Tisztelt Érdeklődő!
Kérjük, figyelmesen olvassa el a sétákon, tárlatvezetéseken és egyéb programon való részvétel feltételeit. Regisztrálni az adott sétánál, programnál megadott e-mail címen vagy regisztrációs linken tud.
A megjelölt sétáinkhoz a kulturált, városbarát turizmus előmozdítása érdekében egyszerűen kezelhető audioguide adó-vevő készüléket használunk.
Nincs hangoskodás! Az audioguide készülék segítségével idegenvezetőink normál beszédhangon mutatják be a látványosságokat, és vezetik a csoportot a séták színterén: szabadban, épületbelsőkben. A készülék hatótávolságának köszönhetően nincs lemaradás a sétán! Bátran fényképezhetünk, elidőzhetünk egy-egy szép épületrészleten.
A Tourguide készülék használati díja bruttó 800,- Ft/fő
A készülékeket az Idegenvezetők Világnapja alkalmából a TourGuideSystem.hu biztosítja a résztvevőknek. A készülék használati díját a séta helyszínén a jelentkezés során kell kifizetni a szolgáltatónak. Kérjük, hogy előre készítsék ki pontosan az összeget, és a helyszínen adják át a társaság munkatársának. A készülékek befizetéséről a helyszínen is egy nyilvántartás készül. Amennyiben számlát igényel, úgy kérjük, hogy fáradjon majd be a szolgáltató irodájába munkanapokon. https://www.tourguidesystem.hu/
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A csoportos sétákról hang- és képfelvétel is készül, melyet a későbbiekben promóciós jelleggel felhasználunk. Azzal, hogy eljön a sétára, Ön ehhez a felvételhez hozzájárul.
Regisztráció
Kérjük, regisztráció után a visszaigazoló e-mailben megküldött aktiválási linken keresztül érvényesítse regisztrációját, ellenkező esetben az 48 óra után törlődik! Ha nem kapta meg a visszaigazoló e-mailt, akkor először nézze meg a Spam (levélszemét) mappában. Kérjük, visszaigazolás hiányában ne regisztráljon többször, mert akkor sem fogja megkapni a visszaigazoló e-mailt, csak lefoglalja a helyeket mások elől!
A központi regisztrációnál egy fő maximum további 4 főt tud regisztrálni. Csoportos regisztrációra nincs lehetőség.
1. Aquincum VASÁRNAP 2026. 02. 22
Aquincumi időutazás
Rövid leírás a sétáról: https://esemenyek.miguides.com/event/aquincumi-idoutazas---havel-andrea-setaja-az-idegenvezetok-vilagnapja-alkalmabol-524.html
Találkozó: 9.45-kor / Aquicum hévmegálló, polgárvárosi amfiteátrum bejárata
Helyszín: Budapest, 3.kerület, Aquincum egykori polgárváros területe és az Aquincum Múzeum
A sétát tartja: Hável Andrea idegenvezető
Jelentkezés
2. 2026 Pest Zsinagóga3szög VASÁRNAP 2026. 02. 22.
Erzsébetváros
Kezdetben volt az Orczy-ház
A dunai hajóhídon keltek át Óbudáról a zsidó kereskedők, hogy portékáikat eladják az országos kirakodóvásáron. Pest városában sokáig nem telepedhettek le, így az Orczy-házban béreltek maguknak raktárt, üzlethelyiséget, lakást. E házban alakult ki pesti központjuk. Az első pesti zsidónegyed így az Újvásártér (ma Erzsébet tér) közelében induló Király utca tengelyében és az utcából nyíló keresztutcákból formálódott. Később a közeli városrészekben is letelepedtek a különböző társadalmi réteghez tartozó, különféle területekről érkező zsidó közösségek és alakították ki vallási és közösségi tereiket.
A szakiskolák körében a Budapest, VII. Wesselényi utcában működő BGSzC II. Rákóczi Ferenc Technikum végzős idegenvezető hallgatói a klasszikus „zsinagógaháromszög” sétán mutatják be szaktanáruk kíséretében szakmai felkészültségüket. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének köszönjük, hogy kedvezményes belépődíjat nyújtottak a sétához.
Séta Pest első zsidónegyedében
Sétánkon a három hivatalos irányzat köré szerveződő zsidóság életterét mutatjuk be. Megtekintjük az Európai Örökség címet elnyert a Dohány utcai zsinagógát és épületegyüttesét. Ezután a Rumbach utcai zsinagógába érkezünk, mely felújítása óta (2021) több funkciós közösségi tér. Áthaladunk a Czigler Győző tervezte Gozsdu -udvaron, mely 2009-ben visszanyerte elegáns külsejét. Éttermeivel, bisztróival, zsibongásával és környezetében a számos romkocsmával, vendégváró hellyel, kereskedéssel a bulinegyed főtengelyévé vált. Kibukkanunk az udvar két végén: Terézváros egykori főutcáján, a Király utcán. Majd másik végén, a Dob utcán folytatjuk sétánkat. Átjárunk a negyed múltján és a jelenén. Lépten- nyomon megszólítanak a múlt üzenetei, botlatókövek, emlékek történelmünk vészkorszakából. A Dob utcán a Spinoza Ház mellett elhaladva a Löffler testvérek különleges szépségű Kazinczy utcai ortodox nagyzsinagógájának az udvarán fejezzük be a sétánkat.
Útvonal: Herzl Tivadar tér - Dohány utca - Wesselényi utca - Rumbach Sebestyén utca - Madách út – Gozsdu-udvar- Király utca- - Holló utca - Gozsdu udvar - Dob utca - Kazinczy utca
Herzl Tivadar, Kolodko miniszobra - Dohány utcai Nagy zsinagóga, neológ (1859, Ludwig Förster Feszl Frigyes, Wechselmann Ignác) és Magyar Zsidó Múzeum: Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény (nem megyünk be) - Wesselényi utca: Hősök temploma- Mártírtemető - Raoul Wallenberg emlékkert: Emanuel Alapítvány Holocaust Emlékműve ( 1990, Varga Imre )- Rumbach Sebestyén utcai (11–13.) zsinagóga, status quo ante (1869-1872, Otto Wagner, 2021, Kőnig-Wagner , Baliga Kornél ) – Gozsdu udvar ( Király u 13.- Dob u 16. ; 1901, Czigler Gy.) - Dob utca 10. Carl Lutz Emlékműve ( 1991, Szabó Tamás szobra ) - Dob u. 15. Spinoza Ház ( Színház ,étterem és kávéház ) - Kazinczy utcai Ortodox nagyzsinagóga és székház (1913, Löffler Sándor és Béla ) és épületegyüttese : székház, óvoda, talmudiskola, konyha és mészárszék
Találkozó: 9.45 - kor a Dohány utcai Nagyzsinagóga előtt ( Budapest, Dohány u. 2, 1074 )
A séta időtartama: kb. 3 óra
A Dohány és a Rumbach utcai zsinagógában a vezetést Szőke Maximo idegenvezető, a II. Rákóczi Ferenc technikum volt hallgatója tartja.
A zsidónegyedben a sétát vezetik: Bodor Rebeka, Fekete Veronika, Szabó Niobé, Utasi Ágnes, Gáti Áron végzős hallgatók
Mison Andrea , a BGSzC II. Rákóczi Ferenc Technikum részéről felkészítő idegenvezető – szaktanárának a kíséretében.
Kedvezményes belépti díj a Rumbach és a Dohány utcai zsinagógákba: 1000 Ft/fő
Fizetés módja: a séta megkezdése előtt a Dohány utcai zsinagóga pénztárában készpénzben vagy bankkártyával.
Kérjük, aki készpénzben fizet, előre készítse ki 1000 Ft-os vagy 500 Ft-os címletekben az összeget, hogy időben kezdhessük a vezetést.
A sétához kötelező Tourguide- készülék használati díja: 800 Ft/fő
A séta regisztrációhoz kötött: max. 30
A tiszteletadás jeleként kérjük, a férfiak a zsinagógába fedett fejjel lépjenek.
A zsinagógák látogatásához kérjük, olvassák el és kövessék a https://jewishtourhungary.com honlap tudnivalók, látogatás részében foglaltakat.
Lezárult
3. Múzeum a „ Gyár” területén Látogatás a Csepel Autó Gyártmánymúzeumban
„ A Csepel Autógyár története egészen 1941-ig nyúlik vissza, amikor Németországgal együttműködve repülőgépgyártásba kezdett Magyarország. A teherautógyártás aztán a háború után a német mérnökök által tervezett épületekben kezdődött meg. Ismerje meg a Csepel Autógyár hosszú és fordulatos történetét a Gyártmánymúzeumban és itt, a Helytörténeti Gyűjtemény honlapján! A Gyártmánymúzeumban tucatnyi működőképes jármű, korabeli makettek, emléktárgyak, dokumentumok és számos érdekesség” idézi a gyárat, mely dolgozók nemzedékeinek adott munkát ,férfiaknak, nőknek egyaránt. 1992-ben felszámolták a gyárat. Ingatlanjait az ÁTI-Sziget Ipari Park Kft. vette kezelésbe. 2009-ben
létre hozta a Csepel Autó Gyártmánymúzeumot. ( honlapok szövege nyomán ) https://miklosimuzeum.hu/csa/
Találkozó a tárlatvezetővel: 9.45.-től a Csepelautó 3-as számú kapunál ( ÁTI-Sziget Ipari Park 59.sz. épület )
A Csepeli Autó Gyártmánymúzeumot bemutatja: Békés György ( 0620-200-7241) tárlatvezető
A múzeum megközelítése gépjárművel:
ÁTI-Sziget Ipari Park, III. sz. teherporta – a sorompós bejárat a Mű útról, mely a Penny mellett található.
Belépés után balra kell kanyarodni, majd 300 méter után jobbra található a múzeum, mellette parkolási lehetőséggel.
Megközelítés tömegközlekedéssel:
Csepel felől a Volánbusz járataival Szigethalom autóbusz-állomásnál kell leszállni, vagy Közvágóhíd felől a H6-os HÉV-vel Szigetszentmiklós-Gyártelep megállóhely irányából gyalogosan a III. sz. teherportán keresztül (a Mű út felől). Belépés után az út végén balra kell fordulni, majd 300 méter után jobbra található a múzeum
A vezetés időtartama: min. 1 óra
A belépés ingyenes.
A múzeumlátogatáshoz kérjük, melegen öltözzenek fel! Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a Gyártmánymúzeumban nincs kiépített mosdó!
A kiállított járműveket csak kívülről lehet megszemlélni a tárlatot vezető szakemberrel, aki évtizedeken át volt a gyár munkatársa.
Lezárult
4. A Bástya Park - középkori városfal egy játszótér hátterében Vasárnap
A Bástya park mellett 2025-ben nyílt meg a középkori városfal szomszédságában az a történelmi kiállítótér és rendezvénytér, ami a fallal körülvett Pest történetét mutatja be filmekkel, makettel és különféle interaktív elemmel a római kortól a 19. század végéig. Az V. kerületi Önkormányzat és Vagyonkezelő Zrt. megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum rendezte be a történelmi- kulturális teret. A cél az volt, hogy annak a városnak, ahol a régmúlt emlékei sokkal kisebb számban maradtak meg, mint például Budán, a képi, írott és régészeti források segítségével ez bemutathatóvá váljon. A helyszín nemcsak a történelmi-régészeti kiállítás és a kulturális programok iránt érdeklődőknek ad élményt, a történelmi logikai szoba és születésnapi tér a gyerekek számára is kedvelt lehet.
Lezárult
5. Szentendre – az én városom 2026.február 22.vasárnap
2026. február 22. vasárnap SZENTENDRE
Szentendre – az én városom
A Duna-parti település neve hallatán sokunknak a Szentendrei Művésztelep, a művészeti galériák és múzeumok, a város szerb templomai és műemlékei, valamint a Skanzen jutnak eszébe.
A jól ismert turisztikai látványosságokon túl azonban Szentendre nemzedékek munkahelye is volt. Ezt idézik meg a város évszázados ipari létesítményei.
A Duna, a patakok és a kereskedelmi utak miatt iparos város volt: malmok, műhelyek, kisüzemek, céhek tartották életben, később pedig a kisiparosok. Soha nem lett gyárváros, mégis meg kell említenünk két jelentős gyárat, a ma is működő, több, mint 100 éves Betongyárat és a Papírgyárat. Bár mára itt megszűnt a termelés, de a papírkészítés művészete tovább él a városban. A második világháborúig Kocsigyár is működött Szentendrén, a szocialista időszak jellegzetes üzeme volt a Kéziszerszámgyár, ahol a mindennapjainkban is nélkülözhetetlen tárgyak készültek. Sokan emlékezhetünk a híres PAX és ICO tollakra, amelyek szintén itt láttak napvilágot.
Sétánk során Szentendre sokszínű arca tárul fel: a város múltja és jelene személyes történeteken keresztül kel életre, hiszen idegenvezetőnk születése óta együtt lélegzik ezzel a várossal.
Találkozó: 10 órakor a Szentendrei Tourinform iroda ( Dumtsa Jenő utca 22.sz. ) előtt.
Megközelítés: egyénileg a H5-ös Budapest- Szentendre Hévvel, személyautóval (parkolásra fokozottan figyeljenek)
Útvonal: Bükkös-patak part – Bükkös-patak part tanösvény – Belvárosi műhelyek, céhhelyek, kereskedőházak – Duna korzó – Szamárhegy – Fő tér
Időtartam: 2 – 2,5 óra
A sétát tartja: Vágó Erika idegenvezető, turizmus szakoktató
Létszám: 25 fő
Regisztráció: hello@vagoerika.hu
A kihangosító készülék használati díja: 800 Ft/fő, mely a helyszínen fizetendő.
6. Újlipótváros Vasárnap 2026. február 22. vasárnap
Újlipótváros – hírességek otthona
Márai Sándort idézve Budán lakni- világnézet, de mi van Pesttel? Pontosabban Újlipótvárossal, vagy Bächer Iván szóhasználatában Újlipóciával? Hány híresség választotta otthonául ezt a rangos Duna-parti városrészt, itt a Szent István körút túlpartján, karnyújtásnyira Lipótvárostól? A városrész vonzerejét bizonyítja (napjainkban is) , hogy sok híresség, művész, irodalmár, színész telepedett le vagy fordult meg a Margit híd- Jászai Mari tér - Váci út -Nyugati térig húzódó sávban, a Vígszínház mögötti világban történelmünk biztató és embert próbáló korszakában.
Akikkel sétánk során "találkozunk": az ifjú házas Kosztolányi Dezső, Jászai Mari, Déry Tibor, Ferenczy Béni, Radnóti Miklós, Kovács Margit, Sulyok Mária, Tamási Eszter, József Attila, Kellér Dezső, Gábor Miklós, Domján Edit, Aczél György, Bulla Elma, Fischer Annie, Raoul Wallenberg, Heltai Jenő, Major Tamás, Ruttkai Éva.
Útvonal: Jászai Mari tér - Pozsonyi út - Hollán utca, Tátra utca - Balzac utca - Szent István Park - Ruttkai Éva park
Találkozó: 9.45-kor Bp. XIII. Jászai Mari téren a McDonald's felőli oldalon, a parkban.
Séta időtartama: 2,5-3 óra
A sétát vezeti: Selmeczi Andrea idegenvezető
Regisztráció: andi.selmeczi@gmail.com
A Tourguide -készülék használati díja:...800.. F/fő
Lezárult
7. Szigetszentmiklós VASÁRNAP-Múzeum a „ Gyár” területén
Pest vármegye
Szigetszentmiklós
10.00 - 11.00
Múzeum a „ Gyár” területén
Látogatás a Csepel Autó Gyártmánymúzeumban
„ A Csepel Autógyár története egészen 1941-ig nyúlik vissza, amikor Németországgal együttműködve repülőgépgyártásba kezdett Magyarország. A teherautógyártás aztán a háború után a német mérnökök által tervezett épületekben kezdődött meg. Ismerje meg a Csepel Autógyár hosszú és fordulatos történetét a Gyártmánymúzeumban és itt, a Helytörténeti Gyűjtemény honlapján! A Gyártmánymúzeumban tucatnyi működőképes jármű, korabeli makettek, emléktárgyak, dokumentumok és számos érdekesség” idézi a gyárat, mely dolgozók nemzedékeinek adott munkát ,férfiaknak, nőknek egyaránt. 1992-ben felszámolták a gyárat. Ingatlanjait az ÁTI-Sziget Ipari Park Kft. vette kezelésbe. 2009-ben
létre hozta a Csepel Autó Gyártmánymúzeumot. ( honlapok szövege nyomán ) https://miklosimuzeum.hu/csa/
Találkozó a tárlatvezetővel: 9.45.-től a Csepelautó 3-as számú kapunál ( ÁTI-Sziget Ipari Park 59.sz. épület )
A Csepeli Autó Gyártmánymúzeumot bemutatja: Békés György ( 0620-200-7241) tárlatvezető
A múzeum megközelítése gépjárművel:
ÁTI-Sziget Ipari Park, III. sz. teherporta – a sorompós bejárat a Mű útról, mely a Penny mellett található.
Belépés után balra kell kanyarodni, majd 300 méter után jobbra található a múzeum, mellette parkolási lehetőséggel.
Megközelítés tömegközlekedéssel:
Csepel felől a Volánbusz járataival Szigethalom autóbusz-állomásnál kell leszállni, vagy Közvágóhíd felől a H6-os HÉV-vel Szigetszentmiklós-Gyártelep megállóhely irányából gyalogosan a III. sz. teherportán keresztül (a Mű út felől). Belépés után az út végén balra kell fordulni, majd 300 méter után jobbra található a múzeum
A vezetés időtartama: min. 1 óra
A belépés ingyenes.
A múzeumlátogatáshoz kérjük, melegen öltözzenek fel! Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a Gyártmánymúzeumban nincs kiépített mosdó!
A kiállított járműveket csak kívülről lehet megszemlélni a tárlatot vezető szakemberrel, aki évtizedeken át volt a gyár munkatársa.
Regisztráció: 25 fő
Jelentkezés
8. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
A Várhegy déli lejtőjének alján, a Tabánban telepedett le egykor Semmelweis József. Közel a dunai hajóhídhoz és az úthoz, melyen a Várba lehetett jutni az Újkapun keresztül. E jómódú kereskedők lakta környéken, a Meindl -ház jobb épületszárnyában nyitotta meg „A fehér elefánthoz” nevű vegyes kereskedését, és bérelt családja számára lakrészt. Itt született meg 1818. július 1-én fia, Ignác, a nagy szülész orvos, aki a profilaxis megteremtésével annyi gyermekágyas asszony életét mentette meg, és aki végső nyughelyre itt, a szülői ház udvarán lelt. A II. világháborúban félig megsemmisült házat amikor helyreállították, az emeleti részt emlékszobának alakították ki. A ház falai közé költözött az Orvostudományi Múzeum, mely felvette nevét
a gyógyításban korszakváltást hozó Semmelweis Ignácnak. A múzeum tereiben pedig végig követhetjük az ókortól a 19. század végéig az orvostörténet, gyógyítás fejezeteit.
https://artsandculture.google.com/story/bQWBjEEOIWVwIQ
Belépőjegy: https://semmelweismuseum.hu/visit/
Lezárult
9. MKVM A Magyar Aranykulcs-Szállodai portások a vendégekért február 22. vasárnap 10:30
A Magyar Aranykulcs - Szállodai portások a vendégekért
Tárlatvezetések a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállításán
Az Aranykulcs, vagyis Union Internationale des Concierges d’Hôtels Les Clefs d’Or egy 1952-ben létrehozott nemzetközi szervezet, amelynek tagjai több mint 80 ország több mint 500 leginkább ötcsillagos szállodájában dolgoznak azon, hogy a vendégek különleges élményekkel gazdagodjanak. Az aranykulcsosok a concierge szakma elitje. A tárlaton megismerjük a Magyar Aranykulcs, a hazai concierge-képzés történetét és a szakma neves képviselőit. https://mkvm.hu/aranykulcs/
Az Idegenvezetők Világnapján tisztelettel adózunk a „legigazibb concierge” , Kalmár-Maron György emlékének, aki alapítója volt a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének (1983) és feledhetetlen idegenvezető társunk volt.
Találkozó : a vezetések előtt legalább 15 perccel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban
(Budapest, III. kerület Korona tér 1.)
A vezetés időtartama: min. 45 perc
A vezetést tartja: Bártfai Endre, a kiállítás ötletgazdája, szakmai tanácsadója
A kiállítás a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum együttműködésében valósult meg.
Regisztráció recepcio.mkvm@gmail.com
Belépődíj: https://mkvm.hu/belepok/
Regisztráció: max. 15 fő csoportonként
10. Gyermekséta Pest belváros VASÁRNAP 2026. február 22.
Városi séta a Fővám tértől a "Váci suliig"
Sétánkon Budapest belvárosának egy rövid szakaszát járjuk be.
Leleplezzük a házak titkait. Megnézünk aprócska szobrokat, mesélő domborműveket (kiderítjük, mi a különbség a kettő között), mozaikokat, címereket vizsgálunk a házak homlokzatán, vagy templomkerítésen, melyek mellett máskor simán elsétálunk suliba menet. Megfejtjük, mit jelentenek a szobrok a Fővámház homlokzatán. Elképzeljük, egykoron hol adtak-vettek zöldséget, baromfit, húsokat, gyümölcsöt az emberek, milyen volt régi piac világa és mit rejt a vám háza a Duna partján. Megszámoljuk, hány híd köti össze Pestet és Budát. Egy picike szoborért fürkésszük a Szabadság hidat. Elhagyva a Duna-partot, a belváros felé vesszük az irányt. Kutatjuk az utcanevek titkait: miért is hívják a Só utcát Só utcának? Megfejtjük, ki az a vitéz, aki egy templom kerítésén a mesebeli sárkánnyal viaskodik. Kalandozásunk során sok-sok kérdésre közösen keresünk választ és megpróbáljuk elképzelni, milyen lehetett itt, a Duna- parthoz közel élni Pesten, tán még dédszüleinknél is korábban.
Találkozó: 10.15-kor a 83-as trolibusz Fővám tér megállójában
Útvonal: Fővám tér - Szabadság híd - Váci utca - Só utca- Veres Pálné utca Szerb utca sarok - Váci utca- a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola
A séta időtartama: 1-1,5 óra
A sétát vezeti: Horváth Eszter
Regisztráció: esztiseta@gmail.com
11. Görögök Vasárnap 2026.február 22. vasárnap
Belváros ● Lipótváros
11.00
Az első görög diaszpóra emlékei a mai pesti belvárosban,
avagy
hogyan vált Pest a török kiűzetése után virágzó kereskedelmi központtá?
Hány náció kellett ahhoz, hogy a Lánchíd-projekt létrejöhessen? Kinek a pénzéből épült fel a híd? A XIX. században ki volt a legnagyobb mecénás az országban?
A Váci utca melyik mellékutcája volt magánkézben? Kinek köszönhetjük a Városligetet? Miért galamb a Galamb utca? Kik voltak a Sinák, Nákók, Lykák, Borárosok, Harisok, Szacelláriak, Murátiak, Derrák, stb? A válaszokat megtudhatod egy belvárosi séta keretében a Lánchídtól az Erzsébet téren és a József nádor téren át, végig a Váci utca északi szakaszán a Petőfi téri Görög templomig.
Követjük az ókori görögök példáját, sétálva beszélgetünk, beszélgetve sétálunk, és közben a megmaradt klasszicista házak (és persze a meg nem maradottak hűlt helye) kirajzolja a XVIII-XIX. századi pesti görög kereskedők életrevaló és gazdag közösségét, családjait, terveit és csalódásait, és azt, hogyan járultak hozzá eme csodás város kialakulásához.
Találkozó: 11 órakor a Magyar Tudományos Akadémia előtt.
(1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
A séta időtartama: kb. 3 óra
A sétát Bakirdzi Kalliopé, a második görög diaszpóra tagja vezeti.
Regisztráció: kalliopebakirdzi@gmail.com max: 25 fő
12. Víziváros 2026. február 22. vasárnap 11:00
Séta a Vízivárosban-a Clark Ádám tértől át a Fő utcán a Corvin térig
A tér, ahonnan indulunk, egybe fogja a XIX. sz. városfejlődés tanú épületeit, mérnöki műveit: a Széchenyi Lánchidat (1849) és szintén Adam Clark nevéhez köthető Budai Váralagutat (1857), mely Krisztinavárost nyitotta meg a közlekedésnek, kereskedelemnek, a Lánchíd-palota épületét (1867-69) és gr. Széchenyi Ödön megálmodta, Wohlfahrt Henrik megtervezte (1870) Budai Hegypályát, köznapi nevén Siklót. A II. világháború előtt a tér gazdasági, kereskedelmi központ jellegét a Magyar Kir. Kereskedelemügyi Minisztérium és a Lánchíd kávéháznak otthont adó Budai Takarékpénztár - hangsúlyozták. Ez utóbbi helyén épült a modern Hotel Clark Budapest (2018).
A 0 kilométerkőtől indulunk, és a római kori nyomvonalat követő országútra lépünk. A Fő utcán tartunk a Corvin tér felé. Közben régi főúri paloták, köztük Hubay Jenő hegedűművész palotája, rangos bérházak, székházak környezetében haladunk. Megtekintjük a kapucinusok 300 éves barokk stílusú apátsági épületének egy részében kialakított Monastery Boutique Hotelt.(2019)
Megállunk a téren, mely civilizációk, kultúrák találkozóhelye, ahogy az itt álló Budai Vigadó falai között működő Hagyományok Háza, melynek küldetése a magyar és hazánkban élő nemzeti kisebbségek népi hagyományának a bemutatása, „továbbörökítése’’. https://hagyomanyokhaza.hu/hu
A sétát vezeti és a Budai Vigadó látogatható tereit bemutatja: Dóra Fruzsina idegenvezető, etnográfus, a Hagyományok Háza munkatársa
Találkozó: 10.45-kor a 0 kilométerkőnél (Bp. I. Clark Ádám tér, a Budavári Sikló közelében)
Útvonal: Clark Ádám tér - Fő utca – Corvin tér - Budai Vigadó (Hagyományok Háza)
Időtartam: kb. 2 óra
A séta: ingyenes
Maximális létszám: 20 fő
Lezárult
13. Bélyegmúzeum VASÁRNAP 2026. február 22.
Erzsébetváros
Városnézés a Bélyegmúzeumban
Járt már a Bélyegmúzeumban, a Hársfa utcában, a Pesti Postapalotában? Nem csak az épület egyedi hangulatáért érdemes ide betérni, a különleges terek között bélyegritkaságok, filatéliai kiadványok sokasága vár ránk.
Látogatásunk elején megismerkedünk a Rimanóczy Gyula által tervezett épület történetével és részleteivel. Ezután Szegedi István muzeológus egy képzeletbeli időutazásra visz el minket. Bélyegek segítségével felidézi Budapest koronként változó arcát. A program zárásaként megtekinthetjük a Változó mintázatok – élővilágunk a filatélia tükrében címmel a Bélyegmúzeum legújabb időszaki kiállítását.
Találkozó: a Bélyegmúzeumban
A Bélyegmúzeum az Erzsébet körútról nyíló Dob utca és a Hársfa utca sarkán található.
Cím: 1074 Budapest, Hársfa u. 47. telefon: +36 1 342 3757
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, hogy részvételi szándékukat az iroda@belyegmuzeum.hu e-mail címen jelezzék!
Az épületet bemutatja és a vetített képes előadást tartja: Szegedi István, muzeológus
14. Gödöllő Kastély vasárnap 11:00
Az ország egyik legnagyobb pompázatos barokk kastélyát gróf Grassalkovich Antal építtette fel Gödöllőn a XVIII. században.
Lovarda, narancsház, művészien megalkotott kápolna, csodás parkok szolgálták a főúri család kényelmét.
A kastély első nevezetes vendége Mária Terézia volt, akinek külön vörös márvánnyal borított szobát készíttetett a gróf.
A szabadságharc alatt itt írta Kossuth a Függetlenségi Nyilatkozatot. A kiegyezés után a kastély állami tulajdonba került
és ekkor kapta meg koronázási ajándékként Ferenc József és felesége Erzsébet királyné.
A látogatás alkalmával egy órás idegenvezetés keretében ezekkel az időkkel ismerkedhetünk.
Ajánlott közlekedés: BHÉV Örs vezér teréről Gödöllő Szabadság térig
A kiállítást bemutatják: Szlávik Jánosné a Kastélybarátok elnöke
Sebő Györgyné a kastély idegenvezetője
Belépőjegy: az Idegenvezetők Világnapja alkalmából a kastély 50%-os kedvezményt ad a belépőjegyek árából.
Így a teljes árú jegy féláron : 2700 Ft/fő és a 65 év felettieknek a kedvezményes belépődíj : 1350,-Ft/fő
Jelentkezés: godollocentrum@gmail.com címen
15. Földalatti Vasúti Múzeum VASÁRNAP
2026. február 22. vasárnap
Anno 1896 - Millenniumi Földalatti Vasút
Az európai kontinens első földalatti vasútja, a világörökség része
Vörösmarty tér ● Deák Ferenc tér ● Bajcsy-Zsilinszky út ● Opera ● Oktogon ● Vörösmarty utca ●Kodály körönd ● Bajza utca ● Hősök tere ● Széchenyi fürdő ● 1973,Mexikói út
11.00
Tárlatvezetések a Földalatti Vasúti Múzeumban IV.
A Földalatti vonalát Buda-Óbuda-Pest egyesítésének centenáriumára (1973) a Mexikói útig meghosszabbították. A teljes 4,4 km-es vonal föld alá került. Az átépítés alkalmával kicserélték a biztosító berendezéseket is. Ekkor tért át a Földalatti a „jobbra hajts” közlekedésre.
1975 óta a földalatti Deák téri alagút szakaszában működő Múzeumban kiállított számos ipari műtárgy, tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok (tervrajzok, térképek, építési napló stb.), fényképek és modellek a világ második, villamos berendezése okán a világ első földalatti vasútjának történetéről mesélnek.
https://www.bkv.hu/ftp/virtualis_tura_foldalatti/index.html
Találkozó: 10:50 -kor a Földalatti Vasúti Múzeumban, Bp. V. Deák téri aluljáró
Kezdés: 11.00 órakor egy csoportos tárlatvezetéssel várjuk a látogatókat az Idegenvezetők Világnapja keretében.
A tárlatvezetés időtartama: 30 perc
Jegyárak: 1000 Ft/felnőtt, 500 Ft/diák és nyugdíjas
Az ár tartalmazza a belépést, tárlatvezetést az állandó kiállításra és az Így utaz(t)unk mi – A fővárosi közösségi közlekedés gyerekszemmel című időszaki tárlat önálló megtekintését.
Regisztráció: max. 20 fő
Regisztrálni a BKV facebook oldalán lehetséges az alábbi linken: https://www.bkv.hu/hu/content/kulonleges-tarlatvezetesek-a-bkv-foldalatti-vasuti-muzeumaban-az-idegenvezetok-vilagnapjan-20260217
16. Országház Főlépcsőház - Erzsébet tér - Egyetemi templom - Papnevelde - Zeneakadémia
Pest- Lipótváros- Terézváros
Körösfői -Kriesch Aladár ( 1863 - 1920 )
szecessziós művészete a székesfővárosban
Sétánkon a Gödöllői Művésztelep alapítójaként ismert mester műveivel ismerkedünk.
Az alkotások Lotz Károly és Than Mór munkáihoz hasonlóan nagy állami megrendelésre készültek, rangos közintézményeink falait díszítik.
Az iskola nagy képviselőinek művészi felfogásától jelentősen eltérnek Körösfői Kriesch Aladár szecessziós falképei, freskói. Az impozáns méretű falképek műfajában egyéni hangot képviselnek.
Sétánkon először az Országház Vadásztermét díszítő falképet tekintjük meg. Következő állomásunkon csak emlékezni tudunk a mester munkáira, amelyeket a Nemzeti Szalon számára készített. Ezek az épülettel együtt megsemmisültek. Sétánk következő állomásán a Központi Papnevelde rejtett terében megcsodáljuk a mester üvegfestményét. Sétánkat a Zeneakadémián zárjuk, ahol megtekintjük a gödöllői művész alkotásait, köztük A művészet forrása c. falképet.
Találkozó: 12 órakor az Országház látogatóközpontjában (Bp. V. Kossuth tér)
Útvonal: Országház (1904, Steindl): Főlépcsőház- Kupolaterem- Vadászterem: 1902, Bölényvadászat (Attila megmenti Budát), Halászat a Balatonon a XV. században-( A Vadászterem megtekintése akkor lehetséges, ha a séta napján nincs hivatalos program az Országházban.) - Erzsébet tér: a hajdani Nemzeti Szalon- Papnövelde u. 5-7. Egyetemi templom - Papnevelde ( A Jó Pásztor üvegablak, Róth Miksa, 1918 ) – Bp. VI. Liszt Ferenc tér 8. : Zeneakadémia: a gödöllői mester alkotásai, köztük A művészet forrása c. falkép, 1907)
Közlekedés: 2-3 BKV-jegy
A sétát vezeti: Kriesch György idegenvezető, a művész unokája
Időtartam: 5,5 óra
A létszám max. 60 fő regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a katigyuri87@gmail.com email címen vagy a +36-30/986-3526 mobilszámon
A Tourguide készülék használati díja: 800 Ft/fő, mely a helyszínen fizetendő.
17. Víziváros 2026. február 22. vasárnap 14.30
Séta a Vízivárosban-a Clark Ádám tértől át a Fő utcán a Corvin térig
A tér, ahonnan indulunk, egybe fogja a XIX. sz. városfejlődés tanú épületeit, mérnöki műveit: a Széchenyi Lánchidat (1849) és szintén Adam Clark nevéhez köthető Budai Váralagutat (1857), mely Krisztinavárost nyitotta meg a közlekedésnek, kereskedelemnek, a Lánchíd-palota épületét (1867-69) és gr. Széchenyi Ödön megálmodta, Wohlfahrt Henrik megtervezte (1870) Budai Hegypályát, köznapi nevén Siklót. A II. világháború előtt a tér gazdasági, kereskedelmi központ jellegét a Magyar Kir. Kereskedelemügyi Minisztérium és a Lánchíd kávéháznak otthont adó Budai Takarékpénztár - hangsúlyozták. Ez utóbbi helyén épült a modern Hotel Clark Budapest (2018).
A 0 kilométerkőtől indulunk, és a római kori nyomvonalat követő országútra lépünk. A Fő utcán tartunk a Corvin tér felé. Közben régi főúri paloták, köztük Hubay Jenő hegedűművész palotája, rangos bérházak, székházak környezetében haladunk. Megtekintjük a kapucinusok 300 éves barokk stílusú apátsági épületének egy részében kialakított Monastery Boutique Hotelt.(2019)
Megállunk a téren, mely civilizációk, kultúrák találkozóhelye, ahogy az itt álló Budai Vigadó falai között működő Hagyományok Háza, melynek küldetése a magyar és hazánkban élő nemzeti kisebbségek népi hagyományának a bemutatása, „továbbörökítése’’. https://hagyomanyokhaza.hu/hu
A sétát vezeti és a Budai Vigadó látogatható tereit bemutatja: Dóra Fruzsina idegenvezető, etnográfus, a Hagyományok Háza munkatársa
Találkozó: 14.15-kor a 0 kilométerkőnél (Bp. I. Clark Ádám tér, a Budavári Sikló közelében)
Útvonal: Clark Ádám tér - Fő utca – Corvin tér - Budai Vigadó (Hagyományok Háza)
Időtartam: kb. 2 óra
A séta: ingyenes
Maximális létszám: 20 fő
Lezárult
18. MKVM A Magyar Aranykulcs-Szállodai portások a vendégekért február 22. vasárnap 12:30
A Magyar Aranykulcs - Szállodai portások a vendégekért
Tárlatvezetések a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállításán
Az Aranykulcs, vagyis Union Internationale des Concierges d’Hôtels Les Clefs d’Or egy 1952-ben létrehozott nemzetközi szervezet, amelynek tagjai több mint 80 ország több mint 500 leginkább ötcsillagos szállodájában dolgoznak azon, hogy a vendégek különleges élményekkel gazdagodjanak. Az aranykulcsosok a concierge szakma elitje. A tárlaton megismerjük a Magyar Aranykulcs, a hazai concierge-képzés történetét és a szakma neves képviselőit. https://mkvm.hu/aranykulcs/
Az Idegenvezetők Világnapján tisztelettel adózunk a „legigazibb concierge” , Kalmár-Maron György emlékének, aki alapítója volt a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének (1983) és feledhetetlen idegenvezető társunk volt.
Találkozó : a vezetések előtt legalább 15 perccel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban
(Budapest, III. kerület Korona tér 1.)
A vezetés időtartama: min. 45 perc
A vezetést tartja: Bártfai Endre, a kiállítás ötletgazdája, szakmai tanácsadója
A kiállítás a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum együttműködésében valósult meg.
Regisztráció recepcio.mkvm@gmail.com
Belépődíj: https://mkvm.hu/belepok/
Regisztráció: max. 15 fő csoportonként
19. Pesti Vigadó VASÁRNAP 2026 február 22. 13:00
Belváros-Lipótváros
13.00
A Pesti Vigadó – impozáns épület, Világörökségi helyszín a Duna bal partján
Az épületlátogatás során megismerkedhetünk a Pesti Vigadó építéstörténetével, gazdag belső építészeti megoldásaival, belső tereivel. Köztük a díszteremmel, ahol aláírták Óbuda-Buda és Pest városok egyesítését és Budapest néven főváros született. A Pesti Vigadó történelmünk, kultúránk, zenei és tudományos életünk meghatározó színhelye volt a múltban és felújítását követően is betölti kulturális, művészeti küldetését, folytatja hagyományait.
Az épületismertető sétákra az alábbi időpontokban és linken lehet jelentkezni:
13:00 Badacsonyi Anna: https://vigado.jegy.hu/program/idegenvezetok-vilagnapja-2026-badacsonyi-anna-187985/1395344
Az épületismertetést a megjelölt időpontokban idegenvezetők, a Pesti Vigadó helyi idegenvezetői tartják.
A kedvezményes ( 50 %) belépőjegy : 1750 Ft/ fő az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.
Ajánlás: a parkolási problémákat elkerülendő a Pesti Vigadó megközelítéséhez a közösségi közlekedési eszközöket ( M1-es Millenniumi Földalatti Vasút, 2-es villamos) vegyék igénybe.
Lezárult
20. Belvárosi Mitológiai séta VASÁRNAP 2026. 02. 22.
Belvárosi mitológiai séta
Séta rövid leírása: https://esemenyek.miguides.com/event/belvarosi-mitologiai-seta---dr--szabo-maria-setaja-az-idegenvezetok-vilagnapja-alkalmabol-525.html
Találkozó: 13:15-kor a Ferenciek terén, az Egyetemi Könyvtár épülete előtt
1053 Budapest, Ferenciek tere 6.
A sétát tartja: Dr. Szabó Mária idegenvezető
Lezárult
21. Szent István Bazilika VASÁRNAP 13:30: Épületismertető séták a templomtérben, a Szent Jobb , a Kincstár, és a Panoráma Terasz megtekintésével
Útvonal: a Bazilika belső tere – a Kincstár- a Panoráma terasz
A 13.30-kor kezdődő
1. épületismertető sétát vezeti: Kratofil Zita idegenvezető
A vezetés időtartama: 60 perc, a Panoráma terasz megtekintése egyélileg történik
Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából a Szent István Bazilika ingyenes kombinált jegyet ajánl fel a meghirdetett időpontban induló kettő sétára a vezetésre jelentkezőknek, és eltekint a tárlatvezetés díjától.
Az ingyenes kombinált jegyet a két idegenvezető váltja meg a csoportja számára a regisztráltak listája alapján.
A látogatás regisztrációhoz kötött:
1.vezetés: max. 20 fő
Lezárult
22. Pesti Vigadó VASÁRNAP 2026 február 22. 14:00
Belváros-Lipótváros
14.00
A Pesti Vigadó – impozáns épület, Világörökségi helyszín a Duna bal partján
Az épületlátogatás során megismerkedhetünk a Pesti Vigadó építéstörténetével, gazdag belső építészeti megoldásaival, belső tereivel. Köztük a díszteremmel, ahol aláírták Óbuda-Buda és Pest városok egyesítését és Budapest néven főváros született. A Pesti Vigadó történelmünk, kultúránk, zenei és tudományos életünk meghatározó színhelye volt a múltban és felújítását követően is betölti kulturális, művészeti küldetését, folytatja hagyományait.
Az épületismertető sétákra az alábbi időpontokban és linken lehet jelentkezni:
14:00 Drescher Ferenc: https://vigado.jegy.hu/program/idegenvezetok-vilagnapja-2026-drescher-ferenc-187986/1395345
Az épületismertetést a megjelölt időpontokban idegenvezetők, a Pesti Vigadó helyi idegenvezetői tartják.
A kedvezményes ( 50 %) belépőjegy : 1750 Ft/ fő az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.
Ajánlás: a parkolási problémákat elkerülendő a Pesti Vigadó megközelítéséhez a közösségi közlekedési eszközöket ( M1-es Millenniumi Földalatti Vasút, 2-es villamos) vegyék igénybe.
23. Tematikus tárlatvezetés a Memento parkban február 22. vasárnap
Újbuda
14.00 – 15.30
1956 emlékezete a Memento Parkban- tematikus tárlatvezetés az Idegenvezetők Világnapja alkalmából
“1956-ban, az egyre gyorsuló drámai események folyamatában, október 23. reggelén még nem volt forradalom, estére viszont már “lánggal lobogott”. A kettő között volt, kellett lennie egy pontnak, amely a forradalom születésének pillanata. Ennek állít emléket a Tanú tér keleti oldalán a Sztálin-dísztribün és a Csizma: a Sztálin-dísztribün, amelynek építészeti mementója a diktatúra megalomániájának örök érvényű mauzóleuma, s a Csizma, amely a Tanú tér kontextusában nem szobor-torzó, hanem önmaga is “emlékmű”: a szabadságvágy világszerte ismert és elismert jelképe.”(Eleőd Ákos, a Memento Park konceptuális alkotója). " https://www.mementopark.hu/latnivalok/tribun/
Az 1956-os eseményekre emlékezve járjuk körbe a Memento Parkot, szobrait ezen a délutánon egy körülbelül másfél órás sétán.
Találkozó: 13.45-kor a Memento Parkban ( Bp. XXII. Balatoni út - Szabadkai utca sarok)
A Memento Park megközelítése : a Memento Park programhirdetésének https://fb.me/e/1TQJUz9Qc8 vonatkozó részében részletezve
A tárlatvezetés időtartama: kb. 90 perc
A tárlatvezetés térítésmentes az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.
Teljes árú belépőjegy: 3.000 Ft/fő
Pedagógus, diák és nyugdíjas kedvezményes jegy: 1.800 Ft/fő
Családi kedvezmény 14 év alatti gyermekkel érkező családoknak: 1.200 Ft/fő
Regisztráció: info@mementopark.hu
Jelentkezési határidő: 2026. február 21.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt! A Memento Park.
24. Kereszttörténetek: templom- és orgonabemutató a Bakáts téren
A Bakáts téri templom adományokat (téglajegy: 2000 Ft) szívesen fogad a különleges, Ybl Miklós által tervezett orgonaház restaurálására.
Az orgona és orgonaház történetéről itt : https://miatyankfesztival.hu/2026/01/kereszttortenetek/ olvashatnak.
Vezeti: Simonkay Márton, a templom kántora
Regisztráció: https://forms.gle/DNs9pbbysV52LdnC6
25. MKVM A Magyar Aranykulcs-Szállodai portások a vendégekért február 22. vasárnap 14:30
A Magyar Aranykulcs - Szállodai portások a vendégekért
Tárlatvezetések a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállításán
Az Aranykulcs, vagyis Union Internationale des Concierges d’Hôtels Les Clefs d’Or egy 1952-ben létrehozott nemzetközi szervezet, amelynek tagjai több mint 80 ország több mint 500 leginkább ötcsillagos szállodájában dolgoznak azon, hogy a vendégek különleges élményekkel gazdagodjanak. Az aranykulcsosok a concierge szakma elitje. A tárlaton megismerjük a Magyar Aranykulcs, a hazai concierge-képzés történetét és a szakma neves képviselőit. https://mkvm.hu/aranykulcs/
Az Idegenvezetők Világnapján tisztelettel adózunk a „legigazibb concierge” , Kalmár-Maron György emlékének, aki alapítója volt a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének (1983) és feledhetetlen idegenvezető társunk volt.
Találkozó : a vezetések előtt legalább 15 perccel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban
(Budapest, III. kerület Korona tér 1.)
A vezetés időtartama: min. 45 perc
A vezetést tartja: Bártfai Endre, a kiállítás ötletgazdája, szakmai tanácsadója
A kiállítás a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum együttműködésében valósult meg.
Regisztráció recepcio.mkvm@gmail.com
Belépődíj: https://mkvm.hu/belepok/
Regisztráció: max. 15 fő csoportonként
26. Szent István Bazilika VASÁRNAP 14:30 Épületismertető séták a templomtérben, a Szent Jobb , a Kincstár, és a Panoráma Terasz megtekintésével
14.30
Épületismertető séták a templomtérben, a Szent Jobb , a Kincstár, és a Panoráma Terasz megtekintésével
2.séta Találkozás az idegenvezetővel 14.15 perckor a Bazilika teraszánál ( a Bazilika főbejáratánál )
( Bp. V. Szent István tér 1. sz.)
Útvonal: a Bazilika belső tere – a Kincstár- a Panoráma terasz
A 14.30-kor kezdődő 2. épületismertető sétát vezeti: Dósáné Imreh Zsuzsanna idegenvezető
A vezetés időtartama: 60 perc, a Panoráma terasz megtekintése egyélileg történik
Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából a Szent István Bazilika ingyenes kombinált jegyet ajánl fela meghirdetett időpontban induló kettő sétára a vezetésre jelentkezőknek, és eltekint a tárlatvezetés díjától.
Az ingyenes kombinált jegyet a két idegenvezető váltja meg a csoportja számára a regisztráltak listája alapján.
A látogatás regisztrációhoz kötött:
2.vezetés: max. 17 fő
Lezárult
27. Máriabesnyő VASÁRNAP 2026. február 22
Pest vármegye • Gödöllő – Máriabesnyő
Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika és Kegyhely
A ma már Gödöllőhöz tartozó Máriabesnyőn egy dombon áll a gróf Grassalkovich Antal által épített barokk kegytemplom.
A templom építésekor egy csontból faragott kis Mária szobrocskát találtak. Így a hely már a kezdetektől búcsújáró hely lett.
A csodatévő kis szobrocskát a gróf ezüst díszbe foglaltatta. Az időközben bazilika rangot kapott kegytemplomhoz évente ezrek zarándokolnak.
A Mária út egyik jelentős állomása. Altemplomának családi sírboltjában művészien megalkotott szarkofágban nyugszanak a Grassalkovich család tagjai.
Találkozás: 14,50 órakor Gödöllőn a Művészetek Háza parkolójában- Gödöllő Szabadság út 6, ahonnan a résztvevőket gépkocsival szállítják a bazilikához és vissza
Ajánlott közlekedés: Budapest Stadion autóbusz pályaudvarról
Gödöllő autóbusz pályaudvarig, vagy BHÉV Örs vezér teréről Gödöllő Szabadság térig.
A bazilikát bemutatja: Six Edit, a bazilika idegenvezetője
A részvétel térítésmentes.
Jelentkezés: mariabesnyo.bazil@gmail.com
Lezárult
28. Pesti Vigadó VASÁRNAP 2026 február 22. 15:00
Belváros-Lipótváros
15.00
A Pesti Vigadó – impozáns épület, Világörökségi helyszín a Duna bal partján
Az épületlátogatás során megismerkedhetünk a Pesti Vigadó építéstörténetével, gazdag belső építészeti megoldásaival, belső tereivel. Köztük a díszteremmel, ahol aláírták Óbuda-Buda és Pest városok egyesítését és Budapest néven főváros született. A Pesti Vigadó történelmünk, kultúránk, zenei és tudományos életünk meghatározó színhelye volt a múltban és felújítását követően is betölti kulturális, művészeti küldetését, folytatja hagyományait.
Az épületismertető sétákra az alábbi időpontokban és linken lehet jelentkezni:
15:00 Sum Viktória: https://vigado.jegy.hu/program/idegenvezetok-vilagnapja-2026-sum-viktoria-187987/1395347
Az épületismertetést a megjelölt időpontokban idegenvezetők, a Pesti Vigadó helyi idegenvezetői tartják.
A kedvezményes ( 50 %) belépőjegy : 1750 Ft/ fő az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.
Ajánlás: a parkolási problémákat elkerülendő a Pesti Vigadó megközelítéséhez a közösségi közlekedési eszközöket ( M1-es Millenniumi Földalatti Vasút, 2-es villamos) vegyék igénybe.
29. Pesti Vigadó VASÁRNAP 2026 február 22. 16:00
Belváros-Lipótváros
16.00
A Pesti Vigadó – impozáns épület, Világörökségi helyszín a Duna bal partján
Az épületlátogatás során megismerkedhetünk a Pesti Vigadó építéstörténetével, gazdag belső építészeti megoldásaival, belső tereivel. Köztük a díszteremmel, ahol aláírták Óbuda-Buda és Pest városok egyesítését és Budapest néven főváros született. A Pesti Vigadó történelmünk, kultúránk, zenei és tudományos életünk meghatározó színhelye volt a múltban és felújítását követően is betölti kulturális, művészeti küldetését, folytatja hagyományait.
Az épületismertető sétákra az alábbi időpontokban és linken lehet jelentkezni:
16:00 Kerényi Anikó: https://vigado.jegy.hu/program/idegenvezetok-vilagnapja-2026-kerenyi-aniko-187988/1395346
Az épületismertetést a megjelölt időpontokban idegenvezetők, a Pesti Vigadó helyi idegenvezetői tartják.
A kedvezményes ( 50 %) belépőjegy : 1750 Ft/ fő az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.
Ajánlás: a parkolási problémákat elkerülendő a Pesti Vigadó megközelítéséhez a közösségi közlekedési eszközöket ( M1-es Millenniumi Földalatti Vasút, 2-es villamos) vegyék igénybe.
Összesítő
- Aquincum VASÁRNAP 2026. 02. 22
- Indulás időpontja:
2026-02-22 09:30 - Indulás helyszíne:
Aquicum hévmegálló, polgárvárosi amfiteátrum bejárata - Útvonal:
Aquincum egykori polgárváros területe és az Aquincum Múzeum - Menetidő:
- Járatszám:
- Max létszám:
25 - Feliratkozók:
- Jelentkezés
- 2026 Pest Zsinagóga3szög VASÁRNAP 2026. 02. 22.
- Indulás időpontja:
2026-02-22 09:35 - Indulás helyszíne:
Dohány utcai Nagyzsinagóga előtt (VII. ker. Dohány u. 2.) - Útvonal:
Herzl Tivadar tér - Dohány utca - Wesselényi utca - Rumbach Sebestyén utca - Madách út – Gozsdu-udvar- Király utca- - Holló utca - Gozsdu udvar - Dob utca - Kazinczy utca - Menetidő:
180 perc - Járatszám:
- Max létszám:
30 - Feliratkozók:
30 - Lezárult
- Múzeum a „ Gyár” területén Látogatás a Csepel Autó Gyártmánymúzeumban
- Indulás időpontja:
2026-02-22 09:45 - Indulás helyszíne:
Csepelautó 3-as számú kapunál ( ÁTI-Sziget Ipari Park 59.sz. épület ) - Útvonal:
- Menetidő:
1 óra - Járatszám:
- Max létszám:
25 - Feliratkozók:
25 - Lezárult
- A Bástya Park - középkori városfal egy játszótér hátterében Vasárnap
- Indulás időpontja:
2026-02-22 09:45 - Indulás helyszíne:
16.15.kor a Bp. Bástya utca 1-11 ( közpark és a Veres Pálné utca sarkán) / a Vámház krt. 8-as számú ház mögött a Veres Pálné utca és a Bástya utca sarkán - Útvonal:
- Menetidő:
1 óra - Járatszám:
- Max létszám:
20 - Feliratkozók:
20 - Lezárult
- Újlipótváros Vasárnap 2026. február 22. vasárnap
- Indulás időpontja:
2026-02-22 10:00 - Indulás helyszíne:
Jászai Mari tér - Útvonal:
Jászai Mari tér - Pozsonyi út - Hollán utca, Tátra utca - Balzac utca - Szent István Park - Ruttkai Éva park - Menetidő:
150-180 perc - Járatszám:
- Max létszám:
25 - Feliratkozók:
25 - Lezárult
- Szigetszentmiklós VASÁRNAP-Múzeum a „ Gyár” területén
- Indulás időpontja:
2026-02-22 10:00 - Indulás helyszíne:
9.45.-től a Csepelautó 3-as számú kapunál ( ÁTI-Sziget Ipari Park 59.sz. épület ) - Útvonal:
- Menetidő:
1 óra - Járatszám:
- Max létszám:
25 - Feliratkozók:
3 - Jelentkezés
- Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
- Indulás időpontja:
2026-02-22 10:00 - Indulás helyszíne:
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum előtt ( Bp. I. Apród utca 1-3.) - Útvonal:
- Menetidő:
2 óra - Járatszám:
- Max létszám:
25 - Feliratkozók:
25 - Lezárult
- Víziváros 2026. február 22. vasárnap 11:00
- Indulás időpontja:
2026-02-22 10:45 - Indulás helyszíne:
Clark Ádám tér 0 kilométerkő (Bp. I. a Budavári Sikló közelében) - Útvonal:
Clark Ádám tér-Fő utca-Corvin tér- Budai Vigadó (Hagyományok Háza) - Menetidő:
2 óra - Járatszám:
- Max létszám:
20 - Feliratkozók:
20 - Lezárult
- Víziváros 2026. február 22. vasárnap 14.30
- Indulás időpontja:
2026-02-22 12:15 - Indulás helyszíne:
Clark Ádám tér 0 kilométerkő (Bp. I. a Budavári Sikló közelében) - Útvonal:
Clark Ádám tér-Fő utca-Corvin tér- Budai Vigadó (Hagyományok Háza) - Menetidő:
2 óra - Járatszám:
- Max létszám:
20 - Feliratkozók:
20 - Lezárult
- Pesti Vigadó VASÁRNAP 2026 február 22. 13:00
- Indulás időpontja:
2026-02-22 12:45 - Indulás helyszíne:
Pesti Vigadó előcsarnoka (Budapest, Vigadó tér 2, 1051) - Útvonal:
- Menetidő:
60 perc - Járatszám:
- Max létszám:
35 - Feliratkozók:
35 - Lezárult
- Belvárosi Mitológiai séta VASÁRNAP 2026. 02. 22.
- Indulás időpontja:
2026-02-22 13:00 - Indulás helyszíne:
Ferenciek terén, az Egyetemi Könyvtár épülete előtt (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) - Útvonal:
- Menetidő:
90 perc - Járatszám:
- Max létszám:
25 - Feliratkozók:
25 - Lezárult
- Szent István Bazilika VASÁRNAP 13:30: Épületismertető séták a templomtérben, a Szent Jobb , a Kincstár, és a Panoráma Terasz megtekintésével
- Indulás időpontja:
2026-02-22 13:30 - Indulás helyszíne:
Találkozás az idegenvezetővel 13.15 perckor a Bazilika teraszánál ( a Bazilika főbejáratánál) - Útvonal:
a Bazilika belső tere – a Kincstár- a Panoráma terasz - Menetidő:
60 perc - Járatszám:
- Max létszám:
20 - Feliratkozók:
20 - Lezárult
- Szent István Bazilika VASÁRNAP 14:30 Épületismertető séták a templomtérben, a Szent Jobb , a Kincstár, és a Panoráma Terasz megtekintésével
- Indulás időpontja:
2026-02-22 14:30 - Indulás helyszíne:
Találkozás az idegenvezetővel 14.15 perckor a Bazilika teraszánál ( a Bazilika főbejáratánál ) ( Bp. V. Szent István tér 1. sz.) - Útvonal:
a Bazilika belső tere – a Kincstár- a Panoráma terasz - Menetidő:
- Járatszám:
- Max létszám:
17 - Feliratkozók:
17 - Lezárult
- Máriabesnyő VASÁRNAP 2026. február 22
- Indulás időpontja:
2026-02-22 14:40 - Indulás helyszíne:
Gödöllő Művészetek Háza parkolója- Gödöllő Szabadság út 6. - Útvonal:
Gödöllő Művészetek Háza - Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika - Gödöllő Művészetek Háza - Menetidő:
- Járatszám:
- Max létszám:
30 - Feliratkozók:
30 - Lezárult