A BKIK Nemzetközi Kapcsolatok Irodája rendszeresen szervez külgazdasági tájékoztató fórumokat, beérkező külföldi delegációkhoz kapcsolódó kétoldalú üzletember-találkozókat.
A BKIK emellett évente több, nemzetközi vásárhoz, konferenciához vagy egyéb kiemelt üzleti rendezvényhez kapcsolódó kiutazó üzleti delegációt is megvalósít.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a koronavírus válság miatt kialakult helyzetben jelenleg csak online rendezvények szervezésére kerülhet sor, de reméljük hamarosan visszatérhetünk az üzleti delegációk szervezéséhez is.
Ezen a linken a kamarai hálózat, valamint más egyéb, külgazdaság területén működő intézmény (pl. HEPA, EXIM, BVK) külpiacra jutást elősegítő programjairól, hazai és külföldi üzleti rendezvényekről is találhat tájékoztatót.
Fenntarthatósági rendezvény Milánóban
A fórum célközönsége helyi vízgazdálkodással, fenntarthatósággal foglalkozó cégek és intézmények vezetői, ingatlan fejlesztő és kezelő cégek, pénzügyi befektetők.
Meghívó a Magyar-Kínai Tagozat éves közgyűlésére
A rendezvény előadói a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és az EXIM Bank képviselői lesznek. Az előadásokat követően tartják meg a Magyar-Kínai Tagozat 2023. évi közgyűlését is.
New York, New Jersey és Philadelphia Study Tour
Egyedülálló üzleti program az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara szervezésében.
SelectUSA 2023 Csúcstalálkozó
VivaTechnology 2023 kiállitás
Több mint 100 000 technológiai és innovációs szakértő és döntéshozó részvételével.