A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nagyvállalati Klubja június 17-én, kedden este zártkörű szakmai párbeszédnek adott otthont, ahol Demkó‑Szekeres Zsolt, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke összevontan beszélt az intézmény aktuális kihívásairól és törekvéseiről. A meghívás Nagy Elek klubalapító kezdeményezésére történt, és mintegy ötven hazai és multinacionális nagyvállalat felsővezetője vett részt az eseményen.
A Nagyvállalati Klub kivételes alkalmat teremt a legmagasabb szintű gazdasági találkozókra, rendszeresen biztosítva lehetőséget olyan miniszterek és gazdasági döntéshozók számára, mint Nagy Márton, Varga Mihály, Matolcsy György vagy Sebastian Kurz, hogy zárt ajtók mögött osszák meg gondolataikat. A rendezvény zártkörű jellegét az adja, hogy kizárólag a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagjai nyerhetnek bebocsátást.
Demkó-Szekeres Zsolt, a keddi esemény meghívott vendége hangsúlyozta, hogy a hazai állampapírpiac stabil és növekvő, ugyanis a lakosság éves megtakarítási rátája 6–7 százalék között mozog, valamint a pénzügyi megtakarításokon belül az állampapírok aránya már meghaladja a 20 százalékot.
A Klubon szó esett a tb-kiskönyv jövőjéről is. A MÁK elnöke világossá tette, hogy a tajkártya megszűnéséről megjelent sajtóhírek tévesek: a fizikai, papíralapú tb-kiskönyvet fogják véglegesen kivezetni 2026. január 1-jétől, amelyet egy online rendszer vált. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) közös fejlesztéseként megvalósuló új megoldás 4,7 millió munkavállaló számára biztosít digitális hozzáférést, és jelentős adminisztratív tehercsökkenést eredményez a munkaadók és a kifizetőhelyek számára.
A MÁK elnöke beszámolt a nyugdíjasok számára tervezett élelmiszer-utalványról is, amely értelmében a nyugdíjasok egyszeri, 30 ezer forintos juttatásban részesülnek. Az utalvány kizárólag hideg élelmiszerre költhető 2025. december 31-i határidővel. A beváltási rendszer technikai részleteiről jelenleg is zajlanak az egyeztetések a Magyar Bankszövetséggel és a kereskedői oldal szereplőivel.
Demkó‑Szekeres Zsolt részletesen ismertette azt a változást, amely szerint a helyhatóságok 2025. október 1-jétől kötelesek lesznek pénzeszközeiket a Magyar Államkincstárnál vezetni. Hangsúlyozta, hogy ez nem egyedülálló magyar megoldás - hasonló szabályozás több európai uniós tagállamban is működik -, és az önkormányzatok napi működésükhöz továbbra is használhatják kereskedelmi banki számláikat. Az intézkedés célja a közpénzek biztonságos és átlátható kezelése, miközben a kincstárnál elhelyezett források bármikor elérhetők maradnak, sőt kedvező kamatozású állampapírba is befektethetők. A MÁK elnöke hangsúlyozta, hogy ezzel az intézkedéssel az önkormányzatok rendelkezési joga és pénzügyi mozgásterük nem fog sérülni.
A BKIK Nagyvállalati Klub a jövőben is folytatja hasonló, magas szintű szakmai párbeszédek szervezését rangos gazdasági döntéshozókkal, elősegítve ezzel a nagyvállalati szféra és az állami intézmények konstruktív együttműködését.
Az esemény zártkörű jellege ellenére a Világgazdaság meghívást kapott, így első kézből számolhattak be az elhangzottakról és a megvitatott témákról.
Bővebben: Állampapír jövője: zárt ajtók mögött megszólalt a Magyar Államkincstár elnöke – Világgazdaság