A Kamara jövője, a jövő Kamarája - Párbeszéd a vállalkozókkal, párbeszéd a politikával

2024-10-22 14:48
A nagyszabású rendezvényen vállalkozók, kamarai vezetők és a kormány képviselői osztották meg egymással véleményüket a megújulás szükségéről

2024. október 16-án „A Kamara jövője, a jövő Kamarája - Párbeszéd a vállalkozókkal, párbeszéd a politikával” c. nagyszabású kamarai rendezvényen a kamarai közösség arra kereste a választ, hogy milyen legyen a jövő kamarája. Ékes példája volt ez a kamarai összefogásnak, amikor hat területi kamara kezdeményezésére vállalkozók, kamarai vezetők és a kormány képviselői osztották meg egymással véleményüket a megújulás szükségéről.

Annak feltárására, hogy milyen reformokat kell végrehajtani ahhoz, hogy ennek a kihívásnak a kamarai rendszer eleget tudjon tenni, egy merőben újszerű megoldásként szerveztük meg a múlt heti véleménycserét. Olyan vendégek mondtak igent a meghívásunkra a kormányzat részéről, mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Varga Mihály pénzügyminiszter és Zsigmond Barna EU ügyek miniszterhelyettes urak, valamint a törvényalkotás részéről Bánki Erik úr, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke. A jelenlévő vállalkozók, kamarai elnökök előadták elképzeléseiket majd utána erről beszélgettek a kormányzat és a törvényhozás képviselőivel és a jelenlévő vállalkozók is feltették kérdéseiket. Olyan párbeszéd alakult ki, ami eddig nem volt ismert ebben a kamarai rendszerben, legalábbis országos szinten még nem volt.

A fórumon szó volt a vállalkozói és ezzel együtt a kamarai megbecsültség erősítésének szükségességéről, a területi kamarák szakmai és anyagi megerősítéséről, a stabil kormányzati kapcsolatok fontosságáról, egy strukturált, többszintű érdekérvényesítés megvalósításáról és nem utolsó sorban a hatékony kamarai működési rendszer megvalósításáról.

„A rendezvényen nyilvánvalóvá vált, a Kormány tagjai is azt várják, hogy önálló kezdeményezésekkel, a tagjainkkal egyeztetve olyan javaslatokat terjesszünk elő, amelyek a magyar gazdaság szempontjából előremutatóak. A kamarai összefogás által olyan erőt tudunk mutatni, amely képessé tesz bennünket arra, hogy a gazdasági döntéseket befolyásolni tudjuk, a végrehajtásban pedig olyan szinten vegyünk részt, amely már érezhető a vállalkozások számára is.”- összegezte Nagy Elek, a fórum egyik szervezője, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A múlt heti eseményt összegezve egyértelművé vált, hogy a kamarák többsége partner a megújulásban és ehhez a politikában is partnerre találtak.

Itt megnézheti a kamarai fórum legfontosabb gondolatait összefoglaló filmet: