2023 nyarán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elindította a BKIK Nagyvállalati Klubot. Eddig három klubestet szerveztünk, melyekre a magyar gazdasági élet meghatározó döntéshozóit kértük fel előadóként. Első alkalommal Varga Mihály pénzügyminiszter, ezt követően Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter majd Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter tartott formabontóan eredeti előadást, illetve folytatott párbeszédet a résztvevő nagyvállalati vezetőkkel. A rendezvény exkluzivitását a klubjelleg adja, a kerekasztal típusú beszélgetést kötetlen állófogadás kíséri, ezért a jelentkezések sorrendjében maximum 45 fő részvételét tudjuk biztosítani.
Az elmúlt években a budapesti kamara a vállalkozókkal, cégvezetőkkel folytatott intenzív párbeszéd alapján széleskörű gazdaságfejlesztési tevékenységet végzett és számtalan előremutató javaslatot dolgozott ki, amelyeknek egy része beépült a Kormány megvalósítási programjába. A BKIK Nagyvállalati Klub létrehozásával a mikro- és kisvállalkozások egyre intenzívebb képviselete mellett a BKIK nyitni kíván a budapesti nagyvállalatok irányába is. Ennek érdekében a jelenlegi önkéntes tagjain kívül további nagyvállalatok vezetőinek bevonásával hívta életre ezt a hiánypótló fórumot, amelynek célja kettős:
- egyrészt a gazdaság kiemelt irányítóival és döntéshozóival szervez kötetlen beszélgetéseket, egyeztetéseket,
- másrészt lehetőséget biztosít kapcsolatépítésre, egymás jobb megismerésére is.
A klub működésének megértéséhez jó betekintést ad a Nagyvállalati Klubról készült beszámoló, amely Lázár János építési és közlekedési miniszter látogatása kapcsán jelent meg a Világgazdaságban.
A tervezett program:
16.30-17.00 Érkezés, regisztráció, ismerkedés;
17.00-19:00/19:30 Nagy Elek, BKIK elnök köszöntő;
Résztvevők rövid bemutatkozása;
Rigó Csaba Balázs elnök úr vitaindítója;
Előzetesen feltett kérdések megválaszolása;
Kerekasztal beszélgetés kérdésekkel, véleményekkel;
19.30/19:45- től Állófogadás, networking, kötetlen beszélgetés Rigó Csaba elnök úrral.
Amennyiben részt kíván venni az eseményen, kérem, szíveskedjen január 31-éig regisztrálni:
A maximált létszám miatt, a jelentkezőket a visszajelzések sorrendjében áll módunkban fogadni. Ennek során a BKIK nagyvállalati önkéntes tagjai elsőbbséget élveznek.
A klubestünkre kizárólag első számú vezetőket várunk.
Kérem, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnökének címzett esetleges szakmai kérdéseit legkésőbb február 5-ig írja meg tekintettel arra, hogy a kérdéseket előzetesen továbbítjuk Elnök úr részére, az érdemi felkészülés érdekében.
Amennyiben kérdése, észrevétele van a kezdeményezéssel kapcsolatban kérem, keresse a Klub szervezőit az nvk@bkik.hu email címen, vagy Csókay Ákos főtitkár urat a 06/1/488-2110 telefonszámon.
A nagy érdeklődés miatt nem tudunk több regisztrációt fogadni. Szíves megértését kérjük.