szakmai műhellyé válhat a Sisy.
Mit jelent Önnek a Köztársasági Elnök által adományozott Magyar Ezüst Érdemkereszt?
Számomra ez a díj nemcsak több évtizedes pedagógiai és szakmai munkám elismerését jelképezi, hanem annak a közösségnek az elismerését is, akik támogattak ebben és segítették munkámat iskolavezetőként, szakértőként.
Milyen további, jövőbeni céljai vannak?
Szeretném az elkezdett utat tovább folytatni, a Sisy hírnevét megőrizni, az iskola népszerűségét, elismertségét még jobban növelni és lehetővé tenni azt, hogy a fejlesztésekkel és további innovációkkal korszerű 21. századi iskolát vezethessek.
Szakértőként hiszek abban, hogy a színvonalas oktatás záloga a tudásmegosztás, a folyamatos fejlődés, az innovációk, legyenek azok eszközök, módszerek vagy tartalmak.
Köszönjük az interjút, további sikereket kívánunk!
(Farkas Magdolna 1995-ben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, 1998-ban a Magyar Testnevelési Egyetemen végzett. 2003-ban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatás vezető és pedagógus szakvizsga végzettséget, az Ipartestületi Szakiskolában fodrász szakképzettséget szerzett. 2015 óta mesterpedagógus; pedagógiai-, szakmai ellenőrzés és pedagógusminősítési szakértő; 2021 óta IKK minősített szakértő. Számos szakmai szervezet vezetője, szakmai kiadvány szerkesztője és kitüntetések birtokosa.)