Digitalizációs pályázatokkal és tőkefinanszírozással a kkv-k versenyképességéért

2025-03-21 13:43
Kamarai tájékoztató fórum a vállalkozások részére rendelkezésre álló pályázati forrásokról

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Önkormányzati Kapcsolatok Kollégiuma intenzív érdeklődés mellett szervezett vállalkozói fórumot a XVII. kerületben a kis- és középvállalkozások számára jelenleg elérhető pályázati lehetőségekről. A fórum fontos üzenete volt, hogy most már vannak a budapesti vállalkozások számára is nyitott pályázatok, a fejlesztések általános gátját jelentő tőkehiányra pedig itthon újszerű megoldást kínál a napokban elindult Demján Sándor Tőkeprogram.

A közel 150 jelenlévő vállalkozás előtt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere megerősítette, hogy a kerületi vállalkozások összefogására és támogatására hozták létre már jó pár évvel ezelőtt a vállalkozásfejlesztési irodájukat. „Ezért működünk együtt a kamarával is, hogy együtt segíthessük a vállalkozásokat, például a különböző jogszabályokhoz, változásokhoz való alkalmazkodásban.”

A rendezvényen az előadók hangsúlyozták, hogy a hazai kkv-k jelentős részében meg van a nyitottság - és akár a terv is - a digitalizációs fejlesztésekre, de az általánosan jelentkező tőkehiány miatt a megvalósításra jellemzően nem kerül sor, így a vállalkozások jelentős része nem tud lépést tartani az európai versenytársakkal.

Ács Zoltán, az MKIK Alapkezelő vezérigazgató-helyettese kifejtette, hogy a Kormánnyal közösen Magyarországon eddig nem igazán bevett finanszírozási megoldással kívánják javítani a hazai kkv-k versenyképességét. A napokban elindult Demján Sándor Tőkeprogram segítségével a hazai kkv-k tőkeszerkezetük javításával tudnak megfelelő mennyiségű finanszírozáshoz jutni, amely jóval szabadabb mozgásteret biztosít számukra a fejlesztésekhez a versenyképességi deficit csökkentéséhez. A program által kínált tőkebefektetést és partnerséget olyan arra érett cégeknek kínáljuk, akik tudják, hogy mit akarnak, megvan a tervük, de nincs hozzá kellő likviditásuk – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes.

Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Program vezető IKT tanácsadója kifejtette, hogy a hazai kkv-k még mindig jelentős lemaradásban vannak az európai versenytársaikhoz képest. A felzárkózásban kíván segíteni az MVP 2.0, amely elsősorban nagyon alacsony digitalizációs intenzitással rendelkező cégeknek kínál megoldásokat a digitális érettség felmérésétől a tájékoztató rendezvényeken keresztül a minősített IT szolgáltatók és termékek kínálatáig.

Dr. Kelemen Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője bemutatta a Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” elnevezésű programelemét és felhívta a figyelmet az intenzív érdeklődésre.

A fórumon a Budapesti kkv-k részére is elérhető, a kkv-k digitalizációs fejlesztésére kiírt DIMOP-pályázatok kereteit ismertette Gőri Melinda, az Irányító Hatóság főosztályvezetője. Felhívta a figyelmet, hogy ezek a pályázatok a hazai kkv-k digitális átállásának, a körforgásos gazdaságra való átállásának a támogatására, a szélessávú internet hálózat fejlesztésére, valamint a lakosság digitális érettségének fejlesztésére lettek kiírva.

„Összességében elmondható ezekről a pályázatokról, hogy kulcsfontosságúak a vállalkozások számára a fejlődésükhöz és a piaci kihívásokhoz történő alkalmazkodásban, amely így a hosszú távon sikert biztosíthatja számukra” – zárta a rendezvényt Szathmáry-Jähl Angéla, a BKIK Önkormányzati Kollégiumának Elnöke, a rendezvény háziasszonya.

A Pályázati Tájékoztató Fórum előtt került sor a BKIK, valamint Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente Önkormányzata együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására. A megállapodást Szathmáry-Jähl Angéla, a BKIK Önkormányzati Kollégiumának elnöke, Horváth Tamás, XVII. kerületi polgármester, valamint Klinkáné Kucsma Katalin, BKIK XVII. Kerületi Tagcsoport elnöke írták alá.