Sikeresen rajtolt a KAMARAI BIZALOM

Sikeresen rajtolt a KAMARAI BIZALOM

Sikeresen rajtolt a KAMARAI BIZALOM

Sikeresen rajtolt a KAMARAI BIZALOM 2018/11/07
Sikeresen rajtolt a KAMARAI BIZALOM 19:20
A budai kerületek szervezésében a Kamarai Napok nyitó rendezvényei között először mutatkozott be a KAMARAI BIZALOM. A részt vevő vállalkozók örömmel fogadták, hogy elindult egy komoly minősítő munka a kamaránál és már többen is jelezték, hogy szeretnék az elsők között regisztrálni az általuk képviselt vállalkozást. Az összejövetelen sok javaslat elhangzott, a következő hetekben pedig több kerületi tagcsoport szervezésében is folytatódnak a bemutatkozó fórumok. A kamarai honlapon viszont addig is már elérhető a KAMARAI BIZALOM rendszer bemutatása és az egyelőre még papír alapon működő regisztrációs lap a jelentkezéshez.
 
Az KAMARAI BIZALOM ismeretterjesztő fórumra október 29-én került sor a XVI. kerületben, és a sorozat a többi kerületi tagcsoport, illetve a regionális irodák szervezésében folytatódik.