A BKIK közreműködésével idén több vidéki kamara is első alkalommal kapott szerepet a területfejlesztési, a digitalizációs, kereskedelmi szekciók előadásaiban.
A rendezvény fenntarthatóság témájú beszélgetését dr. Balog Ádám, a BKIK általános alelnöke vezette. A résztvevők a jövőbe mutató fejlesztések fontosságáról, a versenyképességről, az energiabiztonság fontosságáról, az állam támogató szerepéről valamit az állampolgárok, családok e téren fennálló felelősségéről is véleményt cseréltek. A hallgatóság megismerkedhetett a Bükkábrányi Energiaparkban létrejött zöldhidrogén üzemmel, ahol napelemparkból származó zöldáram segítségével termelnek hidrogént.
Dr. Balog Ádám, BKIK általános alelnök:
„„Tusványos” évek óta jóval többet jelent annál, mint amit általában egy ilyen jellegű rendezvény jelenteni szokott. Azok a témák, amelyek a nemzet összetartozásának és sorskérdéseinek tükrében terítékre kerülnek, azok a mondatok, gondolatok, összefüggések, amelyek az előadóktól vagy éppen a beszélgetések során elhangoznak időről-időre, hosszabb távra előrevetítik az országunk előtt álló feladatokat, választási lehetőségeket, lehetséges irányokat és a különböző döntések várható következményeit.”