Fókuszban az üzleti kapcsolatteremtés

2024-01-25 09:12
Üzleti kapcsolatteremtés exportérett hazai vállalkozásoknak itthon és külföldön egyaránt: ez a kamara nemzetközi irodájának fő tevékenysége. Babák Péter irodavezető elmondása szerint ezt hazai üzleti találkozók szervezésével, illetve a cégek nemzetközi ki

A kamara nemzetközi irodájának fő feladata az exportérett és versenyképes magyar cégek, vállalkozások külföldi piacra jutásának, exporttevékenységének támogatása. Ennek egyik fontos eszköze olyan üzleti találkozók szervezése, ahol külföldi delegációkkal találkozhatnak a hazai cégek, ezzel is segítve a külpiacokra való eljutást. A nemzetközi iroda ezen kívül abban is támogatja az adott vállalkozásokat, hogy azok eljussanak külföldi vásárokra, kiállításokra.

Babák Péter, a BKIK nemzetközi irodájának vezetője elmondta: nemzetközi tevékenységüket a Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiummal közösen szervezik, koordinálják, amelynek jelenleg harminc aktív tagja van. A folyamatosan bővülő tagságot a nemzetközi gazdasági élet tapasztalt szereplői alkotják. A fő célkitűzés a kormányzati külügyi és külgazdasági intézményrendszer (Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyar Exportfejlesztési Ügynökség), a nagykövetségek, valamint a fővárosi önkormányzat stratégiai partnereként a budapesti versenyképes gazdálkodó szervezetek külgazdasági sikereinek elősegítése.

A BKIK jó néhány éve tudatosan törekszik arra, hogy eredményközpontú és sikerorientált szemléletet építsen be a programjaiba. Erre jó példa, hogy a kamara üzleti delegációja részt vett a tajvani Smart City Expón, ahol több konkrét megrendelés és beszállítói szerződés is született a fenntartható, okosváros témakörhöz kapcsolódó magyar cégek és tajvani vállalatok között. A hazai vállalkozások rendkívül elégedetten, többen már konkrét üzleti ajánlatokkal nyilatkoztak a rendezvény után. A kamara jó kapcsolata a szervezőkkel nagyban megkönnyíti a részt vevő magyar cégek reprezentációját a hasonló eseményeken. A tajvani szervezők például biztosították a teljes delegációnak a szállást, a helyi transzfereket, valamint egy fő repülési költségeit is fedezték. Így egy magyar vállalkozásnak a kamarával sokkal olcsóbb és egyszerűbb részt vennie egy neves külföldi expón, mintha önerőből tenné ezt meg.

 

Üzleti delegáció a bercelonai Smart City Expo-n

 

Az év másik nagy eseménye az Európa egyik legnagyobb Smart City rendezvénye kapcsán szervezett üzleti fórum volt Spanyolországban, melyre 16 magyar cég részvételét koordinálták a barcelonai, a madridi attasé és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) közreműködésével. Itt a csatlakozó kkv-k azonkívül, hogy egy standon bemutatták terméküket, egyéb programokon is részt vettek. Ezekkel a „networking” eseményekkel, helyi üzletemberekkel, cégekkel közös vacsorákkal tud sokat segíteni a kamara a kapcsolatépítésben, amit mi sem igazol jobban, mint a katalán fővárosban már megalapozott üzletkötések.

A BKIK-nak a tengerentúlon is remek kapcsolatai vannak: a New York-i Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara (American Hungarian Chamber of Commerce in New York – AmHunCham) részéről tavaly novemberben Zsarnóczky Martin, az AmHunCham elnöke és Nagy Elek, a BKIK elnöke aláírt egy együttműködési megállapodást. Ez nemcsak formális, hanem nagyon is valós együttműködés, a New York-i szervezet szívesen hoz Magyarországra üzleti delegációkat. Ennek részeként májusban Gordon M. Johnson, a New Jersey-i állami szenátus demokrata szenátora látogatott hazánkba a két kamara szervezésében, a fórumon több mint száz résztvevő volt, többnyire olyan magyar cégek, vállalkozások, amelyek már érettek és nyitottak a külpiacra lépésre.

 

Amerikai-Magyar Üzleti fórum kerekasztal beszélgetés

 

Az üzleti találkozók remek lehetőségek azoknak a cégeknek, amelyek külpiacra lépnének. A korábbi sikeres programok után szeptemberben tartottak újabb amerikai–magyar üzleti találkozót a BKIK székházában. A Délkelet-USA–Budapest gazdasági fórum részeként a kamara egy hatfős amerikai delegációt fogadott. A találkozón a piaci terjeszkedésre kész magyar cégek ismerhették meg az Egyesült Államok délkeleti városainak üzleti lehetőségeit az AmHunCham közreműködésének jóvoltából. A találkozón részt vett John E. Parkerson, Magyarország tiszteletbeli főkonzulja is, aki többek között felhívta a résztvevők figyelmét olyan szabályozásokra, amelyek fontosak lehetnek az amerikai piacra aspiráló hazai vállalkozásoknak, mint például a vízummentességi program, valamint a megváltozott adózási szabályozás. Az eseményen személyes megbeszélésekre is lehetőség volt, ahol a magyar cégek képviselői és az amerikai delegáció tagjai akár egy jövőbeli sikeres együttműködés alapjait is lefektethették.

 

"Az üzleti találkozók remek lehetőségek azoknak a cégeknek, amelyek a külpiacra lépést tervezik."

 

Hogy miben tud segíteni még a BKIK a tagoknak? A külföldi üzleti kapcsolatépítés mellett a standok bérlésében, a szálláshely és az utazás költségébe is sokszor támogatásként hozzájárulnak. Ezek – rövid és hosszú távon is – mind hozzásegítik a részt vevő magyar vállalkozók megjelenését a külpiacokon. A nemzetközi tevékenység jegyében a környező országok kamaráival is együttműködik a BKIK. 2019-ben létrejött a Duna Menti Kereskedelmi Kamarák Egyesülete. Az azóta is folyamatosan bővülő szervezet alapító tagjai az alsó-ausztriai (Sankt Pölten), bécsi, budapesti, bukaresti, horvát (a varasdi kamarán keresztül), Pest megyei, ruszei, Temes megyei, vratsai kereskedelmi és iparkamarák, valamint a Duna régión kívülről az isztambuli kereskedelmi kamara. Az egyik legtekintélyesebb kamaráról van szó négyszázezer taggal, a szervezet fuvarozó-szállítmányozó cégei jelentős szerepet játszhatnak abban, hogy a Duna növekvő mértékben a Közel-Kelet és Közép-Európa közötti árucsere-forgalom csatornája legyen.

 

ZOVÁTHI DOMONKOS/Világgazdaság