Az önkormányzati vagyongazdálkodás jelentős potenciállal bíró városfejlesztési eszköz, amely nagy hatással van a városfejlődési folyamatokra. Az önkormányzati vagyongazdálkodásban érintett szakirodák és cégek számos olyan jogi, adminisztrációs, pénzügyi vagy kommunikációs akadállyal szembesülnek, amelyek kezelésére ritkán állnak rendelkezésre hazai vagy nemzetközi jó gyakorlatok.
Jelen fórum elindításával a Településfejlesztési Szövetség és az Urbavis célja, hogy egy olyan szakértői platformot hozzon létre, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a résztvevő önkormányzati vagyongazdálkodási irodák és cégek képviselői megoszthassák egymással tudásukat, tapasztalataikat, gyakorlataikat elsősorban a helyiség- és lakásgazdálkodás területén.
Az első alkalommal, március 7-én 9.00-től Dr. Tas Krisztián, II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója, illetve Margit-negyed Döntéselőkészítő és Tanácsadó Testület tagja tart előadást, majd ezt követően az Urbavis moderálásával kérdezni, tapasztalatokat megosztani is lesz lehetőség. Igény esetén szívesen látjuk a résztvevő önkormányzatok rövid problémafelvető előadásait is az alkalom keretében.
Érintett témák:
- helyiséggazdálkodás mint városfejlesztési eszköz
- helyiséggazdálkodási stratégiai célok és akciók
- pályázati rendszerek összehasonlítása
- értékbecslési gyakorlat
- helyiségkataszter, vállalkozói adatszolgáltatás
- indikátorrendszer és monitoring
A fórumsorozat 2024-ben tervezetten 4 alkalommal valósul meg, minden alkalom úgy épül fel, hogy egy vagy két meghívott önkormányzati előadó, szakértő problémafelvető prezentáció indul, majd lehetőség nyílik a problémával kapcsolatos vélemények, tapasztalatok megvitatására.
A fórumsorozat első rendezvényén történő részvétel ingyenes.
Regisztráció: EZEN A LINKEN
A fórumsorozat további alkalmainak tervezett programja (előadók felkérés alatt):
Tervezett időpont |
Téma |
Résztémák |
május 9. csütörtök 9.00-11.00 |
Innovatív helyiségpályázati konstrukciók |
|
október 3. csütörtök 9.00-11.00 |
Ingatlanvagyon fejlesztése |
|
november 21. csütörtök 9.00-11.00 |
Külső együttműködések az önkormányzati ingatlangazdálkodásban |
|
A további alkalmakon történő részvétel a Településfejlesztési Szövetség, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagjai részére ingyenes.
Kérdés, témafelvetés esetén keressenek minket bátran az alábbi elérhetőségeken:
Dr. Teveli-Horváth Dorottya, Urbavis
+36 30 597 6960
Mi a Településfejlesztési Szövetség?
A Településfejlesztési Szövetség a térség- és településfejlesztés iránt elkötelezett szakmai szereplők közössége.
Azoké, akik számára fontos a szakmai fejlődés, a tenni akarás és maga a közösséghez tartozás. Azoké, akik képesek és hajlandóak is tenni saját tudásuk bővítéséért.
Ennek szellemében számos rendezvényt szerveztünk már eddig is. Az évek alatt azonban a tudásmegosztáson és jótékonykodáson túl újabb tevékenységekkel bővült a repertoár. Megalapítottuk a Településfejlesztési Díjat, amelyet évente országos rendezvény keretében adunk át és amely idénre a magyar településfejlesztés egyik legnagyobb ünnepévé nőtte ki magát.
A TESZ projekt megvalósítóként is sikeres a kutatási projektektől az illegális hulladéklerakók felszámolásáig. Egyre kiterjedtebb kapcsolatainknak köszönhetően nemzetközi projekt konzorciumok részese lettünk, így nemzetközi kutatásokban és fejlesztési projektekben is részt veszünk.
Büszkén mondhatjuk, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően a TESZ az egyik leggyorsabban fejlődő nonprofit szakmai szervezetté vált a térség- és településfejlesztésben. Partnereink között magyar és külföldi kutatóintézetek, egyetemek, minisztériumok és önkormányzatok találhatók.
Milyen előnnyel jár a tagság?
- tagjaink részt vehetnek a zártkörű szakmai rendezvényeinken, ahol kiváló szakemberek, szakpolitikai döntéshozók és döntéselőkészítők a vendégeink
- utólagos hozzáférés a szakmai előadások diasoraihoz
- a hazai vagy nemzetközi projektekben való részvételi lehetőséget elsősorban tagjaink között hirdetjük meg
- remek szakmai kapcsolatépítési lehetőségek
- tagjainknak van hová fordulniuk, ha elakadtak egy településfejlesztési projektjükkel
- vállalati tagjaink bemutatkozási lehetőséget kapnak a szakmai közönség előtt
A csatlakozási szándék ezen a linken egyszerűen jelezhető: Csatlakozás!