Összefoglaló a Turisztikai lehetőségek Szerbiában című rendezvényről

Összefoglaló a Turisztikai lehetőségek Szerbiában című rendezvényről

Összefoglaló a Turisztikai lehetőségek Szerbiában című rendezvényről

Összefoglaló a Turisztikai lehetőségek Szerbiában című rendezvényről 2022/03/10
Összefoglaló a Turisztikai lehetőségek Szerbiában című rendezvényről 13:08

2022. március 4-én a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiuma Turisztikai lehetőségek Szerbiában címmel rendezvényt szervezett az érdeklődő vállalkozások számára a BKIK székházában.

2022. március 4-én a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiuma Turisztikai lehetőségek Szerbiában címmel rendezvényt szervezett az érdeklődő vállalkozások számára a  BKIK székházában.

A konferencia első felében Szatmáry-Jähl Angéla, a BKIK Kereskedelmi Tagozatának elnöke, Bornemisza Miklós, a BKIK Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiumának alelnöke, és Saša Maksimović, a szerbiai Törökbecse település polgármestere köszöntőjükben kiemelték, hogy Vajdaság és Belgrád mellett az együttműködést érdemes kiterjeszteni a dél-szerbiai régiókra is, kiváltképp a Bánát térségére, ezt a régiót hasznos lenne bekapcsolni a meglévő turisztikai projektekbe. Bornemisza Miklós három fő együttműködési szektort vázolt fel a résztvevő feleknek, melyek az autóipar, az építőipar és a szolgáltatások, élelmiszerfeldolgozás területe. Saša Maksimović beszámolt Törökbecse község pozitív fejlődési folyamatáról, melyet az is tükröz, hogy az elmúlt időszakban 11 millió € értékű beruházás történt a községben a szerb kormány által, idén pedig egy 30 millió € összegű projekt vette kezdetét, amely várhatóan a későbbiekben még nagyobb értéket fog elérni.

A köszöntőket követően Kismárton Ottó a BKIK Törökbecsei Információs Iroda vezetője prezentálta a Törökbecsei Iroda működésének legfontosabb pilléreit, és az elért sikereket. Az elmúlt időszakban 112 jelentés készült az Iroda által, és a hatékony munkának köszönhetően számos politikussal, polgármesterrel és minisztériummal ápol jó viszonyt a Törökbecsei Iroda. Kismárton Ottó véleménye szerint hatalmas lehetőség áll a turizmus terén való együttműködésben, így a teljes szerb kínálat bemutatásának érdekében szeretnék felvenni a kapcsolatot magyar turisztikai ügynökségekkel, ennek a folyamatnak pedig a március 4-én aláírt Együttműködési Megállapodás képezi az első mérföldkövét, melyet a BKIK részéről Bornemisza Miklós, szerb oldalról pedig Petar Stamenković, a delibláti Turistic.st klaszter vezetője írt alá.

A találkozó utolsó programpontjaként Petar Stamenković a delibláti Turistico.st klaszter vezetője ismertette a cége által elkészített három turisztikai programcsomagot, melyeket kifejezetten a magyar piacra igazítottan illesztettek össze, kiemelt figyelmet szentelve a közös történelmi múltnak, kulturális örökségeknek.

  • 1. csomag: Széchenyi gróf nyomában
    • a túra Törökbecséről indul, itt a városközpont és különféle múzeumok meglátogatására kerül sor
    • a második nap Újvidéken, Európa 2022-es kulturális fővárosában barangolhatnak a résztvevők, majd a harmadik nap Versecen folytatódik a túra
    • a negyedik nap a középkori dunai erődítmények meglátogatására kerül sor, a program pedig az ötödik napon, a delibláti csárdában zárul
  • 2. csomag: Vajdasági hedonizmus
    • magasabb árkategóriájú programcsomag
    • ebben a csomagban leginkább wellness szállodák meglátogatása, borkóstolókon való részvétel szerepel, emiatt a két másik programhoz képest eltérő közönséget érdekelhet
    • ez a túra is Törökbecséről indul, és a delibláti csárdában ér véget
  • 3. csomag: Utazás a közös kulturális-történelmi örökségben
    • a túra itt is Törökbecséről indul, majd az ezt követő két napon sor kerül a Dél-Bánát és Belgrád meglátogatására
    • a programot az előző ajánlatokhoz hasonlóan a középkori dunai erődítmények, és a delibláti csárda meglátogatása zárja

A prezentációk után a közel 25 résztvevőnek, utazási ügynökségeknek lehetősége nyílt megbeszéléseket folytatni az előadókkal.

Petar Stamenković által rendelkezésre bocsátott prezentációkat az alábbi mellékletekre kattintva tölthetik le.