Kollégiumok

Kollégiumok

A kollégiumok azzal a céllal szerveződnek, hogy belső és külső szakértők bevonásával segítsék a kamara szakmai munkáját, közvetítsék a vállalkozók igényeit és véleményét a döntéshozók felé, illetve megismertessék a vállalkozókkal az aktualitásokat.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara „legfiatalabb” testülete.
Feladata a kamara nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítése és ápolása, a budapesti vállalkozások exporttevékenységének és külpiacra jutásának támogatása, az európai kamarai szövetségekkel, valamint a Dunamenti Kereskedelmi Kamarák Szövetségével való széleskörű együttműködés kialakítása.

Elnök: Rév András
Titkár: Gubcsi Blanka
Elérhetőség: gubcsi.blanka@bkik.hu
A Kollégium közreműködik a fővárosi és kerületi önkormányzatok gazdasági vonatkozású döntéseinek ismertetésében, gazdaság-, kereskedelem- és iparpolitikájának alakításában.
Egyeztet az önkormányzatokkal a gazdasági tárgyú előterjesztések – Kormányhoz történő beterjesztés előtti – véleményezéséről, ilyen előterjesztések készítésére és benyújtására irányuló kezdeményezéséről.
Feladata a kerületi és fővárosi rendeletek, határozatok összehasonlítása, egységes álláspont, javaslatok kialakítása, valamint a kerületi regionális irodák egységes és magas szintű működésének segítése, az irodák és a kerületi tagcsoportok koordinálása. 

Elnök: Szatmáry-Jähl Angéla
Titkár: Juhász Ildikó
Elérhetőség: juhasz.ildiko@bkik.hu
Elnök: Szuhai Nóra
Titkár: Szilágyi Zsuzsanna
Elérhetőség: szilagyi.zsuzsanna@bkik.hu
Elnök: Rátkai Tamás
Titkár: Szilagyi.Zsuzsanna
Elérhetőség: szilagyi.zsuzsanna@bkik.hu
Elnök: Rátkai Tamás
Titkár: Szilagyi.Zsuzsanna
Elérhetőség: szilagyi.zsuzsanna@bkik.hu
Az Innovàciós Kollégium fő célkitűzésének a hazai közép-és kisvállalatok innovàcios-kutatási-fejlesztési tevékenységének támogatását, illetve azok nemzeti és nemzetközi hasznosításában, piacra lépésében, illetve azok skálázásában történő hatékony segítségnyújtást tekinti, innovàciós ökoszisztéma- eszközök alkalmazásával.
E körben adaptíven alkalmazza a MEH 2023. innovációfejlesztési stratégiai iparágait :-egészségipar, gyógyszeripar,-mobilitás,- ipari alapanyaggyártás,- agrár-élelmiszeripar, -védelmi ipar, mindezt a digitalizàcióval erősen támogatva.
A kollégium negyedéves rendszerességgel , a fenti stratégiai iparàgakra vonatkozóan expokat, kiállításokat tart, ahol a hazai KKV innovàcióit, befektetéseit hasznosítás céljàból prezentálja hazai és nemzetközi befektetőknek, nagyvállalatoknak, szövetségeknek, elsősorban az iLex Innovációs Piactér szakmai networkingjét felhasználva.
Ugyancsak a Kollégium célkitűzése, hogy az EU EIT Health Fund - BKIK - iLex Innovàciós Piactér együttműködésével 2023 szeptemberétől egy innovàciós verseny kerüljön megrendezésre a magyar KKV-k számára, egészségipari innovációs témakörben, 2024 februári magyar eredményhirdetéssel. 2024 májusában pedig a nemzetközi verseny lezárásával. Cél a magyar innovàciók, nemzetközi és nemzeti nagyvállalatok elötti bemutatása, hasznositása, az EU pályázatokban való konzorciális részvételének biztosítása,- az EU EIT Health Innostar alapból befektetések, juttatások, kedvezmènyes,-dijmentes szolgáltatások elnyerése.

Elnök: dr. Ritter Marianna, Egészségipar, Gyógyszeripar, IT innováció
Általános alelnök: Dr. Sztranyák József Smart city
Alelnökök: Dr. Szabó Tamás Építőipar és Ipari innováció
Makray Rózsás Árpád Logisztika, Mobilitás, Űrtechnológia
Berényi Mariann Pénzügy, Befektetés

Titkár: Badics Bernadette badics.bernadette@bkik.hu

 
Események
Regisztrált vállalkozások országos keresője
Tovább