Ugrás a tartalomra
Séták

Tisztelt Érdeklődő!

Kérjük, figyelmesen olvassa el a sétákon, tárlatvezetéseken és egyéb programon való részvétel feltételeit. Regisztrálni az adott sétánál, programnál megadott e-mail címen vagy regisztrációs linken tud.

A megjelölt sétáinkhoz a kulturált, városbarát turizmus előmozdítása érdekében egyszerűen kezelhető audioguide adó-vevő készüléket használunk.

Nincs hangoskodás! Az audioguide készülék segítségével idegenvezetőink normál beszédhangon mutatják be a látványosságokat, és vezetik a csoportot a séták színterén: szabadban, épületbelsőkben. A készülék hatótávolságának köszönhetően nincs lemaradás a sétán! Bátran fényképezhetünk, elidőzhetünk egy-egy szép épületrészleten.

A Tourguide készülék használati díja bruttó 800,- Ft/fő

A készülékeket az Idegenvezetők Világnapja alkalmából a TourGuideSystem.hu  biztosítja a résztvevőknek. A készülék használati díját a séta helyszínén a jelentkezés során kell kifizetni a szolgáltatónak. Kérjük, hogy előre készítsék ki pontosan az összeget, és a helyszínen adják át a társaság munkatársának. A készülékek befizetéséről a helyszínen is egy nyilvántartás készül. Amennyiben számlát igényel, úgy kérjük, hogy fáradjon majd be a szolgáltató irodájába munkanapokon. https://www.tourguidesystem.hu/

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

A csoportos sétákról hang- és képfelvétel is készül, melyet a későbbiekben promóciós jelleggel felhasználunk. Azzal, hogy eljön a sétára, Ön ehhez a felvételhez hozzájárul.

Regisztráció

Kérjük, regisztráció után a visszaigazoló e-mailben megküldött aktiválási linken keresztül érvényesítse regisztrációját, ellenkező esetben az 48 óra után törlődik! Ha nem kapta meg a visszaigazoló e-mailt, akkor először nézze meg a Spam (levélszemét) mappában. Kérjük, visszaigazolás hiányában ne regisztráljon többször, mert akkor sem fogja megkapni a visszaigazoló e-mailt, csak lefoglalja a helyeket mások elől!

A központi regisztrációnál egy fő maximum további 4 főt tud regisztrálni. Csoportos regisztrációra nincs lehetőség.

1. Esztergom SZOMBAT 8:45

Indulás időpontja: 2026-02-21 08:45
Indulás helyszíne: Esztergomi Bazilika oszlopcsarnoka előtt, a Magyarok Nagyasszonya-szobornál ( Esztergom, Szent István tér 1, 2500)
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 3 óra

Esztergom a török félhold árnyékában

Esztergom története a falakban, a kövekben és a tájban él, nemcsak könyvek lapjain.
Sétánkon azt keressük, miképp változott a város sorsa a török kor idején, milyen nyomot hagyott a város szövetében ez a különös, feszült, mégis izgalmas korszak.
A Várhegyről indulunk, ahol jól érezhető a város egykori hatalma, de sebezhetősége is. Fentről a Duna és a túlpart látványa bizonyítja, miért volt stratégiailag kulcsfontosságú ez a hely évszázadokon át.
Katonák, zarándokok, hódítók járta tereken haladunk. Leereszkedünk a hegy aljára, a Vízivárosba, ahol a török kor mindennapi valóságának tanúépületeit, emlékeit találjuk.
A sétát parkokon, folyóparton és rejtett falmaradványok mentén folytatjuk. Közben hősi halálról, eltűnt épületekről és makacsul tovább élő emlékekről mesélünk.
Végül tárgyakon, apró leleteken át elképzeljük, hogyan élték meg ezt a korszakot az itt élők – és mi maradt mindebből ránk.

Köszönjük az Esztergomi Bazilikának és a Balassa Múzeumnak, hogy az Idegenvezetők Világnapja alkalmából ingyenes belépést biztosított, a Gül Baba Alapítványnak pedig az állandó térítésmentes belépés lehetőségét. Mindhárom közreműködőnek köszönjük a támogató szakmai hátteret.

Találkozó: 8:45 kor az Esztergomi Bazilika oszlopcsarnoka előtt, a Magyarok Nagyasszonya-szobornál ( Esztergom, Szent István tér 1, 2500)

A séta útvonala: Esztergom Várhegy -  Víziváros
A séta időtartama: 3  óra
A sétát vezeti: Dr. Csapó Csaba történész, idegenvezető, Sétaműhely
Regisztráció:   25 fő  

A Tourguide készülék használati díja: az Idegenvezetők Világnapja alkalmából az Esztergomi Bazilika a Bakócz-kápolna megtekintéséhez térítésmentesen biztosítja.

A sétán mindenki a saját felelősségére vesz részt!

Idegenvezető: Dr. Csapó Csaba történész, idegenvezető, Sétaműhely

Lezárult

2. Érd Látogatás a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Felnőttkönyvtárában Február 21. szombat 09:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 08:45
Indulás helyszíne: 2030 Érd, Hivatalnok utca 12.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő:

Immár harmadik alkalommal mutatkozik be Érd az Idegenvezetők Világnapján. Idén is gazdag programmal várják reggeltől késő délutánig azt, aki ellátogat 2026. február 21.szombaton a városukba.

A szervezők most a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmával történelmi utazásra hívják a látogatót. Programjukból kiderül, mi köze volt Érdnek a török ellen hadba vonuló II. Lajos királyhoz, milyen kapcsolatban állt Sárkány Ambrus a fiatal királlyal, mi lett e nemes udvarházából mára, mi köze lehet a kölesdi ezüstkincsnek Érdhez, milyen Magyarországon ritka emléket őriz Érd a török hódoltság idejéből? Érdemes felfedezni a különleges hangulatú Érd- Ófalut és betérni a pincesorába…

Az Idegenvezetők Világnapjának érdi programját a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezte.

Társszervezők és együttműködő partnereik: a Magyar Földrajzi Múzeum, és a helytörténeti séta vezetője, Süle Zsolt

Érd programjain a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az egyes programok minimum 5 és maximum 25 fővel indulnak el.

A programokra regisztrálni az erdigaleria@erdkultura.hu     e-mail címen lehet.

09:00−10:00

Látogatás a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Felnőttkönyvtárában

Helyszín: 2030 Érd, Hivatalnok utca 12.

Teszteld tudásodat Mohács történelméről és a mohácsi csata sorsfordító eseményeiről!

Könyvválogatás az 1526-os történelmi időszakhoz kapcsolódó eseményekről és hátteréről.

Vaktérképen keresztül ismerheted meg Érdet a török hódoltság korában.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a könyvtár parkolója 12:00-kor zár.

Idegenvezető:

3. ÉRD szombat: Látogatás a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Felnőttkönyvtárában

Indulás időpontja: 2026-02-21 09:00
Indulás helyszíne: 2030 Érd, Hivatalnok utca 12.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 60 perc

09:00−10:00

Látogatás a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Felnőttkönyvtárában

Helyszín: 2030 Érd, Hivatalnok utca 12.

Teszteld tudásodat Mohács történelméről és a mohácsi csata sorsfordító eseményeiről!
Könyvválogatás az 1526-os történelmi időszakhoz kapcsolódó eseményekről és hátteréről.
Vaktérképen keresztül ismerheted meg Érdet a török hódoltság korában.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a könyvtár parkolója 12:00-kor zár.

Immár harmadik alkalommal mutatkozik be Érd az Idegenvezetők Világnapján. Idén is gazdag programmal várják reggeltől késő délutánig azt, aki ellátogat 2026. február 21.szombaton a városukba.

A szervezők most a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmával történelmi utazásra hívják a látogatót. Programjukból kiderül, mi köze volt Érdnek a török ellen hadba vonuló II. Lajos királyhoz, milyen kapcsolatban állt Sárkány Ambrus a fiatal királlyal, mi lett e nemes udvarházából mára, mi köze lehet a kölesdi ezüstkincsnek Érdhez, milyen Magyarországon ritka emléket őriz Érd a török hódoltság idejéből? Érdemes felfedezni a különleges hangulatú Érd- Ófalut és betérni a pincesorába…

Az Idegenvezetők Világnapjának érdi programját a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezte.

Társszervezők és együttműködő partnereik: a Magyar Földrajzi Múzeum, és a helytörténeti séta vezetője, Süle Zsolt

Érd programjain a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az egyes programok minimum 5 és maximum 25 fővel indulnak el.

A programokra regisztrálni az erdigaleria@erdkultura.hu     e-mail címen lehet.

Idegenvezető: Szepes Gyula, Süle Zsolt

4. Rózsadomb-Széna tér SZOMBAT 9:45 Történelmi séta a Rózsadombtól a Széna térig

Indulás időpontja: 2026-02-21 09:45
Indulás helyszíne: Tövis utcai templom előtt
Útvonal: Törökvész út/Tövis utca: Tövis utcai Budapesti Kapisztrán Szent János-templom (1950) -  Eszter- Áldás- Bólyai-  Apostol utca- Mansfeld Péter park-  Rómer Flóris utca- Margit körút
Végzés helyszíne:
Menetidő: 2 óra

Történelmi séta a Rózsadombtól a Széna térig

A Rózsadombról sokféle kép él emlékezetünkben: „káder-dűlő”, zöldövezet, a pihenés területe, leginkább elit villanegyed, mely a Belvárosból

könnyen elérhető, ugyanakkor a Természet szépségét ajándékozza a pihenni vágyó pesti embernek.

A beépítés e több mint másfél évszázados, kissé romantikus motivációja ellenére is a terület történelme szervesen illeszkedik a Főváros, ill. nemzetünk történelmébe, lerombolt és felépült templomával, villákat építő, majd a diktatúráktól szenvedő lakóival, egyházi és világi üldözöttjeivel, művészeivel.

A séta a Tövis utcai ferences templomtól a Széna téri ötvenhatos emlékműig halad, közben érintjük Weöres, Kodály, Müller tanár úr egykori lakhelyét, megcsodáljuk az Áldás utcai Iskola robusztus épületét, az egykori Neuschloss-villát, majd a Mansfeld Péter parkból a Veronika- kápolna egykori helyéről az oda vezető stációs útvonalat visszafele megtéve Márai Sándor volt lakhelyénél, a Rómer Flóris utcán a Margit körútra érünk. Egy pillantást vetünk a ferences templom barokk épületére, majd egy-két perc sétával a Mechwart-ligeti villamosmegállóba megyünk. A sétát a Széna téren fejezzük be, a Mammut II-nél található '56-os emlékműnél, ahol a hősökre emlékezünk.

Találkozó: 9.45-kor a Tövis utcai templom előtt.

Útvonal: Törökvész út/Tövis utca: Tövis utcai Budapesti Kapisztrán Szent János-templom (1950) -  Eszter- Áldás- Bólyai-  Apostol utca- Mansfeld Péter park-  Rómer Flóris utca- Margit körút

A Mechwart liget villamosmegállótól villamossal a Széna térig: '56-os emlékmű.

Időtartam: kb 2 óra

A sétát vezeti: Borsányi Zsolt, keresztény egyház- és művelődéstörténész, idegenvezető

Utazás: 1 db BKV jegy

Regisztráció:  25 fő

Tourguide készülék használati díja: 800 Ft/ fő

Idegenvezető: Borsányi Zsolt - idegenvezető

Lezárult

5. Pest- Városliget: a megújuló liget SZOMBAT 9:45

Indulás időpontja: 2026-02-21 09:45
Indulás helyszíne: 9.45-kor a George Washington szobornál ( Városliget, Washington sétány )
Útvonal: Washington sétány : George Washington szobra (1901, Bezerédi Gyula) – Olof Palme sétány 3. Magyar Zene Háza ( 2022, Sou Fujimoto) - 1.: Zsolnay Szökőkút - Millenium Háza ( 1885, 2019-  Pfaff Ferenc​​​​​​​ az Archikon építészei: Nagy Csaba, Benedek B. és T
Végzés helyszíne:
Menetidő: 70 perc

Pest- Városliget 10.00

A megújuló Liget

A Városliget számos látnivalói közül sétánkon azokhoz látogatunk, melyek a Liget Budapest Projekt nyomán új dimenziót adtak a Ligetnek.

Sorra felkeressük az utóbbi években felújított, új funkciót kapott épületeket: a Milleneum Házát, a szokatlan külső megjelenésű Magyar Zene Házát és a Néprajzi Múzeumot.

A séta során kiderül, hogyan került a Ligetbe egy japán építész alkotása, miért világszínvonalú a munkája; mit hív a pesti szleng „vaskefének” és” gördeszkapályának”.

Találkozó :  9.45-kor a George Washington szobornál ( Városliget, Washington sétány )  

Útvonal: Washington sétány : George Washington szobra (1901, Bezerédi Gyula) – Olof Palme sétány 3. Magyar Zene Háza ( 2022, Sou Fujimoto) - 1.: Zsolnay Szökőkút - Millenium Háza ( 1885, 2019-  Pfaff Ferenc az Archikon építészei: Nagy Csaba, Benedek B. és T. Major K., Millennium Kávéház dizájntervező: Kiss Miklós) -  Ötvenhatosok tere ( 2006, 56-os emlékmű ( „vaskefe”), I-Ypszilon alkotócsoport )  – Dózsa György út 35. Néprajzi Múzeum ( 2022, NAPUR Architect építésziroda, vezetőtervező: Ferencz Marcel )    https://mek.oszk.hu/17900/17973/html/varosliget_rajz.htm  és    https://ligetbudapest.hu/terkep

Időtartam: 70 perc

Sétavezető: Fekete Veronika a …..  II. Rákóczi Ferenc Technikum idegenvezető hallgatója

Regisztráció: 20 fő

A Tourguide készülék használati díja: 800 Ft/ fő

Idegenvezető: Fekete Veronika a II. Rákóczi Ferenc Technikum idegenvezető hallgatója

Lezárult

6. 2026 Broadway SZOMBAT 2026. február 21. 10:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 09:45
Indulás helyszíne: VI. ker. Jókai tér, Jókai-szobor
Útvonal: Jókai tér - Nagymező utca - Andrássy út - Paulay Ede utca - Király utca - Liszt Ferenc tér
Végzés helyszíne: Liszt Ferenc tér
Menetidő: 60 perc

Pest • Terézváros

Ha én egyszer kinyitom a számat … - könnyűvérű kultúra a Pesti Brodwayen és környékén

Budapest ikonikus negyede, az úgynevezett “pesti Broadway”, nagytestvéréhez hasonlóan alapjaiban határozza meg fővárosunk kulturális arculatát. A Nagymező utcát nemcsak színházak övezik, szinte minden sarok az ország legnagyobb művészeinek a történeteiről mesél.

Sétánk során kísérletet teszünk arra, hogy „kihangosítsuk” Budapest meghatározó művészeinek és kulturális intézményeinek a hangjait, elmeséljük regényes történetüket és megválaszoljuk a nagy kérdést: kik azok a művészek, akik a legnagyobb nyomot hagyták az országon és a főváros belvárosi utcáin.

Találkozó: 9.45-kor a Jókai-szobornál ( Bp. VI. a Jókai tér )

Útvonal : Jókai tér - Nagymező utca - Andrássy út - Paulay Ede utca - Király utca - Liszt Ferenc tér

Időtartam: 60 perc

A sétát a BZSH Külkereskedelmi Technikum https://kulkertechnikum.hu/ idegenvezetést tanuló hallgatói vezetik : Gyömbér Hanna, Karácsony Mónika, Padár Anna, Csernai Mihály és Szabó Antal Imre

Felkészítő tanáruk: Szatmáry Judit idegenvezető, szakoktató  

Regisztráció: budapestikalandok@gmail.com

A Tourguide-készülék használati díja: 800 Ft/fő, mely a helyszínen a szolgáltatónál fizetendő.

Idegenvezető: Gyömbér Hanna, Karácsony Mónika, Padár Anna, Csernai Mihály és Szabó Antal Imre

7. 2026 Diplomatanegyed BZSH SZOMBAT 2026. február 21. 10:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 09:45
Indulás helyszíne: Földalatti, Bajza utcai megállója (Vörösmarty tér felé közlekedő oldal)
Útvonal: 1. Lederer - villa - 2. Vanderbilt - palota- 3. Weiss Manfréd villája - 4. Kőrössy- villa - 5. Székács- villa - 6. Benczúr Ház
Végzés helyszíne: Benczúr utca 27. Benczúr Ház
Menetidő: 60 perc

MEGTELT!

Pest • Terézváros

Séta a Diplomatanegyedben- Híres családok szecessziós villái

Filmbe illő történetek, mesés vagyon, politika, intrika, szerelem és rejtélyes gyilkosság, felemelkedés és bukás, de kik ők? Milyen titkokról mesélnek a diplomatanegyed szecessziós villái?  - erre adunk választ sétánkon, tarts velünk! 

Találkozó: 9.45-kor a M1-es metró Bajza utca megállójánál ( Bp. VI. Andrássy út ) , Oroszország budapesti nagykövetsége oldalán

Útvonal: 1. Lederer - villa - 2. Vanderbilt - palota- 3. Weiss Manfréd villája - 4. Kőrössy- villa - 5. Székács- villa - 6. Benczúr Ház

Időtartam: 60 perc

A sétát a BZSH Külkereskedelmi Technikum   https://kulkertechnikum.hu/  idegenvezetést tanuló hallgatói vezetik:

Fülöp Orsolya, Molnár-Varga András, Rónai Zoltán, Tácsik Csilla, Vízhányó Ferenc , a BZSH Külkereskedelmi Technikum hallgatói

Felkészítő tanáruk: Szatmáry Judit idegenvezető, szakoktató  

Regisztráció: diplomatanegyedseta26@gmail.com

A Tourguide-készülék használati díja: 800 Ft/fő , mely a helyszínen a szolgáltatónál fizetendő.

Idegenvezető: Fülöp Orsolya, Molnár-Varga András, Rónai Zoltán, Tácsik Csilla, Vízhányó Ferenc

8. Séta a Kiskörúton a Kálvin tértől a Deák térig 02.21. szombat

Indulás időpontja: 2026-02-21 09:45
Indulás helyszíne: Budapesti Kálvin téri református templom előtt ( Bp. IX.Kálvin tér 7.)
Útvonal: Kálvin tér-Múzeum körút-Astoria-Károly körút-Deák tér
Végzés helyszíne:
Menetidő: 2-2,5 óra

Séta a Kiskörúton a Kálvin tértől a Deák térig

A Kiskörút ott húzódik, ahol Pest megtanulta levetni a falait – és nagyvárossá válni.  Nem egyszerűen egy útvonal, hanem történelmi nyomvonal, a polgárosodó város színtere volt. Nem főúri paloták sora, hanem gyárosok, kereskedők, értelmiségiek befektetései: bérházak üzletekkel, kávéházakkal, szállodákkal. Itt született meg az a városi életforma, amit ma „klasszikus pesti hangulatként” ismerünk. Itt néhány százméteren belül együtt él romantika, eklektika és modern városi építészet.

A séta a Kálvin téren indul, templomok, piacok és közlekedési csomópontok találkozásánál – ahol Pest múltja és jelene látványosan összeér. A Múzeum körúton sétálva a Magyar Nemzeti Múzeum előtt felidézzük 1848. március 15. pillanatait, költők, forradalmárok és tudósok hagyták itt nyomukat. Gondolatban belépünk a Múzeum Kávéház patinás terébe, Lotz Károly freskói alá. ELTE Természettudományi Kar és a Gólyavár a tudomány és romantika ötvözete egy udvarban. Az Unger-ház, már 1852-ben tudatosan befektetési céllal modern bérháznak épült, földszintjén üzletek, az emeleten bérlakásokkal. A Hotel Astoria, Budapest egyik legismertebb szállodája nemcsak vendégeket fogadott, hanem történelmet is, ma filmforgatások kedvelt helye. Károly körúton haladunk tovább a Belvárosi Színház historizáló homlokzatát, a Szevera- ház falát díszítő, a négy évszakot ábrázoló mozaikot csodáljuk meg. A Madách-házakat érintve érkezünk az Anker-házhoz, mely a Deák Ferenc tér–Károly körút találkozásán áll, és az egyik legmarkánsabb jelképe annak, hogyan lépett be a nagyvállalati tőke Budapest városképébe a 20. század elején.

Tarts velünk, a Kiskörút történeteit olvassuk ki együtt a homlokzatokból!

Útvonal : Kálvin tér – Múzeum körút – Astoria – Károly körút – Deák tér

Időtartam: 2 – 2,5 óra

A sétát vezetik : a FOCUS Szakképző iskola, Technikum és Oktatóközpont idén végzett hallgatói

Csillag Pál, Füzes Ágnes, Mezei Andrea, Németh Szabina, Stef Zsuzsa, Szalai Attila

Deák Judit és Vágó Erika oktatók felkészítésével.

Regisztráció ezen az e-mail címen lehetséges: hello@vagoerika.hu

A kihangosító készülék használati díja: 800 Ft/ fő, a helyszínen fizetendő .

Idegenvezető: Csillag Pál, Füzes Ágnes, Mezei Andrea, Németh Szabina, Stef Zsuzsa, Szalai Attila

9. Érd Látogatás az Érdi Galériában Február 21. szombat 10:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 09:45
Indulás helyszíne: 2030 Érd, Alsó u. 2.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 4 óra

Immár harmadik alkalommal mutatkozik be Érd az Idegenvezetők Világnapján. Idén is gazdag programmal várják reggeltől késő délutánig azt, aki ellátogat 2026. február 21.szombaton a városukba.

A szervezők most a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmával történelmi utazásra hívják a látogatót. Programjukból kiderül, mi köze volt Érdnek a török ellen hadba vonuló II. Lajos királyhoz, milyen kapcsolatban állt Sárkány Ambrus a fiatal királlyal, mi lett e nemes udvarházából mára, mi köze lehet a kölesdi ezüstkincsnek Érdhez, milyen Magyarországon ritka emléket őriz Érd a török hódoltság idejéből? Érdemes felfedezni a különleges hangulatú Érd- Ófalut és betérni a pincesorába…

Az Idegenvezetők Világnapjának érdi programját a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezte.

Társszervezők és együttműködő partnereik: a Magyar Földrajzi Múzeum, és a helytörténeti séta vezetője, Süle Zsolt

Érd programjain a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az egyes programok minimum 5 és maximum 25 fővel indulnak el.

A programokra regisztrálni az erdigaleria@erdkultura.hu     e-mail címen lehet.

10:00–14:00 Látogatás az Érdi Galériában

Helyszín: 2030 Érd, Alsó utca 2.

A Téli Tárlat 2026 című időszaki, csoportos kiállítás megtekintése.

Az Érd és vonzáskörzetében élő művészek munkáit felvonultató tárlatot önjáró múzeumpedagógiai feladatlapjaink segítségével most te magad is felfedezheted.

Idegenvezető:

10. Budafok Haggenmacher Sörgyár SZOMBAT 10:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: ART Quarter parkolója (cím: 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50).
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 90 perc

MEGTELT!

Séta az egykori Haggenmacher Sörgyárban

Sétánkon a hagyomány és modernitás találkozik. 100 éve, hogy megszűnt a sörgyártás Budafok első gyárában, a Haggenmacher Sörgyárban. Az egykori gyár épületeiben azonban ma is élénken folyik a munka, az alkotói tevékenység jelenléte új életet vitt a monumentális épületekbe. Sétánk során megismerkedünk a svájci Haggenmacher család ipari és üzleti tevékenységével, a sörgyár működésével, a gyárépületekkel, és lehetőség nyílik arra, hogy az épületekben zajló kortárs művészeti életbe is betekintsünk. Szó esik a Haggenmacher márka feltámasztását célzó törekvésről is, és arról, hogyan indul újra a sörgyártás az egykori gyár területén.

A séta az ART Quarter parkolójából indul (cím: 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50).

A séta időtartama: 90 perc
A sétát tartja: Gyönki Viktória történész, idegenvezető

Látogatóinknak ajánljuk a réteges öltözködést, hiszen bel- és kültéren is sok időt töltünk majd el. Felhívjuk figyelmüket, hogy sétánk kedvezőtlen időjárás esetén is elindul.

A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött!

Regisztráció: info@magdolnaudvar.hu
Regisztrációt 30 főig fogadunk!

Idegenvezető: Gyönki Viktória történész, idegenvezető

11. Csepel Összetartozás Háza 21. SZOMBAT 10:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: 1214 Budapest, Erdősor utca 33.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 60-70 perc

Csepel – Tárlatvezetés az Összetartozás Házában

Csepel új kiállító intézménye, az Összetartozás Háza elsősorban a Trianon 100 történeti kiállításnak ad otthont, de röviden bemutatja az ország egyik legnagyobb múltú iparvállalatának, az egykori Weiss Manfréd Műveknek (WM Művek) a két világháború közötti történetét is.

A világháborúk idején Csepel hadiipari központ volt, ezért a revizionizmus időszaka számos tekintetben igen erősen hatott a Csepel szigeten élő lakosság mindennapjaira, a gazdaságra és a kulturális életre egyaránt. A terület-visszacsatolások alkalmával fontos szerepet kaptak a csepeli hadiipar termékei. Hadikerékpárral, páncélozott járművel vonultak be a honvédcsapatok a korábban elcsatolt, majd visszaszerzett országrészekre. A csepeli erőgépgyártást egyfajta védegyletes szellem hatotta át, a hazai szükségletek kielégítésére hazai terméket kellett gyártani.

A trianoni döntés egész Nagy-Magyarország szempontjából sorsfordító, tragikus esemény volt, társadalmi, gazdasági változások sorának beindítója, amelyet egy sajátos szűrőn, „csepeli szemüvegen” keresztül láthatunk az ingyenesen látogatható, állandó tárlaton.

https://www.csepelivaroskep.hu/osszetartozashaza/

Találkozó : 10:00, a 1214 Budapest, Erdősor utca 33. szám alatt

Megközelítés: A Boráros térről induló H7-es hévvel a végállomásig. A végállomástól, körülbelül 4 perc sétával a Szent István úti buszmegállóban felszállva a 159-es autóbuszra, onnan a 2. megálló a Technikus utca (Összetartozás Háza). (Az épület bejárata közvetlenül a buszmegálló másik oldalán van, a megállóhely táblával egy vonalban.)

A tárlatvezetés időtartama: 60-70 perc.

Belépőjegy: a belépés és tárlatvezetés is ingyenes.

A tárlatot, gyűjteményt bemutatja: Tarcsa Tímea gyűjteményi munkatárs
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztrálni az osszetartozashaza@csepelivaroskep.hu címen lehet.
Regisztráció: maximum 30 fő

A regisztráció alkalmával kérjük, a teljes nevüket adják meg.  

Idegenvezető: Tarcsa Tímea gyűjteményi munkatárs

12. SOROKSÁR SZOMBAT 10:00 Soroksár- sváb település a Duna bal partján: Látogatás a Soroksári Sváb Tájházban

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: 10:00- a H6-os MÁV- HÉV Soroksár, Hősök tere megállóban
Útvonal:
Végzés helyszíne: Molnár-sziget hídja 
Menetidő:

Soroksár 10.00

Soroksár- sváb település a Duna bal partján

Látogatás a Soroksári Sváb Tájházban

Soroksár ma Budapest XXIII. kerülete. Pest egyik legősibb, az Alföldre tartó útvonala mentén fekszik. 1882-től vasút, 1887-től HÉV köti össze a települést a fővárossal.

Mezőgazdasági termékeinek Pest sokáig felvevőpiaca. A Molnár-szigeten őrölt rozsliszt, a sváb rozskenyér, a korai vetőkrumpli, a soroksári milimárik tejtermékei kelendők a pesti piacokon, ugyanígy keresett áru a Duna jege, amit elvermelnek, majd lovaskocsin szállítanak a sváb gazdák a pesti vendéglátósoknak, a henteseknek, a háziasszonyoknak1.

Sétánkon e háromszáz éves Duna-parti település múltjával, és a mai Soroksár sajátos „falusi-kisvárosi” hangulatával ismerkedünk. Megtekintjük a rk. templomot, mely 265 éve szolgálja a közösségét. Meglátogatjuk a gazdag tárgyi emlékeket őrző Sváb Tájházat és a Helytörténeti Gyűjteményt. A hidak és folyók védőszentjéhez, Nepomuki Szt. János szobrához sétálunk, majd Soroksár legrégebbi épületéhez, a 300 éves fogadóhoz.

A városközpont és környéke látványosságainak a megtekintése után, ha az idő engedi, lesétálunk a Duna-partra, a Molnár-sziget felé, ahol egykor 50 vízimalom őrölte a szigeten termesztett rozsot lisztté. A szigeten ma a természet osztozik a vízparti nyaralókkal, üdülőkkel, horgászokkal.

Találkozó: 10 órakorkor a H6-os MÁV- HÉV Soroksár, Hősök tere megállóban

Megközelítés: a H6-os MÁV- HÉV ( Ráckevei vonal) Közvágóhíd végállomásától.

Útvonal: Soroksár, Hősök tere- emlékművek: 1848-as, I.vh soroksári elesett katonáinak (1927, Szentgyörgyi I.) - 19. rk. Nagyboldogasszony-templom (1759–61, tiroli oltár, műemlék, Takács István munkái)  - - Szikes u. 6. : Soroksári Sváb Tájház- Hősök tere - 21. Fedák Sári Színház (2015 óta) - 30. / Szitás utca sarka: Az elhurcolt soroksári németek emlékműve (Kligl Sándor, 2016) - Szitás u. 105. Helytörténeti Gyűjtemény -Templom utca – Nepomuki Szt. János szoborcsoport ( 1885,  2017. A-Híd Zrt.) – Grassalkovich út 209. (Soroksár legrégebbi épülete: 300 éves beszálló fogadó, (kívülről) – Hősök tere- Duna felé lépcsősor - Meder utca – a Molnár-sziget hídja 

A séta időtartama: min.2,5 óra

A Soroksári Német Nemzetiségi Tájházat Balla Péterné, a Soroksári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Soroksári Grassalkovich Kör képviselője mutatja be.

A Soroksári Helytörténeti Gyűjteményben a szakvezetést Geiger Tamás, a Gyűjtemény és a Galéria ’13 igazgatója tartja.

A sétát kíséri : Balogh Ilona idegenvezető

A program térítésmentes

(Nem pontos idézet Sárközy Istvánné: A soroksári svábok történetéből c. írásából https://bpht.hu/historiak/35.pd)

https://maps.app.goo.gl/HxvWamKVxQJuN7Vw6

A Tourguide-készülék használati díja  800  Ft/ fő, melyet a helyszínen a szolgáltatónak kell fizetni.

Idegenvezető: Balogh Ilona idegenvezető

Lezárult

13. Vác szombat 10:00- Öt felséges nap Vácott

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: Memento Mori előtt (Vác, Március 15. tér 19.)
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 90 perc

Öt felséges nap Vácott

Néhány nap képes örökre megváltoztatni egy város életét. Így történt ez Vácott Mária Terézia 1764-ben tett látogatásakor.

Eredjünk útnak a legendák nyomán, ismerjük meg Vácot, a Dunakanyar barokk gyöngyét a királynő szemével!

Időutazásunkon történelmi ruhás vezetőnk, Németh Ádám avat be minket e rendkívüli uralkodói látogatás és a 18. századi Vác városának a titkaiba.

A világhírű váci múmiák kiállítóhelyéről, a Memento Mori-tól indulunk a történelem, városi emlékezet, legendák útvonalán. 

Mit is ajánlhatnánk frissítőnek sétánk végén? - egy csésze Mária Terézia Melange-t, a királynő tiszteletére megálmodott kávékülönlegességet, melyet Vác számos

kávézójában (egyénileg) fogyaszthatnak.

Találkozó: 10:00 órakor a főtéren, a Memento Mori előtt (Vác, Március 15. tér 19.)

Utazás egyénileg: a Nyugati pályaudvarról 9:08-kor induló zónázó vonattal, érkezés 9:31-kor Vácra

A séta időtartama: kb. 90 perc

A városi sétát vezeti: Németh Ádám, múzeumpedagógus a váci Tragor Ignác Múzeumban

A sétát a Váci Tourinform Iroda és a Tragor Ignác Múzeum közösen alakította ki az Idegenvezetők Világnapjára

Regisztráció: info@tdm.vac.hu

A regisztrációnál kérjük, tüntessék fel: IVN Váci séta

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Létszám limit: max. 30 fő

Idegenvezető: Németh Ádám, múzeumpedagógus a váci Tragor Ignác Múzeumban

14. Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió-és Televíziómúzeumában 02.21. szombat

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: 2049 Diósd, Géza fejedelem utca vége
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő:

KEDVES ÉRDEKLŐDŐK, A TÚRA MEGTELT!

Százéves a magyar rádiózás

Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió- és Televíziómúzeumában
 
 „ Egy műsorszórás és műsortovábbítás-történeti sétára invitálom Önöket a Postamúzeum diósdi Rádió- és Televíziómúzeumába. Itt megismerkedhetnek a világ első műsorszóró berendezésével, a Telefonhírmondóval. Megtekinthetik a rádiózás és a televíziózás hálózatát kiépítő postamérnökök munkásságát, Békésy György Nobel-díjas postamérnök, fizikus hagyatékát. A kertben sétálva megláthatják Magyarország eddigi egyetlen antenna múzeumát. A kilátóteraszról a Lakihegyi adót, a világ egyik legmagasabb, Magyarország legmagasabb acélépítményét, szabad szemmel és katonai messzelátóval is megtekinthetik az ide érkező. A korábbi rövidhullámú adóépületben működő Rádió- és Televíziómúzeumba lépve megismerhetik a stúdiók csodálatos világát, az adóhálózatok kiépülését, a magyarországi rádió és televízió születését, virágkorát, történelmi hányadtatását és sikereit. A diósdi rövidhullámú adó rádióstúdiójában kipróbálhatja magát a bátor vándor. Felvételt készíthet saját hangján és haza is viheti azt. Megismerkedhet Békésy György Nobel-díjas kutatónk életművével, kísérleti eszközeivel. Tudás és hangtárunkban történeti hangokat hallgathat (Kossuth, Babits, Kossuth, Szentgyörgyi Albert stb.) A játékasztalon Puzzle és képtár, a mesetárunkban mesék várják a látogatókat. A múzeumból kilépve hátul a kocsiszínben megtekinthetik a Színes 5-ös és a Mercedes 1-es közvetítő kocsikat, amelyek a magyar műsorszórás történetében vezető szerepet játszottak. Ha kedvére/kedvedre való a program tarts velünk! „ –  Sávoly Tamás, a Postamúzeum munkatársa
 
Találkozó:  15 perccel a tárlatvezetés előtt Diósd, Géza fejedelem utca vége, 2049

Megközelítés: https://view.officeapps.live.com/op/view.aspx?src=https%3A%2F%2Fbkik.hu%2Fuploads%2Fdocuments%2Fkozlekedes-diosdra-20240409-1739268771.docx&wdOrigin=BROWSELINK     ( kérjük, indulás előtt tájékozódjanak a közlekedési eszközök naprakész menetrendjéről)

Vezetés időtartama: 60 perc /csoport

A vezetéseket tartja: Sávoly Tamás, a Postamúzeum munkatársa

Belépőjegyek: Felnőtt: 1000 Ft , Diák/nyugdíjas/postás: 500 Ft; Családi belépőjegy (maximum 2 felnőtt és 3 gyermek): 2000 Ft;

Csoportos belépő (10 fő felett) - felnőtt: 700 Ft/fő ; Csoportos belépő (10 fő felett) - diák/nyugdíjas/postás: 300 Ft/fő

Ingyenes: 70 év felettieknek, fogyatékkal élőknek, pedagógusoknak, újságíróknak és közgyűjteményi dolgozóknak

Az ingyenességet megfelelő igazolvánnyal igazolni kell (személyi, pedagógus, újságírói, rokkantsági igazolvány)

Létszám: 25 fő

Regisztráció: radiomuzeum6@gmail.com

Fontos: A regisztráció során a tárgy mezőbe kérjük, írják be a választott időpontot.
 
Idegenvezető: Sávoly Tamás

Lezárult

15. UNICUM Látogatás az Unicum Házban február 21. szombat 10:15

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: Budapest, IX. kerület Dandár utca 1. a múzeum bejárata
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 90 perc

 „ Das ist ein Unicum!” – 2015 óta Hungaricum. Látogatás az Unicum Házban

Ferencváros gyárai, ipartelepei helyét ma lakóparkok, irodaházak, loftok foglalják el. Zwack J. és Társai gyára régi korok tanújaként ugyanott áll, ahová 1892-ben települt. Múltjával kapaszkodik a jövőbe.

Világhírű márkájának történetét a Zwack család históriáján keresztül végig kísérjük az Unicum Ház https://unicumhaz.hu/ látogatása során.

A 20 perces „immerzív” filmvetítés után vezetéssel megtekintjük a múzeumi tereket, a régi lepárlót és a pincét. A pincében tölgyfahordóból csapolva kóstolhatunk - kizárólag a 18 év feletti vendégek - Unicumot és Unicum Szilvát.

A Mintaboltban a szeszesitalokra 5% kedvezményt biztosít az Unicum Ház.

Találkozó: 10 perccel a vezetés megkezdése előtt az Unicum Házban (Bp. IX. Dandár utca 1. sz. múzeum bejárata)

A program a megadott időpontban indul.

A látogatás időtartama: 90 perc

A tárlatvezetést a Látogatóközpont munkatársai tartják.

A belépődíj: 2100 Ft/főfélárú jegy az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.

A megváltott jegy a teljes múzeumi programot és 2 italkóstolót (Unicum és Unicum Szilva) is tartalmaz. 18 év alatti vendégeknek az ár változatlan, azonban a túra nem tartalmaz kóstolót!

Létszám: max. 30 fő jelentkezését várjuk a termek és a pince befogadóképessége miatt

Belépőjegyüket előre megvásárolhatják a www.zwack.jegy.eu   oldalon

A helyszínen jegyet váltani a maradék jegyek függvényében lehetséges.

Idegenvezető: A Látógatóközpont munkatársai

16. Érd szombat- Látogatás az Érdi Galériában

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: 2030 Érd, Alsó utca 2.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 4 óra

10:00–14:00 Látogatás az Érdi Galériában

Helyszín: 2030 Érd, Alsó utca 2.

A Téli Tárlat 2026 című időszaki, csoportos kiállítás megtekintése.

Az Érd és vonzáskörzetében élő művészek munkáit felvonultató tárlatot önjáró múzeumpedagógiai feladatlapjaink segítségével most te magad is felfedezheted.
 
Immár harmadik alkalommal mutatkozik be Érd az Idegenvezetők Világnapján. Idén is gazdag programmal várják reggeltől késő délutánig azt, aki ellátogat 2026. február 21.szombaton a városukba.

A szervezők most a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmával történelmi utazásra hívják a látogatót. Programjukból kiderül, mi köze volt Érdnek a török ellen hadba vonuló II. Lajos királyhoz, milyen kapcsolatban állt Sárkány Ambrus a fiatal királlyal, mi lett e nemes udvarházából mára, mi köze lehet a kölesdi ezüstkincsnek Érdhez, milyen Magyarországon ritka emléket őriz Érd a török hódoltság idejéből? Érdemes felfedezni a különleges hangulatú Érd- Ófalut és betérni a pincesorába…

Az Idegenvezetők Világnapjának érdi programját a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezte.

Társszervezők és együttműködő partnereik: a Magyar Földrajzi Múzeum, és a helytörténeti séta vezetője, Süle Zsolt

Érd programjain a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az egyes programok minimum 5 és maximum 25 fővel indulnak el.

A programokra regisztrálni az erdigaleria@erdkultura.hu     e-mail címen lehet.

Idegenvezető: Szepes Gyula, Süle Zsolt

17. Gyermekvasút szombat: Budai-hegyek

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: Hűvösvölgy BKV villamos végállomáson
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 2,5 óra

10.00- 12.50

Látogatás a MÁV ZRT. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Hűvösvölgyi Vontatási telepén

Utazás különcélú kocsin Hűvösvölgytől Széchenyihegy végállomásig

Valami ősi vonzódás él bennünk a gőzös, a füstfelhőt pöfögő, fütty-jelet adó, kattogó, zakatoló kisvonat iránt - ami lassan csak a múlt nosztalgia képe a lebegő mágnes vasút és gyorsvasutak korában. Vonzó dolog forgalomirányító, jegykezelő, pecsétet nyomó, vonatokat tárcsával, sípszóval indító kisvasutasnak lenni. Pláne, ha ezt a főváros erdővel borított, rétekkel, völgyekkel szabdalt hegyvidékén gyakorolhatjuk, a gazdag múltú turisztikai látványosságok, természetjárók túraútvonalai, a zarándokutak és egész sí- és sportterepek szövevényében.

Látogatásunk alkalmával ezzel a sajátos környezettel ismerkedünk. Először az idegeneknek elzárt területre, a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Hűvösvölgyi Vontatási telepére lépünk be. Megtekintjük a fűtőházat, a járműveket és a kiszolgáló berendezéseket. Délben felszállunk a Gyermekvasút által biztosított külön célú kocsiba. Miközben a Gyermekvasút vonalán a 215 számú vonattal (a külön célú kocsiban) Hűvösvölgyből Széchenyihegy állomásig zakatol alattunk a vonat, megismerkedünk a Gyermekvasút építési történetével, és elmerülünk a látványban, amit a Gyermekvasút környezete ajándékoz az utasának.

Találkozó: 10 órakor a túravezetővel a Hűvösvölgy BKV villamos végállomáson.

Kérjük, hogy jelentkezéskor mondja meg a nevét és fizesse be a részvételi díját a túravezetőnek.

A viteldíj: Gyermek menetjegy (6-18 éves korig): 500 Ft/fő, felnőtt vonaljegy: 1.000 Ft/fő

Kérjük, előre készítsék ki a kívánt pontos összeget!

Túravezető: Vinis Gyula, a Gyermekvasút ny. műszaki vezetője

A túra időtartama: 2,5 óra

A  Gyermekvasút Széchenyihegy végállomástól a Fogaskerekű vasúttal ( vagy pótlóbusszal) lehet lejutni a Városmajor végállomásig,  vagy a 21,21A jelzésű autóbuszokkal a Széll Kálmán térig .

Regisztráció:       max.30 fő

Idegenvezető: Vinis Gyula, a Gyermekvasút ny. műszaki vezetője

Lezárult

18. Néprajzi Múzeum SZOMBAT

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:00
Indulás helyszíne: 9.45-kor a Néprajzi Múzeum Műcsarnok felőli főbejárata előtt kihelyezett padoknál (Budapest 1146, Dózsa György út 35.)
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 2,5 óra

2026.február 21.szombat

Zugló    Városliget

Néprajzi Múzeum

10.00- 12.30

Tárlatvezetés a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállításán

A folyamatosan szépülő Városliget legnagyobb épülete a Néprajzi Múzeum. A tavaly októberben megnyílt - és nemzetközi design-díjat nyert- gyűjteményi kiállítás terei tarka időutazást, múltbéli ismereteket és pazar látványt nyújtanak pontosan 3000 m2-en. A hazai és a világ távoli tájain begyűjtött tárgyakhoz érdekes történetek, emberi sorsok kötődnek. Megszólítanak többek között népművészetünk motívumai a Jungfer család gyűjteményén keresztül. Leperegnek előttünk az 1896-os Millenniumi kiállítás képei. Sétálunk Átánytól Szingapúrig szerte a földgolyón!

Találkozó:   9.45-kor a Néprajzi Múzeum Műcsarnok felőli főbejárata előtt kihelyezett padoknál

                                      (Budapest 1146, Dózsa György út 35.)

A tárlatot vezeti: Szántó Mária idegenvezető, a Néprajzi Múzeum vizsgázott tárlatvezetője

Belépőjegy:  https://www.neprajz.hu/latogatasok/belepojegyek.html

A tárlatvezetés díja: térítésmentes

Időtartam: 2,5 óra

A vezetés min. 10 fő jelentkezésével indul

Regisztrálni a vezetésre :   setak.maria@gmail.com  címen  lehet

Idegenvezető: Szántó Mária idegenvezető

19. 2026. Andrássy út SZOMBAT 2026.február 21 10:30

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:15
Indulás helyszíne: V. ker. Andrássy út 5.
Útvonal: Terézváros sugárútja az Andrássy út elejétől az Oktogonig
Végzés helyszíne:
Menetidő: 120 perc

Az Andrássy út - egy világváros elegáns sugárútja

Hogyan valósult meg egy reformkori gondolat „új idők, új dalai ”-val ?

Mindig kellemes élmény sétálni az Andrássy úton. Bármelyik szakaszán. Egy opera vagy operett, színházlátogatás, zeneakadémiai koncert után vagy advent idején, amikor ünnepre hangol minket a fényárba vont sugárút.

Megnyugtató a paloták szabályos rendezettsége, harmonikus vonulása, az elegáns megjelenés. Megállásra szólítanak a világhírű luxusmárkákat felvonultató kirakatok, miközben alattunk a Földalatti dübörög.

Most nem a divatkirakatoknál állunk meg, nem a divattrendeket, a kapualjakat és a homlokzatokat figyeljük a sétánkon. Megnézzük, hogy a palotabérházak vagy bérpaloták mit mesélnek építtetőjükről.

Visszatekintünk a kezdetekre, amikor Terézvárosnak ezen a szakaszán a „semmik voltak”, csak a rendezetlen utcák, kuszán beépített, olykor veszélyt rejtő táj, meg „a pesti por”.  Végigkövetjük, mikor fogant a sugárút gondolata és milyen körülmények között született meg ez a Belvárosból a Városligetig vezető elegáns megjelenésű Sugárút, a későbbi Andrássy út. Kik voltak e nagyszabású beruházás, vállalkozás szereplői? Kik voltak az ingatlanfejlesztők, mi köze volt a városrehabilitációhoz, városrendezéshez a Fővárosi Közmunkák Tanácsának?

Mit üzentek magukról a paloták lakói e helyfoglalással? Mit üzent országnak- világnak a Sugárút/Andrássy út a Millenniumi ünnepségekre elkészült föld alatt vezetett vasúttal együtt?

Sétánkon megtekintjük a Magyar Állami Operaház előcsarnokát és egy-két funkciót váltott palotabérház látogatható tereit.

Találkozó: 10.15-kor a Budapest, VI. Andrássy út 5.sz. előtt

Útvonal: Terézváros sugárútja az Andrássy út elejétől az Oktogonig. 

A paloták ( a teljesség igénye nélkül) : 1.Stein- 2.: Foncière Pesti Biztosító - 3. Saxlehner- 4. br. Harkányi -  8. br. Schossberger Henrik palotája  ( Feszty Adolf,) Hotel Moments -9. Brüll -  11.sz. Ullmann –  - 12. br. megyeri Krausz Lajos palotabérháza ( 1884, Quittner Zs.)- 13. Del Medico Péter -  háza (Schmahl Henrik, 1885) - 15. Pulitzer-– 19.Brüll Zsigmond  - 22.a Magyar Állami Operaház (Ybl, 1873-tól 1884-ig ) - 23. Wahrmann Mór (1832–1892) – palota-   24. egykori Operakávéház.  a Három hollóhoz ( kocsma) : ’Röpülj, hajóm” (Ady)  - 25. a MÁV nyugdíjintézeti bérháza, Drechsler palota (1884, Lechner-Pártos) ma: W Budapest Hotel - 29.sz. Művész kávéház ( Ray Rezső, 1884)-  32-44.sz.Haggenmacher Henrik Hétház- sora , ( Unger Emil, Ybl Miklós ) - 35. Táfler-  39.sz. Terézvárosi kaszinó ( Petschacher,1884 ) – Goldberger Sámuel Párizsi Nagyáruháza (Sziklai Zsigmond, 1911) – Oktogon, Nagykörút és az egykori kávéházak emléke

A sétát tartja: Kerepesi Mária idegenvezető

A Tourguide készülék használati díja: 800 Ft/ fő

Idegenvezető: Kerepesi Mária

Lezárult

20. Buda polgárváros Budai Várnegyed február 21. szombat

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:15
Indulás helyszíne: Bécsi kapu tér Levéltár előtti buszmegálló, (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Budapest, I. kerület Bécsi kapu tér 2-4.)
Útvonal: Bécsi-kapu tér - Babits Mihály sétány ( kilátópont) - Táncsics utca (Táncsics Mihály u. 21–23. sz. telken (ún. Mendel-zsinagóga), Zsidó Imaház -9. Kammerhof - 7. volt Erdődy Palota (1750-1769. Nepauer Máté), az MTA Zenetudományi Intézete - 5. Koller Galér
Végzés helyszíne:
Menetidő: 3 óra

Budai Várnegyed • Polgárváros

10.30

Múltidéző séta a Várnegyedben - a polgárváros északi kapujától a Szentháromság térig

Főúri paloták, patinás polgárházak, vallási közösségek épületei mellett haladunk el, sorsdöntő történelmi események helyszínein járunk, de betekintést nyerünk a letűnt századok emberének mindennapjaiba is.

A Bécsi kapu tér patinás épületeinek bemutatásával kezdjük el sétánkat. A Várnegyed erődítmény rendszerének bemutatásával folytatjuk a Babits sétányon. Innen a Táncsics Mihály utcába jutunk, a középkori zsinagógához érkezünk. Megállunk Kossuth és Táncsics börtönénél és mesélünk az 2019.évi régészeti szenzációról. Megismerjük a szomszédos Erdődy Palota ( Zenetudományi Intézet) titkait és a Vörös Sün Ház legendáit. Bekukkantanánk a „ Fortuna Fogadóba ” is . A Hess András tér épületei mellett elsétálva érkezünk a Mátyás templomhoz, a Szentháromság térhez. Innen a Borsos Miklós Emléklakást keressük fel, majd a Halászbástyánál befejezzük múltidéző, történelmi sétánkat.

Találkozó :  13.15 -kor a Bécsi kapu téren, a  Levéltár előtti buszmegállóban (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Bp, I. Bécsi kapu tér 2–4.,)  

Útvonal: Bécsi-kapu tér - Babits Mihály sétány ( kilátópont) - Táncsics utca (Táncsics Mihály u. 21–23. sz. telken (ún. Mendel-zsinagóga), Zsidó Imaház -9. Kammerhof - 7. volt Erdődy Palota (1750-1769. Nepauer Máté), az MTA Zenetudományi Intézete - 5. Koller Galéria–  Fortuna utca - Hess András tér – 3.  Vörös sün ház- Little Litea Budai Krónika Könyvesbolt- a Hilton Hotel -  Mátyás- templom-  Szentháromság tér és utca - Úri utca 6. Borsos Miklós Emléklakás- Balta köz-  Tárnok utca – Szentháromság tér - Halászbástya

Időtartam: 3 óra épületbejárásokkal

A sétát vezeti: Tábi Márta idegenvezető

A séta : ingyenes

Regisztráció:        max 25 fő  > központi reg

A sétához a Tourguide- készülék használati díja: 800 Ft/fő

Idegenvezető: Tábi Márta

Lezárult

21. Érd Helytörténeti séta Süle Zsolttal Érden Február 21. szombat 10:30

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:15
Indulás helyszíne: A volt Termál Hotel parkolója 2030 Érd, Római út 9.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 2 óra

Immár harmadik alkalommal mutatkozik be Érd az Idegenvezetők Világnapján. Idén is gazdag programmal várják reggeltől késő délutánig azt, aki ellátogat 2026. február 21.szombaton a városukba.

A szervezők most a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmával történelmi utazásra hívják a látogatót. Programjukból kiderül, mi köze volt Érdnek a török ellen hadba vonuló II. Lajos királyhoz, milyen kapcsolatban állt Sárkány Ambrus a fiatal királlyal, mi lett e nemes udvarházából mára, mi köze lehet a kölesdi ezüstkincsnek Érdhez, milyen Magyarországon ritka emléket őriz Érd a török hódoltság idejéből? Érdemes felfedezni a különleges hangulatú Érd- Ófalut és betérni a pincesorába…

Az Idegenvezetők Világnapjának érdi programját a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezte.

Társszervezők és együttműködő partnereik: a Magyar Földrajzi Múzeum, és a helytörténeti séta vezetője, Süle Zsolt

Érd programjain a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az egyes programok minimum 5 és maximum 25 fővel indulnak el.

A programokra regisztrálni az erdigaleria@erdkultura.hu     e-mail címen lehet.

Helytörténeti séta Süle Zsolttal Érden

Ahova a mohácsi csatába indulva II. Lajos királyunk útja először vezetett: Sárkány Ambrus kastélya Érden
A régi Érdnek említésre méltó szerepe volt a Mohácsra vonuló királyi sereg indulásánál, amit a helyiek számontartanak. A csata 400. évfordulóján pedig Aggházy Kamil ezredes, a Hadimúzeum igazgatója kezdeményezésére 11 településen avattak emléktáblát, amelyek ismertetik az 1526-os hadjárat eseményeit. Az első, ami egykor a Gellért téren volt elhelyezve, már megsemmisült. Így az elmúlt években a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre zarándokolók innen, az érdi emlékhelytől indultak.

A találkozóhelyről indulva először a Minaretet látogatjuk meg, ami jelenleg csak kívülről tekinthető meg. Aztán átsétálunk a néhányszáz méterre levő II. Lajos emlékhelyhez. Utána meglátogatjuk Sárkány Ambrus egykori kastélyának középkori pincéjét, ami tökéletes helyszín a csatára és a török időkre való emlékezéshez. Végül a Szent-Mihály templom kertjébe és plébániájához is ellátogatunk. Végül azokkal, akik nem sietnek haza, vagy egy következő programra, a régi pincesorunk egyik vendégváró helyén megpihenünk, és még az is lehet, hogy eszünk pár falatot,… és iszunk egy kortyot.

Találkozási pont: a volt Termál Hotel parkolója, 2030 Érd, Római út 9.

A sétát vezeti: Süle Zsolt (06 20/944 0488)

A séta időtartama kb. 2 óra.

Idegenvezető: Süle Zsolt

22. Érd Szombat: Helytörténeti séta Süle Zsolttal Érden

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:30
Indulás helyszíne: Termál Hotel parkolója, 2030 Érd, Római út 9.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 60 perc

10.30 – 12.30

23. Gellért-hegy SZOMBAT 10:45 Budapest a Gellért-hegy tetejéről

Indulás időpontja: 2026-02-21 10:45
Indulás helyszíne: Búsuló juhász étterem  (Budapest, Kelenhegyi út 58, 1118)  előtti 27-es buszmegállóban
Útvonal: séta a Kelenhegyi út- Szirtes út – Citadella sétány- a Citadella oldalán a Kilátó teraszig
Végzés helyszíne:
Menetidő: 40 perc

Budapest egyik legszebb látványa, tagadhatatlan, a Gellért-hegyről nyílik. Sétánkon körbe pásztázzuk a tájat, ami a kilátóteraszokról elénk tárul. Mesélünk erről a több civilizációt látott dolomitszikláról, melynek tetején állunk. Mesélünk Szent Gellértről és a hiedelmekről is, boszorkányos dolgokról, melyek környékezték e magaslatot. - A seprűket, kérjük, otthon hagyni!

Találkozó: 10.45 -kor a Búsuló juhász étterem  (Budapest, Kelenhegyi út 58, 1118)  előtti 27-es buszmegállóban 

Útvonal: séta a Kelenhegyi út- Szirtes út – Citadella sétány- a Citadella oldalán a Kilátó teraszig

Időtartam: 40 perc

Regisztráció: 15 fő 

A vezetést tartja: Herczeghalmy Léna idegenvezető

Idegenvezető: Herczeghalmy Léna idegenvezető

Lezárult

24. Gödöllő K.K.A SZOMBAT 11:00 - Szecessziós mesterek nyomában Gödöllőn

Indulás időpontja: 2026-02-21 11:00
Indulás helyszíne: Gödöllőn az Erzsébet park bejáratában, a HÉV megállónál
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 3 óra

Szecessziós mesterek nyomában Gödöllőn

A Gödöllői Művésztelep ( 1901-1920 ) - „az Egészélet szigete ” (Nagy Sándor)

Sétánkon végigjárjuk a szecesszió egyetlen szervezett csoportjának a művésztelepét, melyet Körösfői-Kriesch Aladár kivonulva a nagyvárosból Gödöllőn alapított. Itt telepedett le családjával és követték barátja, Nagy Sándor, a szecessziós iskola másik meghatározó tagja, és a többi művésztárs, köztük : Leo Belmonte és Percyval Tudor-Hart és Juhász Árpád, Zichy István, Moiret Ödön, Raáb Ervin és Remsey Jenő.

A sétán felkeressük az Erdő utca korunkra megmaradt pár Medgyaszay István és Thoroczkai- Wigand Ede tervezte műteremházát (a szövőműhelyt, Belmonte, K-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és a Remsey család házát és környezetét. Ellátogatunk a gödöllői katolikus temetőbe, ahol tisztelgünk a művészek emlékének. Ezután a Gödöllői Városi Múzeum állandó kiállításán a gödöllői mesterek művészi hagyatékával, életfilozófiájával, a művészetről vallott ars poetikájával, neveléselméletével ismerkedünk, képet kapunk a korszakról, amelyben a gödöllői szecessziós mesterek „ összművészeti alkotásai ” születtek. A gödöllői szecessziós iskolát, alkotóit „családközelből ” Kriesch György idegenvezető, Körösfői-Kriesch Aladár unokája, Nagy Sándor unokaöccse, a két művész hagyatékának gondozója mutatja be.

Találkozó: 11- kor Gödöllőn az Erzsébet park bejáratában, a HÉV megállónál.

Megközelítés: az Őrs vezér teréről induló HÉV-vel

A séta útvonala: Erzsébet- park (Erzsébet királyné szobra 1901, Róna József) – Művész-Atelierek ( az egykori Erdő utcában, kívülről ) - Gödöllő katolikus temető (Dózsa György út 35.)- Gödöllői Városi Múzeum ( Szabadság tér 5.) látogatása tárlatvezetéssel

Időtartam: kb. 3 óra

A Gödöllői Városi Múzeum szecessziós kiállításán tárlatvezetést tart: Kriesch György idegenvezető

Az Idegenvezetők Világnapja alkalmával a Gödöllő Városi Múzeum ingyenes belépést nyújt a séta résztvevőinek.

A séta részvételi díja: 1500 Ft/fő. A résztvevők Nagy Sándor művésztükör kiadványt kapnak.

Regisztráció: katigyuri87@gmail.com   vagy a 30 9863526 mobilszámon    (maximum 30 fő)

A Tourguide készülék használati díja: 800 Ft/fő, mely a helyszínen fizetendő.   

Idegenvezető: Kriesch György idegenvezető

25. Földalatti Vasúti Múzeum SZOMBAT

Indulás időpontja: 2026-02-21 11:00
Indulás helyszíne: 10:50 -kor a Földalatti Vasúti Múzeumban, Bp. V.  Deák téri aluljáró
Útvonal: Gizella tér - Deák Ferenc tér- Váczi körút- Opera- Oktogon- Vörösmarty utca- Körönd-Bajza utca- Aréna út - Állatkert - Artézi fürdő 
Végzés helyszíne:
Menetidő: 30 perc

2026.február 21.szombat  

Belváros- Lipótváros - Terézváros- Városliget - Zugló

Anno 1896 - Millenniumi Földalatti Vasút

Az európai kontinens első földalatti vasútja, a világörökség része

Gizella tér - Deák Ferenc tér- Váczi körút- Opera- Oktogon- Vörösmarty utca- Körönd-Bajza utca- Aréna út - Állatkert - Artézi fürdő 

Tárlatvezetések a Földalatti Vasúti Múzeumban III.

…….A Ferenc József Földalatti Villamos Vasút túlélte névadóját, a világháborúkat.

Eredeti utcabútoraitól idővel megvált: a vasút állomásaihoz vezető lépcsők fölé épített lejárócsarnokokat, köztük az impozáns Deák térit lebontották, helyükbe kőkorlátokat emeltek. A huzat ellen szélfogó ajtókat szereltek, és az állomásokra a peronőrők, jegykezelők számára fülkéket helyeztek el. Máig megmaradt a Schlick-gyárban készült vas tartószerkezet, a Zsolnay gyár készítette fehér- barna csempeburkolat, rajta a finoman keretezett állomásnév.

https://www.bkv.hu/ftp/virtualis_tura_foldalatti/index.html

Találkozó: 10:50 -kor a Földalatti Vasúti Múzeumban, Bp. V.  Deák téri aluljáró

Kezdés: 11.00 órakor egy csoportos tárlatvezetéssel várjuk a látogatókat az Idegenvezetők Világnapja keretében.

A tárlatvezetés időtartama: 30 perc

Jegyárak: 1000 Ft/felnőtt, 500 Ft/diák és nyugdíjas

Az ár tartalmazza a belépést, tárlatvezetést az állandó kiállításra és az Így utaz(t)unk mi – A fővárosi közösségi közlekedés gyerekszemmel című időszaki tárlat önálló megtekintését.

Regisztráció: max. 20 fő

Regisztrálni a BKV facebook oldalán lehetséges az alábbi linken: https://www.bkv.hu/hu/content/kulonleges-tarlatvezetesek-a-bkv-foldalatti-vasuti-muzeumaban-az-idegenvezetok-vilagnapjan-20260217

Idegenvezető:

26. UNICUM Látogatás az Unicum Házban február 21. szombat 11:30.

Indulás időpontja: 2026-02-21 11:15
Indulás helyszíne: Budapest, IX. kerület Dandár utca 1. a múzeum bejárata
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 90 perc

 „ Das ist ein Unicum!” – 2015 óta Hungaricum. Látogatás az Unicum Házban

Ferencváros gyárai, ipartelepei helyét ma lakóparkok, irodaházak, loftok foglalják el. Zwack J. és Társai gyára régi korok tanújaként ugyanott áll, ahová 1892-ben települt. Múltjával kapaszkodik a jövőbe.

Világhírű márkájának történetét a Zwack család históriáján keresztül végig kísérjük az Unicum Ház https://unicumhaz.hu/ látogatása során.

A 20 perces „immerzív” filmvetítés után vezetéssel megtekintjük a múzeumi tereket, a régi lepárlót és a pincét. A pincében tölgyfahordóból csapolva kóstolhatunk - kizárólag a 18 év feletti vendégek - Unicumot és Unicum Szilvát.

A Mintaboltban a szeszesitalokra 5% kedvezményt biztosít az Unicum Ház.

Találkozó: 10 perccel a vezetés megkezdése előtt az Unicum Házban (Bp. IX. Dandár utca 1. sz. múzeum bejárata)

A program a megadott időpontban indul.

A látogatás időtartama: 90 perc

A tárlatvezetést a Látogatóközpont munkatársai tartják.

A belépődíj: 2100 Ft/főfélárú jegy az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.

A megváltott jegy a teljes múzeumi programot és 2 italkóstolót (Unicum és Unicum Szilva) is tartalmaz. 18 év alatti vendégeknek az ár változatlan, azonban a túra nem tartalmaz kóstolót!

Létszám: max. 30 fő jelentkezését várjuk a termek és a pince befogadóképessége miatt

Belépőjegyüket előre megvásárolhatják a www.zwack.jegy.eu   oldalon

A helyszínen jegyet váltani a maradék jegyek függvényében lehetséges.

Idegenvezető: A Látógatóközpont munkatársai

27. Budafok Borváros SZOMBAT 11:35 Budafok, Záborszky- Kúria- Borváros

Indulás időpontja: 2026-02-21 11:35
Indulás helyszíne: Záborszky Pincészet (Budapest, XXII. Nagytétényi út 24.)
Útvonal: Záborszky- Kúria- Borváros
Végzés helyszíne:
Menetidő: 80 perc

Budafok, Záborszky- Kúria- Borváros

Pincesétánkon a Záborszky- Kúria- Borvárost látogatjuk meg. A „ bor birodalmába”-, a föld alatti város egyik legérdekesebb pinceágába látogatunk.

A Pestiskápolna - Muzeális Hordósor –Mesterségek Múzeuma - Borutca- tematikus útvonalra fűzött egységeken keresztül ismerkedünk a budafoki borászat történetével, a borkészítéshez, borkereskedéshez fűződő mesterségekkel és ismerkedünk meg ezzel a különleges " borvidékkel " amely gyakorlatilag a főváros részét képezi még oly kevés szőlőültetvénnyel is.

Találkozó: 11.35-kor a Záborszky Pincészetben (Budapest, XXII. Nagytétényi út 24.)

Megközelítés: a Záborszky Pincészetbe a 33-as, 114-es, 214-es, 213-as és a 973-as buszjárat segítségével lehet eljutni.

A belváros felől érkezve praktikus a Tóth József utca megállónál leszállni és kicsit előre sétálni
A Pince Budafok belvárosából 5 perc sétával elérhető.

A vezetés időtartama: 80 perc
A vezetés indul: 11.45-kor

Az épületegyüttest bemutatja: Áchim Hilda értékesítési vezető vagy Tóth Erzsébet turisztikai referens

Belépőjegy: 2500  Ft/fő, mely tartalmazza az épületismertető sétát egy pohár bor elfogyasztását 

Regisztráció: info@borvaros.hu

Idegenvezető: Áchim Hilda értékesítési vezető vagy Tóth Erzsébet turisztikai referens

28. Schiffer-villa PAM SZOMBAT 11:45- Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum

Indulás időpontja: 2026-02-21 11:45
Indulás helyszíne: Schiffer-villa (1063 Budapest, Munkácsy u.19/B)
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 90 perc

Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum

12:00 – 13:30

A Schiffer-villa titkai  - Schiffer Miksa, a mérnök és villatulajdonos
Mit tudunk meg egy vállalkozóról a céges papírok, számok, beszámolók világából és egy pazar Vágó József-tervezte későszecessziós „Gesamtkunstwerk” villa belső teréből ítélve?
Milyen ember és vállalkozó volt, aki mérnökként, építési vállalkozóként, mecénásként a Palatinus Építő és Ingatlanforgalmi Rt. vállalatával maradandó műveket alkotott, bár életműve feledésbe hullott? A tárlatvezetésen és Dvorszky Anikó kutatásait összefoglaló előadásában kirajzolódik egy sajátos korszak, benne Schiffer Miksa alakja.

Előadás és tárlatvezetés a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban
Találkozó: 11.45-kor a Schiffer—villában (1063 Budapest, Munkácsy u.19/B)
Időtartam: 90 perc

Az előadást tartja: Dvorszky Anikó szakértő, a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum munkatársa

Regisztráció: 30 fő

Idegenvezető: Dvorszky Anikó szakértő, a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum munkatársa

Lezárult

29. Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió-és Televíziómúzeumában 02.21. szombat 12:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 12:00
Indulás helyszíne: 2049 Diósd, Géza fejedelem utca vége
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő:

Százéves a magyar rádiózás

Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió- és Televíziómúzeumában

 „ Egy műsorszórás és műsortovábbítás-történeti sétára invitálom Önöket a Postamúzeum diósdi Rádió- és Televíziómúzeumába. Itt megismerkedhetnek a világ első műsorszóró berendezésével, a Telefonhírmondóval. Megtekinthetik a rádiózás és a televíziózás hálózatát kiépítő postamérnökök munkásságát, Békésy György Nobel-díjas postamérnök, fizikus hagyatékát. A kertben sétálva megláthatják Magyarország eddigi egyetlen antenna múzeumát. A kilátóteraszról a Lakihegyi adót, a világ egyik legmagasabb, Magyarország legmagasabb acélépítményét, szabad szemmel és katonai messzelátóval is megtekinthetik az ide érkező. A korábbi rövidhullámú adóépületben működő Rádió- és Televíziómúzeumba lépve megismerhetik a stúdiók csodálatos világát, az adóhálózatok kiépülését, a magyarországi rádió és televízió születését, virágkorát, történelmi hányadtatását és sikereit. A diósdi rövidhullámú adó rádióstúdiójában kipróbálhatja magát a bátor vándor. Felvételt készíthet saját hangján és haza is viheti azt. Megismerkedhet Békésy György Nobel-díjas kutatónk életművével, kísérleti eszközeivel. Tudás és hangtárunkban történeti hangokat hallgathat (Kossuth, Babits, Kossuth, Szentgyörgyi Albert stb.) A játékasztalon Puzzle és képtár, a mesetárunkban mesék várják a látogatókat. A múzeumból kilépve hátul a kocsiszínben megtekinthetik a Színes 5-ös és a Mercedes 1-es közvetítő kocsikat, amelyek a magyar műsorszórás történetében vezető szerepet játszottak. Ha kedvére/kedvedre való a program tarts velünk! „ –  Sávoly Tamás, a Postamúzeum munkatársa
 
Találkozó:  15 perccel a tárlatvezetés előtt Diósd, Géza fejedelem utca vége, 2049

Megközelítés: https://view.officeapps.live.com/op/view.aspx?src=https%3A%2F%2Fbkik.hu%2Fuploads%2Fdocuments%2Fkozlekedes-diosdra-20240409-1739268771.docx&wdOrigin=BROWSELINK     ( kérjük, indulás előtt tájékozódjanak a közlekedési eszközök naprakész menetrendjéről)

Vezetés időtartama: 60 perc /csoport

A vezetéseket tartja: Sávoly Tamás, a Postamúzeum munkatársa

Belépőjegyek: Felnőtt: 1000 Ft , Diák/nyugdíjas/postás: 500 Ft; Családi belépőjegy (maximum 2 felnőtt és 3 gyermek): 2000 Ft;

Csoportos belépő (10 fő felett) - felnőtt: 700 Ft/fő ; Csoportos belépő (10 fő felett) - diák/nyugdíjas/postás: 300 Ft/fő

Ingyenes: 70 év felettieknek, fogyatékkal élőknek, pedagógusoknak, újságíróknak és közgyűjteményi dolgozóknak

Az ingyenességet megfelelő igazolvánnyal igazolni kell (személyi, pedagógus, újságírói, rokkantsági igazolvány)

Létszám: 25 fő

Regisztráció: radiomuzeum6@gmail.com

Fontos: A regisztráció során a tárgy mezőbe kérjük, írják be a választott időpontot.
 
Idegenvezető: Sávoly Tamás

Lezárult

30. Szigetszentmiklós SZOMBAT

Indulás időpontja: 2026-02-21 13:00
Indulás helyszíne: 12.45-kor a H6-os HÉV Szigetszentmiklós József Attila lakótelep megállójában
Útvonal: zigetszentmiklós, Tököli út 19.: „Sárgaház” Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Városi Galéria (benne: Molnár Imre Citeragyűjtemény -  Árpád u. 34. : Helytörténeti Gyűjtemény (Tájház) - Árpád u. 29. : Ádám Jenő Emlékház – ha marad időnk le  megyünk, a Duna
Végzés helyszíne:
Menetidő: 3 óra

Pest vármegye • Szigetszentmiklós 13.00

Séta Szigetszentmiklóson

Sétánkon Szigetszentmiklóst, a honfoglalás korában kiemelt jelentőségű Csepel-sziget egyik települését fedezzük fel. Ez a Nagy- és Kis -Duna (Ráckevei-Soroksári Duna-ág ), a Kvassay- és Tass-i zsilip közé zárt település mamár fejlődő város, a budapesti agglomerációhoz tartozik. A Nagy-Duna felőli része lezárt ipari terület (déli vízbázis), a Vízművek parti szűrési kútjai húzódnak itt. A főváros egy részét ( 30 % -át) látják el ivóvízzel. A város külterületén, a Ráckevei-Duna partján Európa második legnagyobb és legjelentősebb természeti értéke, az úszóláp terül el. Kiépített tanösvénye az év során megtekinthető. A város „legjei” között találjuk ipari emlékünket, a 314 m magas Lakihegyi Rádióadót (1933), mely Szigetszentmiklós hét felekezetének templomtornyaival tör fel az égbe.

Az eredetileg mezőgazdasági település, mára nagy részben elvesztette falusias jellegét. Sétánkon a lakótelepek, lakóparkok városi közegéből a faluba lépünk és természet közelben, a Kis-Duna -part közelében fejezzük be a sétát. https://szigetszentmiklos.hu/varosunk-tortenete

A séta útvonala: Szigetszentmiklós, Tököli út 19.: „Sárgaház” Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Városi Galéria (benne: Molnár Imre Citeragyűjtemény

-  Árpád u. 34. : Helytörténeti Gyűjtemény (Tájház) - Árpád u. 29. : Ádám Jenő Emlékház – ha marad időnk le  megyünk, a Duna-partra

Találkozó: 12.45-kor a H6-os HÉV Szigetszentmiklós József Attila lakótelep megállójában

A vezetés időtartama: kb. 3 óra

A sétát tartja: Jakab Károlyné idegenvezető

A Helytörténeti Gyűjteményben és az Ádám Jenő Emlékházban Miss Nándor igazgatóhelyettes fogadja a csoportot.

A sokfunkciós „Sárgaházban” pedig Lázár Gergő várja az érdeklődőket.

Köszönjük a szigetszentmiklósi intézmények együttműködését.

Regisztráció:      25 fő

A múzeumlátogatáshoz kérjük, melegen öltözzenek fel!

Idegenvezető: Jakab Károlyné idegenvezető

Jelentkezés

31. Budafok Törley Mauzóleum SZOMBAT 13:10

Indulás időpontja: 2026-02-21 13:10
Indulás helyszíne: Magdolna Udvar (Budapest, Kossuth Lajos utca 24, 1221)
Útvonal: Magdolna Udvar – Péter Pál utca –Sarló utca 6.Törley Mauzóleum
Végzés helyszíne: Sarló utca 6.
Menetidő: 100-120 perc

A Törley- mauzóleum - egy régi dicsőség méltatlanul pusztuló mementója

A világhírű pezsgőbirodalmat felépítő Törley József (1858-1907) neve, gyára, munkássága elválaszthatatlan Budafok nevétől. A Törley pezsgő 2016 óta nemzeti értékünk, ­­­­­­­­­Hungarikum.

Sétánkon Budafok és ipartörténetünkben meghatározó szerepet játszó pezsgőgyárosról és síremlékének történetéről mesélünk.

 „ Az özvegy ( Sacellary Irén) egy méltó nyughelyet rendelt meg családjának Ray Rezső Vilmostól, a birtok csúcsára, ahol a napfényben az arany mozaik díszítés csillogtatta meg az ősi atmoszférát sugárzó mementót. „Tekintélyében a halikarnasszoszi Mauszólosz sírt idézte meg, formai megoldásaiban a bizánci építészet, a szecesszió, és Theodorik ravennai mauzóleuma köszönt vissza . ……A kápolnában bizánci színvilág fogadta a kegyeletét leróvót, a kupoladobot pedig színes üvegablakok díszítették, akárcsak a ruszkicai márvány oltár felett ívelő, rabichálós kupolát”. ( idézet: https://epiteszforum.hu/torley-mauzoleum ). Pár éve e ritka szépségű szecessziós síremlék megmentése, állagmegóvása érdekében széleskörű összefogás indult budafoki helyi civil kezdeményezésre.

Sétánkon a részvétel támogatói jegyváltáshoz kötött. A befolyt összeget a mauzóleum körüli teendőkre fordítják az önkéntesek.

Találkozó: 13:10-től a Magdolna Udvarban. (Budapest, Kossuth Lajos utca 24, 1221).

Útvonal: Magdolna Udvar – Péter Pál utca –Sarló utca 6.Törley Mauzóleum

Megközelítés: villamos (Városház tér megálló, végállomás): 47, 56, busz (Városház tér megálló): 33, 58, 114, 133E, 141, 158, 213, 214, 250, 250B
vonat: Budafok megállóhely, és 5 perc séta

A séta időtartama: 100-120 perc

A sétát vezeti és a Mauzóleumot bemutatja: Vágvölgyi Anikó idegenvezető

Támogatói jegy: 1500 Ft, melyet a regisztráció pillanatában a Promontorium Borlovagrend 10101360-10343800-04006003 sz. számlaszámára kérünk elutalni.

A közleménybe írják be: IVN 26.

Regisztrációs link: https://forms.gle/6214RN1mFQ6sLN4p8 

A TourGuide készülék használat díja: 800 Ft/ fő. Kérjük, pontos összeget készítsenek elő a díj rendezésére!

Fontos: A séta során röviden fel kell kaptatnunk a hegyoldalra, valamint a mauzóleum területén is földes-füves talaj van, kérjük, ennek megfelelően válasszanak lábbelit a programra!

Idegenvezető: Vágvölgyi Anikó idegenvezető

32. Séta a Zeneakadémia tereiben február 21. szombat

Indulás időpontja: 2026-02-21 13:30
Indulás helyszíne: A Zeneakadémia előcsarnokában Budapest, VI. kerület Liszt Ferenc tér 8.
Útvonal: a Zeneakadémia Nagyterme- Solti György-terem- a földszinti- és az I. emeleti előcsarnok
Végzés helyszíne:
Menetidő: 50 perc

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Séta a Zeneakadémia tereiben 

 „ Ismerje meg a Zeneakadémia egyedülálló szecessziós épületét! A 2013-ban újranyitott, zenetörténeti jelentőségű koncertteremben minden díszítést és részletet az 1907-es eredeti állapotnak megfelelően állítottak helyre. A túra résztvevői megcsodálhatják a régi fényében pompázó Nagytermet, és rácsodálkozhatnak a Kisterem, mai nevén Solti György Kamaraterem eleganciájára, valamint megtekinthetik a magyar szecesszió egyik legjelentősebb képzőművészeti alkotását, A művészet forrása című freskót az emeleti előcsarnokban. Szakavatott idegenvezetőink az épület rejtelmeibe is betekintést engednek, és a vendégek megtudhatják, hol lakik a zene szelleme. „

Útvonal: a Zeneakadémia Nagyterme- Solti György-terem- a földszinti- és az I. emeleti előcsarnok

Találkozó: 13.30 -kor a Zeneakadémia előcsarnokában ( VI. Liszt Ferenc tér 8.)

Kérjük, legalább tíz perccel a vezetés előtt váltsák meg a jegyüket a Zeneakadémia pénztárában

A vezetés a jegypénztár mellől indul .

Időtartam: 50 perc

A vezetést tartja: Drescher Ferenc idegenvezető, a Zeneakadémia helyi idegenvezetője  

Részvételi díj: 1.450 Ft/fő  az Idegenvezetők Világnapja alkalmából

Fizetési mód:  13.30-kor  a helyszínen a jegypénztárban. Kérjük, készítse ki előre egy címletben a belépti díjat, hogy a vezetés indulása előtt fennakadások nélkül megválthassa a jegyét.

Regisztráció: max 25  fő központi regisztráció

Idegenvezető: Drescher Ferenc

Lezárult

33. Gödöllő Premontrei Apátság SZOMBAT 13:45

Indulás időpontja: 2026-02-21 13:45
Indulás helyszíne: Gödöllőn, az egyetemi tájékoztató táblánál
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 2 óra

A Gödöllői Premontrei Apátság - séta és templomlátogatás

Az egykori Kassa melletti Jászóvári Premontrei Prépostság a Trianon után a határon túlra került. A két világháború között áttelepült Gödöllő Fácános nevű erdőrészébe, ahol gimnáziumot és rendházat építettek. Az eredeti építési terv egy templomot is magában foglalt, ami akkor azonban nem épült fel. Az 1950-es években az Agrártudományi Egyetem kapta meg az épületet. A rendszerváltást követően az újjáalakult szerzetesrend nem kérte vissza a régi épületegyüttest. Az egyetem melletti területen kezdett új építkezésbe, s mintegy száz év eltelte után ide építették fel templomukat is. A magasba törő kéttornyos 1000 fős templomot 2024-ben szentelték fel.

Gödöllő legkisebb temetője a korábban erdőkkel körbevett Fácánosi Premontrei Sírkert, ahová a rend tagjai temetkeztek. Itt található a híres Fadrusz feszület egyik másolata, mely az 1933-ban ide temetett jászóvári prépost Dr. Takács Menyhért a gödöllői premontrei intézet alapítójának egykori sírja felett áll. 2022-ben ide hozták és itt temették újra több, más helyeken nyugvó premontrei szerzetes hamvait, köztük Mécs László Corvin koszorús költőt is.

Bakonyi Zsuzsanna helyi vezetővel megismerjük a mai egyetemet és elsétálunk az egyetemi emlékparkon át a templom épületéhez. Itt a gödöllői premontreiek történetével ismerkedünk meg és megtekintjük az apátság Szent Ágoston prépostsági templomát Szakmány Csaba apátsági titkár vezetésével.  Ezt követően ellátogatunk a Fácánosi Premontrei Sírkertbe.

Találkozó: 13.45-kor Gödöllőn, az egyetemi tájékoztató táblánál

A találkozó helyszínének a megközelítése: utazás BHÉV-el Budapest, Örs vezér teréről Gödöllő végállomásig vagy vonattal Budapest, Keleti pályaudvarról Gödöllőig,

Innen a vasúti aluljárón az egyetem felőli oldalra áthaladva az egyetemi tájékoztató tábla rövid sétával elérhető.

A részvétel térítésmentes.

Jelentkezés: apatsag.2100@gmail.com címen

Idegenvezető: Bakonyi Zsuzsanna helyi vezető

34. Operaház SZOMBAT 13:45

Indulás időpontja: 2026-02-21 13:45
Indulás helyszíne: Operaház előcsarnokában
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 90 perc

Operaházi mitológiai séta

A Nemzeti Színház igazgatója, br. Orczy Bódog kidolgozza és eljuttatja gr. Lónyay Menyhért miniszterelnökhöz egy Pesten felállítandó Magyar Dalszínház tervezetét. Ferenc József megadja az engedélyt az operaház építésére. Több lehetséges helyszín közül az akkor kiépülő Sugár út mentén elterülő Hermina térre esik a választás. A pályázatot Ybl Miklós nyeri meg, aki gyönyörű neoreneszánsz épületet tervez. Az Operaház 1884. szeptember 27-én ünnepi előadással megnyitja a kapuit.

Belső díszítéséhez a mitológiai témát Podmaniczky Frigyes határozza el, de a párizsi és a bécsi Operaházak is mintául szolgálnak. Míg a párizsi Opera fő alakja Apollón, a bécsié Dionüszosz, pesti Operaház egységbe fogja a két mitológiai alakot. Az apollóni és a dionüszoszi világ áthatja és kiegészíti egymást.

Már az épületen kívül is megjelennek a Múzsák és más mitológiai alakok. Az előcsarnokban Székely Bertalan kilenc múzsát ábrázoló mennyezetfreskója fogad. A főlépcsőházban Than Mór freskói az ókor két mítikus dalnokának, Orpheusznak és Amphiónnak tetteit ábrázolják. A foyer szintjén a tükörmennyezeten Than Mór kilenc téglalap alakú, táblaképszerű festménye Apollónt és a Múzsákat, a zene mindent legyőző hatalmát hirdetik. Az első emeleti foyer Dionüszosznak van szentelve, a mennyezeten Vastagh György három freskója tekint ránk Dionüszosz életéből, az oldalfalon Feszty Árpád kilenc, különböző hangokat megjelenítő kompozíciója. A nézőtér kupolafreskója Lotz Károly alkotása: a zene apotheózisa, az Olympost- az összes fontosabb görög istent ábrázolja, központban és egymással szemben Apollónnal és Dionüszosszal.

Az előszíntéren a zene és a tánc allegóriái, a művészet géniusza láthatók. A Vörös szalon festményeit Than Mór készítette. A képeken a Hajnal és az Éj, bal oldalon a Khariszok vagy Gráciák, jobbra Ámor és Pszükhé, középen Párisz ítélete látható. Mondhatni, hogy a freskókon kívül a falak minden négyzetcentimétere, és az épület homlokzatai tele vannak mitológiai utalásokkal, amelyeket a kor opera látogatói jól ismertek.

Az Operaház minden részlete az épület funkciójára, a zene szépségére és hatalmára utal.

Találkozó: 13.45 az Operaház előcsarnokában

A séta időtartama összesen: 90 perc (vezetés az Operaház belső látogatható tereiben és az Operaház homlokzati díszeinek a megtekintése ) 

A sétát vezeti dr. Szabó Mária idegenvezető, latin-görög, filozófia szakos egyetemi tanár az Operatour kísérője társaságában

Az Operaház kedvezményes belépődíja az Idegenvezetők Világnapja alkalmából: 3000 Ft/fő

Regisztráció: maxumum 30 fő

Idegenvezető: dr. Szabó Mária idegenvezető

Lezárult

35. Zenés utazás Európában 13:34 SZOMBAT - Pénzügyőr Kamarazenekar koncertje a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban

Indulás időpontja: 2026-02-21 13:45
Indulás helyszíne: Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő: 45 perc

Zenés utazás Európában - Pénzügyőr Kamarazenekar koncertje

a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban

A kiegyezést követően 1867. március 10-én, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter rendelkezett a Magyar Királyi Pénzügyőrség létrejöttéről. 1925-ben megalakult a Budapesti Magyar Királyi Pénzügyőrök Társasköri Zenekara. 1942-ben a Pénzügyminisztérium elrendelte egy „Országos Pénzügyőrségi Fúvószenekar” felállítását. Műsoraikban indulók, polkák, keringők, egyvelegek és nyitányok szerepeltek. A háborút követően, az 1960-as években Budapesten rendszeressé váltak a hétvégi szabadtéri koncertek, promenád- és térzenék a Halászbástyán, a Múzeumkertben, a Vajdahunyad várában, a Vigadó téren, továbbá a Budavári Palotában. A hangversenyeken a hagyományos fúvószenekari darabok mellett igényes szimfonikus átiratok, opera- és operettrészletek szólaltak meg. A 70-80-as években közkedvelt térzenei műsorok napjainkban ismét gyakorivá váltak, ennek a zenei műfajnak a professzionális és bravúros előadásai a Kossuth téren és a Nemzeti Múzeum kertjében mindig nagy tetszést aratnak a magyar és külföldi hallgatóság előtt.

( kiemelt részek Dvorszky Anikó cikkéből: https://gramofon.hu/2025/07/14/zene-hagyomany-szolgalat-a-penzugyor-zenekar-multja-es-jelene/)

Vezényel: Kapi-Horváth Ferenc, a Pénzügyőr Kamarazenekar karmestere

14.00 – 14.45-ig
Érkezés: 13:45

Időtartam: 45 perc

Regisztráció: 40 fő  

Idegenvezető: Kapi-Horváth Ferenc, a Pénzügyőr Kamarazenekar karmestere

Lezárult

36. Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió-és Televíziómúzeumában 02.21. szombat 14:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 14:00
Indulás helyszíne: 2049 Diósd, Géza fejedelem utca vége
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő:

MEGTELT!

Százéves a magyar rádiózás

Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió- és Televíziómúzeumában

 „ Egy műsorszórás és műsortovábbítás-történeti sétára invitálom Önöket a Postamúzeum diósdi Rádió- és Televíziómúzeumába. Itt megismerkedhetnek a világ első műsorszóró berendezésével, a Telefonhírmondóval. Megtekinthetik a rádiózás és a televíziózás hálózatát kiépítő postamérnökök munkásságát, Békésy György Nobel-díjas postamérnök, fizikus hagyatékát. A kertben sétálva megláthatják Magyarország eddigi egyetlen antenna múzeumát. A kilátóteraszról a Lakihegyi adót, a világ egyik legmagasabb, Magyarország legmagasabb acélépítményét, szabad szemmel és katonai messzelátóval is megtekinthetik az ide érkező. A korábbi rövidhullámú adóépületben működő Rádió- és Televíziómúzeumba lépve megismerhetik a stúdiók csodálatos világát, az adóhálózatok kiépülését, a magyarországi rádió és televízió születését, virágkorát, történelmi hányadtatását és sikereit. A diósdi rövidhullámú adó rádióstúdiójában kipróbálhatja magát a bátor vándor. Felvételt készíthet saját hangján és haza is viheti azt. Megismerkedhet Békésy György Nobel-díjas kutatónk életművével, kísérleti eszközeivel. Tudás és hangtárunkban történeti hangokat hallgathat (Kossuth, Babits, Kossuth, Szentgyörgyi Albert stb.) A játékasztalon Puzzle és képtár, a mesetárunkban mesék várják a látogatókat. A múzeumból kilépve hátul a kocsiszínben megtekinthetik a Színes 5-ös és a Mercedes 1-es közvetítő kocsikat, amelyek a magyar műsorszórás történetében vezető szerepet játszottak. Ha kedvére/kedvedre való a program tarts velünk! „ –  Sávoly Tamás, a Postamúzeum munkatársa
 
Találkozó:  15 perccel a tárlatvezetés előtt Diósd, Géza fejedelem utca vége, 2049

Megközelítés: https://view.officeapps.live.com/op/view.aspx?src=https%3A%2F%2Fbkik.hu%2Fuploads%2Fdocuments%2Fkozlekedes-diosdra-20240409-1739268771.docx&wdOrigin=BROWSELINK     ( kérjük, indulás előtt tájékozódjanak a közlekedési eszközök naprakész menetrendjéről)

Vezetés időtartama: 60 perc /csoport

A vezetéseket tartja: Sávoly Tamás, a Postamúzeum munkatársa

Belépőjegyek: Felnőtt: 1000 Ft , Diák/nyugdíjas/postás: 500 Ft; Családi belépőjegy (maximum 2 felnőtt és 3 gyermek): 2000 Ft;

Csoportos belépő (10 fő felett) - felnőtt: 700 Ft/fő ; Csoportos belépő (10 fő felett) - diák/nyugdíjas/postás: 300 Ft/fő

Ingyenes: 70 év felettieknek, fogyatékkal élőknek, pedagógusoknak, újságíróknak és közgyűjteményi dolgozóknak

Az ingyenességet megfelelő igazolvánnyal igazolni kell (személyi, pedagógus, újságírói, rokkantsági igazolvány)

Létszám: 25 fő

Regisztráció: radiomuzeum6@gmail.com

Fontos: A regisztráció során a tárgy mezőbe kérjük, írják be a választott időpontot.
 
Idegenvezető: Sávoly Tamás

Lezárult

37. KŐBÁNYA A kőbányai zsinagóga és a helybéli zsidóság története-"Szecessziós korzózás" a zsinitől a sétányig február 21. szombat 14:30

Indulás időpontja: 2026-02-21 14:15
Indulás helyszíne: Budapest, X. Cserkesz utca 7-9. a Mindenki temploma, egykori kőbányai Zsinagóga főbejáratánál
Útvonal: Zsinagóga-Martinovics tér-Liget tér-Kőrösi Csoma sétány-Ligettelek, Lefi Cukrászda
Végzés helyszíne:
Menetidő: 90 perc

14.30

A kőbányai zsinagóga és a helybéli zsidóság története -

 „Szecessziós korzózás” a zsinitől a sétányig

Kőbányai sétánkon Budapest városképét meghatározó, de úgymond kinn, a negyedben is alkotó építészek nyomába eredünk.

Meglátogatjuk Budapest, a kortársak szerint is, egyik legszebb, Schöntheil Richárd által szecessziós stílusban megálmodott zsinagógáját, mely ma a Mindenki Templomának otthona.

Egy közös időutazáson felfedezzük együtt a városszéli polgárság számukra hétköznapi, nekünk exkluzív életét.  

Találkozási hely: 14.30-kor a Mindenki Temploma, egykori kőbányai Zsinagóga főbejáratánál ( Bp. X. Cserkesz utca 7-9.)

Útvonal: Zsinagóga - Martinovics tér - Liget tér - Kőrösi Csoma sétány - Ligettelkek, Lefi Cukrászda (Állomás u. 16.)

A sétát vezeti: Nyeste Hajnalka, a BZSH Külkereskedelmi Technikum idegenvezető hallgatója,

                        sétája bevezető a kiadás előtt álló könyvéhez, mely tíz év kutatómunkával a kőbányai zsidóság történetét foglalja össze.

A séta időtartama: 90 perc

Regisztráció : 25 fő 

Idegenvezető: Nyeste Hajnalka

Lezárult

38. Érd Magyar Földrajzi Múzeum Február 21. szombat 15:00

Indulás időpontja: 2026-02-21 14:45
Indulás helyszíne: Magyar Földrajzi Múzeum 2030 Érd, Budai út 4.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő:

Immár harmadik alkalommal mutatkozik be Érd az Idegenvezetők Világnapján. Idén is gazdag programmal várják reggeltől késő délutánig azt, aki ellátogat 2026. február 21.szombaton a városukba.

A szervezők most a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmával történelmi utazásra hívják a látogatót. Programjukból kiderül, mi köze volt Érdnek a török ellen hadba vonuló II. Lajos királyhoz, milyen kapcsolatban állt Sárkány Ambrus a fiatal királlyal, mi lett e nemes udvarházából mára, mi köze lehet a kölesdi ezüstkincsnek Érdhez, milyen Magyarországon ritka emléket őriz Érd a török hódoltság idejéből? Érdemes felfedezni a különleges hangulatú Érd- Ófalut és betérni a pincesorába…

Az Idegenvezetők Világnapjának érdi programját a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezte.

Társszervezők és együttműködő partnereik: a Magyar Földrajzi Múzeum, és a helytörténeti séta vezetője, Süle Zsolt

Érd programjain a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az egyes programok minimum 5 és maximum 25 fővel indulnak el.

A programokra regisztrálni az erdigaleria@erdkultura.hu     e-mail címen lehet.

15.00

Magyar Földrajzi Múzeum

Érdi-e a kölesdi ezüstkincs? Lehoczki Zsuzsanna helytörténész-muzeológus előadása

Az előadás után lehetőség van megtekinteni a múzeum kiállításait. https://foldrajzimuzeum.hu/

Helyszín: 2030. Érd, Budai út 4.

Szervező: Magyar Földrajzi Múzeum

Idegenvezető:

39. Városnézés a föld alatt és a föld felett – a “kisföldalatti” vonalán

Indulás időpontja: 2026-02-21 14:45
Indulás helyszíne: Földalatti Vasúti Múzeum előtt (Bp. V. Deák Ferenc tér, Metróállomás aluljáró)
Útvonal: Deák Ferenc tér - séta az Erzsébet téren át a Bajcsy Zsilinszky út megállóig- utazás az Opera megállóig – séta az Oktogonig - utazás a Körönd megállóig - körbenézünk a Köröndön – utazás a Hősök tere megállóig - séta a Városligeti Műjégpálya felett és bele
Végzés helyszíne: Széchenyi fürdő
Menetidő: 1,5 óra

Ismerkedjen meg az európai kontinens első földalatti vasútjával és környékével!

Rendhagyó városi túrát ajánlunk azoknak, akik érdeklődnek az ipar-, a közlekedés- és a várostörténet, a Földalatti vasút és az Andrássy út építéstörténete iránt. A világörökségi színhely részeként számontartott vasúton, metróhálózatunk legpatinásabb vonalán utazunk, ki-és visszaszállunk, közben sétálunk.

Végül kiszabadulunk a város szorításából és egy lélegzetvétellel élvezzük a Liget tág terét, nyugalmát.

Bemelegítésnek tekintsék meg túravezetőnk 2021.évi online összeállítását a Millenniumi Földalatti Vasútról és környezetéről:  https://www.youtube.com/watch?v=e3zJlW0Rll4

Találkozó: 14.45 - kor Földalatti Vasúti Múzeum előtt (Bp. V. Deák Ferenc tér, Metróállomás aluljáró)

Idegenvezető: Chikán András idegenvezető

Lezárult

40. Érd szombat: Magyar Földrajzi Múzeum

Indulás időpontja: 2026-02-21 15:00
Indulás helyszíne: 2030. Érd, Budai út 4.
Útvonal:
Végzés helyszíne:
Menetidő:

15.00

Magyar Földrajzi Múzeum

Érdi-e a kölesdi ezüstkincs? Lehoczki Zsuzsanna helytörténész-muzeológus előadása

Az előadás után lehetőség van megtekinteni a múzeum kiállításait. https://foldrajzimuzeum.hu/

Helyszín: 2030. Érd, Budai út 4.

Szervező: Magyar Földrajzi Múzeum

Immár harmadik alkalommal mutatkozik be Érd az Idegenvezetők Világnapján. Idén is gazdag programmal várják reggeltől késő délutánig azt, aki ellátogat 2026. február 21.szombaton a városukba.

A szervezők most a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmával történelmi utazásra hívják a látogatót. Programjukból kiderül, mi köze volt Érdnek a török ellen hadba vonuló II. Lajos királyhoz, milyen kapcsolatban állt Sárkány Ambrus a fiatal királlyal, mi lett e nemes udvarházából mára, mi köze lehet a kölesdi ezüstkincsnek Érdhez, milyen Magyarországon ritka emléket őriz Érd a török hódoltság idejéből? Érdemes felfedezni a különleges hangulatú Érd- Ófalut és betérni a pincesorába…

Az Idegenvezetők Világnapjának érdi programját a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezte.

Társszervezők és együttműködő partnereik: a Magyar Földrajzi Múzeum, és a helytörténeti séta vezetője, Süle Zsolt

Érd programjain a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az egyes programok minimum 5 és maximum 25 fővel indulnak el.

A programokra regisztrálni az erdigaleria@erdkultura.hu     e-mail címen lehet.

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.
A programon résztvevők elfogadják a házirendet, valamint elfogadják, hogy a programon készült kép-, hang- és videofelvételt a szervezők saját nyilvános felületeiken, illetve egyéb médiafelületeken való megjelenés során felhasználhatnak.

Idegenvezető:

Lezárult

41. Budafok Seybold-pince SZOMBAT 15:45

Indulás időpontja: 2026-02-21 15:45
Indulás helyszíne: Magdolna Udvar (Budapest, Kossuth Lajos utca 24, 1221)
Útvonal: Magdolna Udvar – Péter Pál utca
Végzés helyszíne: Seybold-Garab pince (1221 Budapest, Péter Pál utca 39.)
Menetidő: 90 perc

A Péter Pál utca és a Seybold-Garab pince

Budafok legrégibb utcáját keressük fel. Sétánk közben megismerkedünk a városrész történetének főbb állomásaival, a borvidék és a pincék kialakulásának történetével.

Végül megtekintünk egy ipartörténeti különlegességet, az eredeti állapotában megmaradt a Seybold – hordót, védett iparművészeti műemléket.

https://www.seybold-garab.com/toertenetuenk 
Egy igazán autentikus környezetben borkóstolással zárjuk a sétánkat.

Útvonal: Magdolna Udvar – Péter Pál utca és 39.sz: Seybold-Garab pince

Találkozó: 15:45-től a Magdolna Udvarban. (Budapest, Kossuth Lajos utca 24, 1221).

Megközelítés: villamossal (Városház tér megálló, végállomás): 47, 56  vagy busszal (Városház tér megálló): 33, 58, 114, 133E, 141, 158, 213, 214, 250, 250B;

vonat (BKK bérlettel igénybevehető): Budafok megállóhely, és 5 perc séta

A séta időtartama: 90 perc borkóstolással

A program díja: 600 Ft/ fő, mely tartalmaz 1 pohár bort / a 18 év alattiaknak alkoholmentes üdítőt a Seybold-Garab pincében

A sétát vezeti és a pincét bemutatja: Vágvölgyi Anikó, idegenvezető

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges: https://forms.gle/NUBykADsQUFfxZus7

A TourGuide készülék használata kötelező, díja: 800 Ft/ fő. Kérjük, pontos összeget készítsenek elő a díj rendezésére!

Idegenvezető: Vágvölgyi Anikó, idegenvezető

42. Budai Várhegy, Királyi Várnegyed SZOMBAT- Alkonyati séta Budán, a Királyi várnegyedben – Budapest fényei a Várfalakról

Indulás időpontja: 2026-02-21 16:00
Indulás helyszíne: 15.45 -kor a Dísz téren, a Korona Kávéház előtt
Útvonal: Dísz tér- Szent György utca és tér – Főőrségi épület és Stöckl-lépcső - Hunyadi-udvar - Mátyás-kút - Oroszlános kapu - Budavári Palota - Csikós udvar - Török udvar-  Savoyai terasz – keleti várfalak (Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum, Király pince be
Végzés helyszíne:
Menetidő: 2 óra

Budai Várhegy

Királyi Várnegyed

16.00

Alkonyati séta Budán, a Királyi várnegyedben – Budapest fényei a Várfalakról 

Sétánkon megismerkedünk a Budai Vár történelmével, a Budavári királyi palota különböző korokban épült részeivel és a II. vh után feltárt emlékeivel, melyek a Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeumban tekinthetők meg. A naplementét a Hauszmann-program keretében felújított Csikós és Török udvaron köszöntjük. Innen átmegyünk a Savoyai teraszra és a keleti várfalon sétálva megcsodáljuk a kivilágított Budapest látványát, a Duna-parti városrészek látképét. A várfalon egészen a BTM Vármúzeum Király – pince bejáratig sétálunk. Itt ér véget a sétánk. Innen haza a budai rakpart vagy a Palotaút irányába az újonnan kialakított közlekedő-rendszer és a tereket, korokat összekötő Hauszmann-rámpa segítségével juthatunk.

Találkozó: 15.45 -kor a Dísz téren, a Korona Kávéház előtt

A séta útvonala: Dísz tér- Szent György utca és tér – Főőrségi épület és Stöckl-lépcső - Hunyadi-udvar - Mátyás-kút - Oroszlános kapu - Budavári Palota - Csikós udvar - Török udvar-  Savoyai terasz – keleti várfalak (Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum, Király pince bejáratig )

A séta időtartama: min. 2 óra

A sétát vezeti: Caesar Gáborné idegenvezető

Regisztráció :     max. 25 fő        

A Tourguide készülék  használati díja:       800 Ft/fő

Idegenvezető: Caesar Gáborné idegenvezető

Lezárult

Összesítő

  • Esztergom SZOMBAT 8:45
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 08:45
  • Indulás helyszíne:
    Esztergomi Bazilika oszlopcsarnoka előtt, a Magyarok Nagyasszonya-szobornál ( Esztergom, Szent István tér 1, 2500)
  • Útvonal:
  • Menetidő:
    3 óra
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult
  • Rózsadomb-Széna tér SZOMBAT 9:45 Történelmi séta a Rózsadombtól a Széna térig
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 09:45
  • Indulás helyszíne:
    Tövis utcai templom előtt
  • Útvonal:
    Törökvész út/Tövis utca: Tövis utcai Budapesti Kapisztrán Szent János-templom (1950) -  Eszter- Áldás- Bólyai-  Apostol utca- Mansfeld Péter park-  Rómer Flóris utca- Margit körút
  • Menetidő:
    2 óra
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult
  • Pest- Városliget: a megújuló liget SZOMBAT 9:45
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 09:45
  • Indulás helyszíne:
    9.45-kor a George Washington szobornál ( Városliget, Washington sétány )
  • Útvonal:
    Washington sétány : George Washington szobra (1901, Bezerédi Gyula) – Olof Palme sétány 3. Magyar Zene Háza ( 2022, Sou Fujimoto) - 1.: Zsolnay Szökőkút - Millenium Háza ( 1885, 2019-  Pfaff Ferenc​​​​​​​ az Archikon építészei: Nagy Csaba, Benedek B. és T
  • Menetidő:
    70 perc
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    20
  • Feliratkozók:
    20
  • Lezárult
  • SOROKSÁR SZOMBAT 10:00 Soroksár- sváb település a Duna bal partján: Látogatás a Soroksári Sváb Tájházban
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 10:00
  • Indulás helyszíne:
    10:00- a H6-os MÁV- HÉV Soroksár, Hősök tere megállóban
  • Útvonal:
  • Menetidő:
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult
  • Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió-és Televíziómúzeumában 02.21. szombat
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 10:00
  • Indulás helyszíne:
    2049 Diósd, Géza fejedelem utca vége
  • Útvonal:
  • Menetidő:
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    0
  • Feliratkozók:
  • Lezárult
  • Gyermekvasút szombat: Budai-hegyek
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 10:00
  • Indulás helyszíne:
    Hűvösvölgy BKV villamos végállomáson
  • Útvonal:
  • Menetidő:
    2,5 óra
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    30
  • Feliratkozók:
    30
  • Lezárult
  • 2026. Andrássy út SZOMBAT 2026.február 21 10:30
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 10:15
  • Indulás helyszíne:
    V. ker. Andrássy út 5.
  • Útvonal:
    Terézváros sugárútja az Andrássy út elejétől az Oktogonig
  • Menetidő:
    120 perc
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult
  • Buda polgárváros Budai Várnegyed február 21. szombat
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 10:15
  • Indulás helyszíne:
    Bécsi kapu tér Levéltár előtti buszmegálló, (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Budapest, I. kerület Bécsi kapu tér 2-4.)
  • Útvonal:
    Bécsi-kapu tér - Babits Mihály sétány ( kilátópont) - Táncsics utca (Táncsics Mihály u. 21–23. sz. telken (ún. Mendel-zsinagóga), Zsidó Imaház -9. Kammerhof - 7. volt Erdődy Palota (1750-1769. Nepauer Máté), az MTA Zenetudományi Intézete - 5. Koller Galér
  • Menetidő:
    3 óra
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult
  • Gellért-hegy SZOMBAT 10:45 Budapest a Gellért-hegy tetejéről
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 10:45
  • Indulás helyszíne:
    Búsuló juhász étterem  (Budapest, Kelenhegyi út 58, 1118)  előtti 27-es buszmegállóban
  • Útvonal:
    séta a Kelenhegyi út- Szirtes út – Citadella sétány- a Citadella oldalán a Kilátó teraszig
  • Menetidő:
    40 perc
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    15
  • Feliratkozók:
    15
  • Lezárult
  • Schiffer-villa PAM SZOMBAT 11:45- Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 11:45
  • Indulás helyszíne:
    Schiffer-villa (1063 Budapest, Munkácsy u.19/B)
  • Útvonal:
  • Menetidő:
    90 perc
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    30
  • Feliratkozók:
    30
  • Lezárult
  • Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió-és Televíziómúzeumában 02.21. szombat 12:00
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 12:00
  • Indulás helyszíne:
    2049 Diósd, Géza fejedelem utca vége
  • Útvonal:
  • Menetidő:
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    0
  • Feliratkozók:
  • Lezárult
  • Szigetszentmiklós SZOMBAT
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 13:00
  • Indulás helyszíne:
    12.45-kor a H6-os HÉV Szigetszentmiklós József Attila lakótelep megállójában
  • Útvonal:
    zigetszentmiklós, Tököli út 19.: „Sárgaház” Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Városi Galéria (benne: Molnár Imre Citeragyűjtemény -  Árpád u. 34. : Helytörténeti Gyűjtemény (Tájház) - Árpád u. 29. : Ádám Jenő Emlékház – ha marad időnk le  megyünk, a Duna
  • Menetidő:
    3 óra
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    1
  • Jelentkezés
  • Séta a Zeneakadémia tereiben február 21. szombat
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 13:30
  • Indulás helyszíne:
    A Zeneakadémia előcsarnokában Budapest, VI. kerület Liszt Ferenc tér 8.
  • Útvonal:
    a Zeneakadémia Nagyterme- Solti György-terem- a földszinti- és az I. emeleti előcsarnok
  • Menetidő:
    50 perc
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult
  • Operaház SZOMBAT 13:45
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 13:45
  • Indulás helyszíne:
    Operaház előcsarnokában
  • Útvonal:
  • Menetidő:
    90 perc
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    30
  • Feliratkozók:
    30
  • Lezárult
  • Zenés utazás Európában 13:34 SZOMBAT - Pénzügyőr Kamarazenekar koncertje a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 13:45
  • Indulás helyszíne:
    Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban
  • Útvonal:
  • Menetidő:
    45 perc
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    40
  • Feliratkozók:
    40
  • Lezárult
  • Látogatás a Postamúzeum diósdi Rádió-és Televíziómúzeumában 02.21. szombat 14:00
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 14:00
  • Indulás helyszíne:
    2049 Diósd, Géza fejedelem utca vége
  • Útvonal:
  • Menetidő:
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    0
  • Feliratkozók:
  • Lezárult
  • KŐBÁNYA A kőbányai zsinagóga és a helybéli zsidóság története-"Szecessziós korzózás" a zsinitől a sétányig február 21. szombat 14:30
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 14:15
  • Indulás helyszíne:
    Budapest, X. Cserkesz utca 7-9. a Mindenki temploma, egykori kőbányai Zsinagóga főbejáratánál
  • Útvonal:
    Zsinagóga-Martinovics tér-Liget tér-Kőrösi Csoma sétány-Ligettelek, Lefi Cukrászda
  • Menetidő:
    90 perc
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult
  • Városnézés a föld alatt és a föld felett – a “kisföldalatti” vonalán
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 14:45
  • Indulás helyszíne:
    Földalatti Vasúti Múzeum előtt (Bp. V. Deák Ferenc tér, Metróállomás aluljáró)
  • Útvonal:
    Deák Ferenc tér - séta az Erzsébet téren át a Bajcsy Zsilinszky út megállóig- utazás az Opera megállóig – séta az Oktogonig - utazás a Körönd megállóig - körbenézünk a Köröndön – utazás a Hősök tere megállóig - séta a Városligeti Műjégpálya felett és bele
  • Menetidő:
    1,5 óra
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult
  • Érd szombat: Magyar Földrajzi Múzeum
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 15:00
  • Indulás helyszíne:
    2030. Érd, Budai út 4.
  • Útvonal:
  • Menetidő:
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    0
  • Feliratkozók:
  • Lezárult
  • Budai Várhegy, Királyi Várnegyed SZOMBAT- Alkonyati séta Budán, a Királyi várnegyedben – Budapest fényei a Várfalakról
  • Indulás időpontja:
    2026-02-21 16:00
  • Indulás helyszíne:
    15.45 -kor a Dísz téren, a Korona Kávéház előtt
  • Útvonal:
    Dísz tér- Szent György utca és tér – Főőrségi épület és Stöckl-lépcső - Hunyadi-udvar - Mátyás-kút - Oroszlános kapu - Budavári Palota - Csikós udvar - Török udvar-  Savoyai terasz – keleti várfalak (Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum, Király pince be
  • Menetidő:
    2 óra
  • Járatszám:
  • Max létszám:
    25
  • Feliratkozók:
    25
  • Lezárult