Elhunyt Csizmadia László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egykori elnökségi tagja, a Turizmus, Vendéglátás Osztály volt elnöke

Elhunyt Csizmadia László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egykori elnökségi tagja, a Turizmus, Vendéglátás Osztály volt elnöke

Elhunyt Csizmadia László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egykori elnökségi tagja, a Turizmus, Vendéglátás Osztály volt elnöke

Elhunyt Csizmadia László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egykori elnökségi tagja, a Turizmus, Vendéglátás Osztály volt elnöke 2020/11/30
Elhunyt Csizmadia László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egykori elnökségi tagja, a Turizmus, Vendéglátás Osztály volt elnöke 13:52

Mély megrendüléssel értesültünk dr. Csizmadia László a BGE KVIK jogelőd intézmények, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolának nyugalmazott főigazgatója elhunytáról. A magyar turisztikai ágazatban ma sikeresen dolgozó szakemberek legnagyobb része az általa magas színvonalon vezetett intézményből került ki.

Csizmadia László számtalan egyéb közérdekű tevékenysége mellett, a BKIK 1995. évi újra alakulásakor aktívan részt vett a kamarai szervezésben és rögtön az első ciklusban a kamara V. Turizmus, Vendéglátás Osztályának elnöke lett. Vallotta és hitte a kamarai mozgalom és a szakképzés összefonódásának szükségességét, nagy álma volt egy kereskedelmi akadémia. Szakértőként - a jogi végzettség megszerzése után megszerezte a szakács, felszolgáló, portás szakmai képesítéseket is – a turizmusban dolgozó vállalkozások kamarai érdekvédelmében is elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Több társadalmi és szakmai és civil szervezetnek is alapítója, tagja volt, számos rangos szakmai kitüntetés birtokosa.

Halálával a szakma nagy öregje távozott közülünk, akit sokan csak „kovásznak” hívtak, mivel a turizmus minden ágát hivatásának tekintette, igyekezett szakmai tudását átadni és összetartani az aktív vállalkozásokat a jövő szakembereivel.

Nyugodjék békében!


Csizmadia László (1937–2020)
Fotó: BGE