Kamarai gondoskodás a vállalkozói közösségben

2025-02-13 15:36
Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és az MKIK a kormány sikeres szociális szolgáltatásának még szélesebb körű kiterjesztésére.

A február 12-én aláírt együttműködési megállapodás szerint az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara úgy támogatja a Gondosóra programot, hogy a mintegy 900.000 hazai vállalkozást összefogó gazdasági kamarai közösségen belül segíti annak minél szélesebb körű megismertetését. A 2022-ben indult program egyébként eddig is sikeres volt, hiszen már 750.000 65 év feletti ember regisztrált, vagyis nagyjából minden harmadik nyugdíjaskorú rendelkezik ezzel az eszközzel – erősítette meg az aláíráson Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki biztos.

Nagy Elek, az MKIK elnöke a kamarai szerepvállalásról kifejtette, hogy érzelmileg is nagyon fontos, hogy a szervezet gondoskodjon az idősödő vállalkozókról, vagy a fiatalabbak idős szüleiről, ugyanakkor a racionalitás is a kamara részvétele mellett szól. Ugyanis van két társadalmi tendencia, ami erőteljesen hat a gazdaság alakulására is.

Az egyik, hogy Magyarországon elért közel teljes foglalkoztatás komoly munkaerőhiányt idézett elő szinte minden szektorban. Ennek enyhítését egyrészt a munkaerőpiac perifériáján lévő fiatalokban, másrészt az idősödő 65+ korosztályban találhatjuk meg. A nyugdíjkorhatárt elérő, de még dolgozni hajlandó korosztály tagjainál elengedhetetlen azonban, hogy az egészségüket meg tudják őrizni és hosszan aktív időskorban tudjanak élni. 

A másik kihívás, hogy a magyar társadalom Európa többi részéhez hasonlóan idősödik. Igaz ez piaci szereplőkre, így a vállalkozókra is. És mint ahogy egyre nagyobb szükség van a nyugdíjaskorú munkavállalókra a munkaerőpiacon, úgy a vállalkozások fennmaradásában is egyre tovább van szerepe az idősebb generációknak. Az időskorban várható aktív élettartam így nagyban hozzájárul a munkaerőpiacra nehezedő nyomás enyhítésére.

„Ugyanígy igaz ez a vállalkozóinkra is.” – emelte ki a kamara tavaly megválasztott elnöke. „Minél tovább tudják egészségben és nyugalomban sikeresen működtetni vállalkozásaikat, annál jobban tudják erősíteni a magyar gazdaságot is.”

Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője bízik abban, hogy az Európában egyedülálló, ingyenes szolgáltatáshoz kapcsolódó applikácót a jövőben további hasznos szolgáltatásokkal tudják bővíteni és a kamarához hasonló partnereik közreműködésével még több 65 éven felüli szépkorúról tudnak gondoskodni.