A képzés kezdési időpontja: 2024. október 26.
A képzésről
Világszerte évről évre egyre nagyobb ütemben növekszik az alternatív hajtáslánccal működő járművek száma az általános fenntarthatósági törekvéseknek és a kapcsolódó széleskörű támogatásnak köszönhetően. Csak zöld rendszámos tisztán elektromos vagy plug-in hibridből már több mint 63 000 darabot helyeztek eddig forgalomba, a hibrid autók száma pedig ennek többszöröse is lehet.
Ezeknek a speciális szervizigényű járműveknek a javításához megfelelő szaktudásra van szükség, azonban a kritikus mértékűvé vált szakemberhiány következtében ez jelenleg nem minden esetben biztosított.
Ennek a problémának a megoldásához kíván hozzájárulni a BKIK Járműipari Osztályának hiánypótló továbbképzése, amely a hibrid és tisztán elektromos hajtású járművek működésének, karbantartásának és javításának témakörét, valamint a kapcsolódó munkavédelmi és töltésbiztonsági ismereteket dolgozza fel hazai szakképző intézmények oktatóinak közreműködésével.
Hiánypótló képzés a BKIK szervezésében!
A képzés célja
A képzési program célja, hogy azok a szakemberek, akik az alternatív járműhajtások szerkezeti felépítését, működését és biztonsági előírásait az eddigi szakmai végzettségük és munkavégzésük során nem ismerték meg, kellő betekintést kapjanak a nagyfeszültséggel kiegészült járműhajtások működésébe és ismerjék meg azok veszélyeit.
Célunk továbbá, hogy az alternatív járműhajtások javításához szükséges technológia biztosításához kapcsolódó esetleges hitelkonstrukciókról (kedvezményes, államilag támogatott hitel igénybevétele), lehetőségekről is tájékoztatást kapnak az érdeklődők.
Kinek ajánljuk a képzést:
Gyakorló szakemberek, autójavító vállalkozások részére.
A képzés díja
A képzés díja bruttó 125 000,- Ft.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes, valamint pártoló tagjai részére 45.000 Ft kedvezményt biztosítunk, így számukra a képzés díja: 80.000 Ft.
A díjkedvezmény igénybe vételének feltétele: BKIK rendezett önkéntes tagsági jogviszony.
A kedvezményt új tagjaink részére is biztosítjuk, amennyiben tagsági jogviszonyt létesítenek. Belépéssel kapcsolatos információk: ITT.
Képzési program
Képzési idő
Elméleti órák száma: 16 óra
Gyakorlati órák száma: 24 óra
Összes óraszám: 40 óra
A képzés kezdési időpontja:
2024. október 26.
További információ:
A képzéssel kapcsolatban részletes tájékoztatást a BKIK Felnőttképzési Irodája nyújt az alábbi elérhetőségeken:
Érdi Beatrix
erdi.beatrix@bkik.hu
+36 30 443 3718
B/2020/005667
A képzés koncepciója, tematikája
Alternatív hajtások – elektromos járműhajtás – elméleti rész (16 tanóra)
Elméletben megismerni a hibrid és elektromos hajtás nagyfeszültségű elemeinek biztonságtechnikai célú szervizműveleteit, feszültségmentesítés elvégzését. Megismerni az alternatív hajtású gépjárművek hatósági vizsgára felkészítését, mechanikai, mechatronikai rendszereinek állapotvizsgálatának elvégzését. Elsajátítani a szükséges munkaműveletek meghatározását munkautasítás alapján.
Alternatív hajtások – elektromos járműhajtás – gyakorlati rész – 4 nap gyakorlat (4 x 6 óra), csoportonként 10-12 fő
Gyakorlatban kommunikációs kapcsolat létesítése a jármű irányított rendszereivel. A hibrid és elektromos hajtás nagyfeszültségű elemeinek biztonságtechnikai célú szervizműveletei megismerése, feszültségmentesítés elvégzése. Az alternatív hajtású gépjárművek hatósági vizsgára felkészítése a gyakorlatban, mechanikai, mechatronikai rendszerek állapotvizsgálatának elvégzése
Amennyiben a résztvevő hiányzás nélkül részt vesz a képzésben, a képzést szervező Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tanúsítványt ad ki, amellyel igazolja, hogy a résztvevő a képzésen részt vett és sikerrel elvégezte azt.
A képzés a BKIK Kézműipari Tagozat Elektromos ipari Osztályának szakemberei valamint a Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakközépiskola és Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum oktatóinak részvételével, a Magyar Autóklub és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével valósul meg.
Elméleti előadások helyszínei:
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
A szakmai gyakorlati felkészítés helyszínei:
Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakközépiskolája 1095 Budapest, Mester utca 60-62. (2 alkalom)
Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum 1211 Budapest, Kossuth Lajos utca 12. (2 alkalom)