A BKIK Nagyvállalati Klubjának következő vendége Vitézy Dávid, budapesti főpolgármester-jelölt.
A BKIK Nagyvállalati Klub létrehozásával, egy olyan exkluzív üzleti platformot hívtunk életre, ahol budapesti nagyvállalatok vezetői közvetlenül tárgyalhatják meg a gazdaság, az üzleti élet aktuális kérdéseit egymás között, valamint kérdéseiket, felvetéseiket interaktív párbeszéd formájában, közvetlenül is megbeszélhetik az alkalmanként meghívott kormánytagokkal, illetve fővárosi és kormányzati képviselőkkel. A rendezvény exkluzivitását az adja, hogy a nagyvállalatok elsőszámú vezetőinek egy klubjellegű fórumot biztosít. A kötetlen állófogadással kísért beszélgetés kerekasztal jellege miatt maximum 40 fő első számú vezető részvételét tudjuk biztosítani.
Az elmúlt években a budapesti kamara a vállalkozókkal, cégvezetőkkel folytatott intenzív párbeszéd alapján széleskörű gazdaságfejlesztési tevékenységet végzett és számtalan előremutató javaslatot dolgozott ki, amelyeknek egy része beépült a Kormány megvalósítási programjába. Ezt a híd szerepet erősítették a BKIK Nagyvállalati Klubjának eddigi rendezvényei is, amelyeken a budapesti nagyvállalatok vezetői
- a gazdaságpolitika meghatározó minisztereivel és kiemelt irányítóival folytattak kötetlen beszélgetéseket, egyeztetéseket, valamint
- egyedi lehetőség adódik kapcsolatépítésre, egymás jobb megismerésére is.
Örömmel tájékoztatom, hogy a BKIK Nagyvállalati Klubjának következő összejöveteleire meghívtuk külön-külön a főpolgármester jelölteket, akik a meghívást elfogadták. Az első ilyen eseményre
2024. május 15-én (szerda) 17:00 órakor kerül sor.
Tervezett program:
17.00-17.30 Érkezés, regisztráció,
17.30-19:30/20:00/ Nagy Elek, BKIK elnök köszöntő;
- Résztvevők rövid bemutatkozása;
- Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt úr vitaindítója;
- Előzetesen feltett kérdések megválaszolása;
- Kerekasztal beszélgetés kérdésekkel, véleményekkel;
19.30/20:00- től Állófogadás, networking, kötetlen beszélgetés.
Jerlentkezéseiket május 7-ig, kérdéseiket május 10-ig várjuk.