Magyarország Római Nagykövetsége Orvostechnológiai Üzleti Napot szervez Rómában az olasz piac iránt érdeklődő magyar vállalatok számára. A 2025. december 10-én megrendezésre kerülő eseményt külképviseletünk a Római Kereskedelmi Kamara Technológiai Szervezetével (Polo Tecnologico) és a Confimi Industria Iparszövetség Egészségügyi Szakosztályával (Confimi Sanità) együttműködve, valamint egészségügyi szakmai szervezetek, intézmények bevonásával tervezi megvalósítani, a nemzetközi szinten versenyképes, innovatív magyar cégek olasz üzleti életbe történő sikeres bekapcsolódásának elősegítése céljából.
Olaszországban kiemelten fontos az üzleti életben a személyes kapcsolatfelvétel, amelyhez a business fókuszú rendezvényen részt vevő magyar vállalatok képviselői nemcsak előadás keretében kapnak bemutatkozási lehetőséget, hanem alkalmuk nyílik közvetlen megbeszéléseket is folytatni olasz egészségügyi intézmények képviselőivel, valamint a helyi szervezetek partnereivel, a Római Nagykövetség Külgazdasági Irodája által előre egyeztetett üzleti találkozók (B2B) keretében.
A jelentkezés határideje: 2025. november 14.
Amennyiben a megjelenési lehetőség felkeltette érdeklődését, a részletekért kérjük, keressen bennünket az alábbi elérhetőségeken:
Magyarország Római Nagykövetsége - Külkereskedelmi Iroda
Trade.ROM@mfa.gov.hu
+39 06 442 30 598
Zakar Dóra külgazdasági attasé Róma
Dora.Zakar@mfa.gov.hu
+39 345 604 596