A vámháború hatásáról, kivédéséről, az infláció és a GDP-növekedés alakulásáról, valamint a banki költségekről is részletesen beszélt a jegybank elnöke. Varga Mihály a BKIK Nagyvállalati klub meghívottjaként cégvezetők előtt vázolta fel a magyar gazdaság jövőjét. A zárt körű eseményről egyedül a Világgazdaság tudósíthatott.
Jelenleg az időjárásjelentések unalmasabbak a gazdasági előrejelzéseknél, mivel a gazdasági környezetben sokkal több izgalom van. Az időjárást most nagyobb eséllyel lehet megjósolni, mint hogy mi fog bekövetkezni a gazdaságban – így írta le az aktuális helyzetet Varga Mihály kedden, kora este Budapesten.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnökének meghívására találkozott zárt körben magyarországi nagyvállalatok vezetőivel.
Ennek a BKIK Nagyvállalati Klub adott helyszínt, amelyet ugyancsak Nagy Elek alapított. Itt mintegy félszáz, magyar alapítású és multinacionális társaság (ezek együttesen 4-6 ezermilliárd forintos éves forgalommal rendelkeznek) első emberei egyeztetnek meghatározó közéleti, kormányzati szereplőkkel kötetlen keretek között.
Korábban számos miniszter is járt már itt, de Matolcsy György is a Nagyvállalati Klub rendezvényén mondta el jegybankelnökként az egyik utolsó, nagy ívű gazdasági kitekintését. Február végén pedig a volt osztrák kancellár, Sebastian Kurz tartott előadást ezen a fórumon.
Ezek az alkalmak szigorúan zárt körűek, de a Világgazdaság rendszeresen lehetőséget kap, hogy jelen lehessen. Így tud most beszámolni a Varga Mihály által elmondottakról is.
Forrás: vg.hu