Elkezdődött A NYITVA! Fesztivál Erzsébetvárosban
Az eddig kihasználatlan üzlethelységekbe költöztek be a mentorprogramban résztvevő vállalkozók.
Március 27. és Április 22. között új helyekkel és új élményekkel várják a frissen beköltöző vállalkozók Budapest VII. kerületében, illetve a régi kedvencek is különleges programokkal várják az érdeklődőket.
A kihasználatlan üzlethelyiségekbe szakmai zsűri választotta ki azt a nyolc vállalkozót, akik üzletileg felkészültnek bizonyultak arra a feladatra, hogy megnyithassák saját helyiségüket. A kiválasztottak mentorprogramon vettek részt, ahol programszervezésen túl egyéni konzultációk válaszokat kaphattak szakmai kérdéseikre a mentoroktól. A beköltözéshez felújították a helyiséget, saját tevékenységükhöz és arculatukhoz illően berendezték, ahhoz, hogy március 27-től sorra nyithassanak a már régóta zárt ajtók a közönség előtt. Az újra funkciót nyert ingatlanok megtelnek élettel, szőnyegekkel, pizzákkal és közösségi programokkal - és a remények szerint - ez a fesztivált követően is így marad és a próbaidőszakon túl, a vállalkozók otthonra lelnek Erzsébetvárosban.
A programsorozat április 22-ig tart, ahol nem csak az új vállalkozók várják kiállítással, finom falatokkal, közösségépítő- vagy alkotó programokkal, hanem a kerület régebb óta működő üzlethelyiségei is! Erzsébetvárosban összesen 14 programponttal startol a Nyitva! Fesztivál, valamint három tematikus városi sétán keresztül a kerület is felfedi építészeti-, történeti- és kulturális titkait a KÉK városi sétáin keresztül.
A teljes programkínálat elérhető a nyitvafesztival.hu honlapján.