A Rubicon és a BKIK programsorozata bemutatja a magyar gazdasági siker különleges szereplőit a 19. század közepétől az I. világháborúig, és összehasonlítást kínál a kortárs vezető piaci szereplők meghívásával. Az 1850–60-as évektől – már a kiegyezés előtt – egy olyan gazdasági fejlődés indult el, amely lehetőséget biztosított a nyugati mintát követő nagyvállalatok, bankok és ipari fejlesztések létrejöttének, így az első országosan, illetve sokszor nemzetközileg is sikeres magyar vállalkozói generáció kialakulásának.
Az eseménysorozat elsősorban az egykori fővárosi vállalkozókra és üzleti környezetükre összpontosít. Egyrészt azért, mert az üzemek és a vállalati tevékenység ide kötötte a legfontosabb piaci szereplőket, másrészt azért is, mivel a pest-budai, majd 1873-től budapesti közegben a hazai vállalkozók sajátos társadalmi közege, kultúrája jött létre, amely mély hatást gyakorolt a főváros modernizálódó arcképére is.
Egy magyar vállalkozói húzóágazat – a következő, A dunai malomipar és fejlesztői a 19-20. században című estünkön bemutatjuk a teljes magyar vállalkozói közeg fejlődésére hatást gyakorló sajátos ipari ágazat kialakulását és fontos alakjait.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni itt tudnak november 22-ig.