Budapesti szakképzési körkép - Sikeres oktatókat kérdezett a BKIK

2025-06-16 14:59
Tóthné Jachimovits Magda, a BMSZC Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium oktatója, igazgatóhelyettese

Varga Zoltán, Szakképzési Iroda vezető összegzése szerint a BKIK 2025 első félévében is széles spektrumon - a pályaorientációtól a tehetséggondozáson át a duális képzés támogatásáig - sikeresen dolgozott a budapesti szakképzés fejlesztéséért. A BKIK májusban ünnepélyes keretek között jutalmazta a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek (OSZTV) budapesti dobogósait és felkészítő tanáraikat.

Mi a titka a sikeres felkészítésnek, mi jelenti a legnagyobb kihívást a felkészítés során?

Konzekvens, kitartó, előre megtervezett felkészítés a tanév legelejétől!

Az első lépés a kiválasztás: Rögtön a legelső szakmai órán ismertetem a tanulókkal a szakmai vizsga és az OSZTV menetét. A korábbi évekből a 13. évfolyamba 4-es, 5-ös szakmai jegyekkel érkező diákokat kiválasztom, kijelölöm a felkészítésre.

Fontos: NEM kényszer! Ugyanakkor nem kijelölt tanuló is részt vehet a felkészítésben, ha szeretne jönni.

Heti rendszerességgel tartottuk óráinkat egyik foglalkozásról a következőre kitűzött feladattal fűszerezve.

A felkészítésben a legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy az első félévben gyakorlatilag meg kellett versenyzőimnek tanítanom a teljes második féléves tanagyagot… Elektronikai technikusok esetében ez mondhatni, szép kihívás!

Ebben az évben extra nehézség volt, hogy ez az évfolyam volt az első technikumi rendszerben végző osztály. Vagyis ők nem érettségiztek a szakmai tárgyakból. Nem volt 12. évfolyamon egy rendszerezett, erősen motivált ismétlés, felkészülés az érettségire. Így több időt kellett fordítanom az előző évek tananyagának felfrissítésére is.

 

Tapasztal-e és ha igen milyen tendenciákat tapasztal az elmúlt években diákok hozzáállásában?

Szerencsés vagyok. Minden évben, minden osztályomban számtalan tehetséges, tanulni akaró és tudó diákom volt. Gyakorlatilag nincs, nem volt szükség külön motiválásra. Bennük volt a vágy az eredmények elérésére, élt az egészséges versenyszellem. Ily módon idén tizenegy tanulóm indult. Közülük heten interaktív vizsgamentességet kaptak és hárman a második (8 fős) fordulóba is bejutottak! A döntőbe, a tavalyi évhez hasonlóan, ketten.

 

Hogyan motiválja a tanulókat?

A foglalkozásokon fontos aranyszabály volt, hogy „Mindenki kérdezzen, ha valamit nem ért!” (Persze próbáltam én is légyvadász technikával lesni, kinek mikor opálosodik be a tekintete…)

„Nincs hülye, vagy buta kérdés!” Hogy a másikat nem minősítjük, nem nevetjük ki kérdéséért!

Letorkolás, szidás nem volt. Buzdítás, dicsérés, újra, meg újra elmagyarázás viszont igen.

A verseny előtt fontos aranyszabály volt, hogy azzal bocsátottam őket útra, hogy küzdjenek az utolsó pillanatig és nagyon fogunk örülni sikerüknek. És akinek nem sikerülne, azokra nem fogunk haragudni, együtt fogunk velük érzeni. Igyekeztem kifejezetten jó hangulatú, felszabadult légkörű felkészítéseket tartani. És természetesen erős motiváció volt számukra a megfelelő eredménnyel elérhető vizsgamentesség is.

 

Milyen a feladatmegosztás a felkészítések során a duális képzőhely és az iskola között?

Tanulóink nem duális képzés keretében készültek.

 

Hogyan éli meg, amikor tanítványát látja a dobogóra állni?

Nem lehet szavakba önteni. Hihetetlen büszkeség, öröm látni tanítványaink sikerét.

És bár a tehetség mindig megtalálja az útját, ebben talán volt egy kis részem, részünk. Hiszen számtalan kolléga munkájának eredménye az elmúlt 6 évben (NYEK-es osztályból érkeztek döntőseink), hogy diákjaink felállhattak az OSZTV-n a dobogóra. És nincs annál felemelőbb, mint amikor tanítványunk az eredményhirdetés után megköszöni munkámat, törődésemet…

 

Tóthné Jachimovits Magda, BMSZC Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium oktatója, igazgatóhelyettese, 1992 óta dolgozik a szakképzésben.