Vonattal, (egykor HÉV-vel), villamos, buszjáratokkal érjük el Albertfalvát vagy utazunk át egymásba érő lakótelepei és felszámolt vagy új funkciót kapott gyárai, ipari üzemei között.
Az 1823-ban alapított Sachsenfeld (1950-ig Albertfalva nagyközség) híres asztalosiparának és a háborús konjunktúrának köszönhetően lett része a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által a Fehérvári út és Duna között tervezett dél- budai iparnegyednek, és kapcsolódott a budafoki iparvasút hálózathoz. Az Első Magyar Repülőgépgyár Zrt. (1914 - 1926) üzemcsarnokait, a próbarepülésekhez szükséges szárazföldi és a hidroplánok le- és felszállására is alkalmas vízi repülőteret Albertfalván építették ki. Az I. vh után is vonzó befektetési terepnek bizonyult a nagyközség keleti, Duna felőli része. Az Országos Társadalombiztosító Intézet ide terveztette a Barát-Novák építészpárossal Tisztviselő telepét (1929-1933).
Sétánkon megismerkedünk Albertfalva e kisvárosias (OTI) telepével és in medias res megidézzük Albertfalva múltját ( az 50 házhely, a régi temető, Mahunka Imre (1859– 1923) bútorgyáros ) emlékét, közben a mára kibontakozott városképet fürkésszük.
Találkozó: 10 órakor a Bp. XI. Fehérvári út - Albertfalva utcák sarkán, a villamos megállónál
A séta útvonala: Albertfalva utca – Pentele u. 8. Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény - Bükköny utca 3.: Szent Mihály rk. templom (1941, Kismarty-Lechner Jenő) - Sáfrány utca - Mahunka tér – szobor .....) - Sáfrány u. 54.: Albertfalva első temetője (1822) – Fonyód utca - Fehérvári út 219. Albertfalvai Cérnázó Gyár: I. vh. emléktábla - Gyékényes utca 45. Albertfalvi Közösségi Ház - Abádi téri park és emlékhely - az OTI- Tisztviselőtelep ( 1929-1933) - Épitész utca 8-12.: Szellőző Művek – emléktábla: az Első Magyar Repülőgépgyár
Belépődíjak: 300 Ft - Az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjteményt és az Albertfalvi Közösségi Házat tekintjük meg.
A sétát vezeti: Illavszky István országjáró, túravezető, Albertfalva lokálpatriótája, a Budapesti Történeti Múzeum Baráti Körének vezetőségi tagja
A Tourguide készülék használatai díja: 500 Ft/fő, amelyet a helyszínen a szolgáltatónak kell fizetni.
Ajánlás: A Budapesti Történeti Múzeum - Aquincumi Múzeum kiállítása Az albertfalvi római tábor és település címmel