Zsabka Zsolt: jó úton haladunk, hogy a budapesti ipar egyet jelentsen az Ipari Tagozattal

Zsabka Zsolt: jó úton haladunk, hogy a budapesti ipar egyet jelentsen az Ipari Tagozattal

Zsabka Zsolt: jó úton haladunk, hogy a budapesti ipar egyet jelentsen az Ipari Tagozattal

Zsabka Zsolt: jó úton haladunk, hogy a budapesti ipar egyet jelentsen az Ipari Tagozattal 2019/05/29
Zsabka Zsolt: jó úton haladunk, hogy a budapesti ipar egyet jelentsen az Ipari Tagozattal 11:55

A XXIII. kerületben folytatódott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozata által életre hívott kérdezz-felelek reggelik sorozata, amelyről immáron egészen nyugodtan beszélhetünk hagyományként. Akárcsak a korábbi alkalmakkor, ezúttal is érezni lehetett, hogy a vállalkozók nagy érdeklődéssel fogadják, hogy közelít feléjük a tagozat, s ahogy azt Geiger Ferenc, Soroksár polgármestere is kijelentette, nagyon örül annak, hogy egy ilyen sorozatot keltett életre az Ipari Tagozat, mert az elmúlt 25 évben bizony nem működött megfelelően a kamarai rendszer. 

„A vállalkozók az önkormányzatokra vannak utalva, éppen ezért kitűnőek ezek az alkalmak, hiszen itt találkozhatnak azokkal az emberekkel, akiknek feltehetik kérdéseiket. A kerületi önkormányzatok nagyon komoly bevételekhez jutnak a vállalkozások által, ezekből tudjuk üzemeltetni a XXIII. kerületben az intézményeket is többek között”

– szögezte le Geiger Ferenc, aki azt is kiemelte, hogy Nyugat-Európában jóval nagyobb hagyományai vannak a kamarai rendszernek, nálunk mégis egy olyan személet alakult ki a rendszerváltás után, hogy a vállalkozóknak kötelező csatlakoznia a kamarákhoz, holott ez egyáltalán nincs így

„Ha valamit kötelezővé tesznek, a vállalkozások sem úgy állnak hozzá, de most talán eljött az idő arra, hogy változások következzenek be ebben a szemléletben. Mindenképpen szeretnénk egy más oldalról kapcsolatot létesíteni a kerületi vállalkozókkal és ennek nem lehet jobb módja, mint egy ilyen reggeli”

- tette hozzá a polgármester.

Zsabka Zsolt, a BKIK Ipari Tagozatának elnöke elmondta, amikor egy évvel ezelőtt megválasztották a tagozat elnökének, azt ígérte, hogy egy éven belül egyenlővé teszi a budapesti ipart a BKIK Ipari Tagozatával és ennek megvalósítása érdekében nagyon jól haladnak.

„Több mint 50 ezer vállalkozás tartozik az Ipari Tagozathoz, úgy viszont nem kerülhetünk közelebb hozzájuk, ha csak bent ülünk az irodánkban és azon gondolkozunk, hogy vajon mit szeretnének a tagjaink. Annak érdekében, hogy megtudjuk, mi fontos számukra, havonta tartunk Ipari Tagozati fórumot a kamarában, ahol minden alkalommal tájékoztatjuk is őket arról a munkáról, amit végzünk. Ezzel párhuzamosan indult el a Kérdezz-Felelek! reggelik sorozat, hogy megismertessük a kerületi vállalkozásokkal az új kamarai gondolatmenetet és hogy beszélgethessünk velük, hiszen nagyon fontos, hogy az őket érintő döntéseket ne úgy hozzák meg, hogy nekik nincs beleszólásuk” – mondta Zsabka Zsolt.

 „A BKIK nem egy szövetség, nem szakszervezet, nekünk a gazdaság egészét kell vizsgálnunk és konstruktív javaslatokat tennünk. Ennek eredményeként tudtunk részt venni a taxis tarifaemelésben, amire a szolgáltatás minőségének javítása érdekében volt szükség. A következő lépésben azt kértük a kormánytól, hogy segítsen a taxisok ellenőrzésében, de sikerült elérnünk, hogy a kedvezményes lakásáfa lejárata is kitolódjon” – tette hozzá az Ipari Tagozat elnöke.

"Mi az Önök kéréseiből, kérdéseiből tudunk építkezni, és eddig mindegyik kerületből úgy tudtunk eljönni, hogy olyan kéréseket fogalmaztak meg a vállalkozók irányunkba, amelyek kilencven százalékára egy héten belül válaszolni tudtunk. Ezeken a reggeliken olyan kardinális kérdések merülnek föl, amelyeket nem tudnánk meg akkor, ha nem jönnénk ide” – emelte ki Zsabka Zsolt.

Földes Sándor, a BKIK XXIII. kerületi Tagcsoportjának elnöke fontos lépésnek tartotta, hogy sikerült az önkormányzat segítségével egy külön irodába költözniük, ahová a vállalkozók akkor is betérhetnek, ha csupán csak érdeklődnek a BKIK-nál különböző kérdésekben. Megjegyezte ugyanakkor, hogy még több önkéntes kamarai tagra lenne szükség ahhoz, hogy még nagyobb súllyal rendelkezhessen a BKIK a gazdasági színtéren.