Sűrű szakmai programmal készül őszre a BKIK Szakképzési Irodája

2024-09-17 14:57
Interjú Varga Zoltán irodavezetővel

Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter a közelmúltban nyilatkozott arról, hogy a különféle nemzetközi versenyeken elért sikereken és a folyamatos modernizációs folyamatokon túl idén is folytatódik a képzési anyagok digitalizációja, a szakképző intézmények korszerűsítése, felújítása. Elmondta azt is, hogy cél a magyar szakképzési modell Kárpát-medencei térben való alkalmazása, a szakmunkás hitel létrehozása, valamint a Jószolgálati Program elindítása, amelynek keretében a szakképzésben tanulóknak lehetőségük lesz szakmájukon keresztül a rászorulókon segíteni, környezetüket megújítani.

Hankó Balázs nyilatkozata alapján Varga Zoltánt, a BKIK Szakképzési irodájának vezetőjét arra kértük, foglalja össze, hogy a BKIK miként segíti a kormányzati célok megvalósítását.

Milyen pályaorientációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe a BKIK általános iskolai parterei?

A BKIK komplex, innovatív pályaorientációs tanácsadással segíti a budapesti általános iskolákat. A szakembereink által biztosított szolgáltatások már az 5-7. évfolyamos tanulók számára is elérhetőek, de természetesen a hangsúly minden évben a nyolcadikosak pályaválasztásán van.  

A „Pályaválasztási szülői értekezletének” keretében a pályaválasztás előtt álló diákok szülei számára biztosítunk naprakész tudnivalókat.  A „Pályaorientációs napok” lehetőséget nyújtanak a tanulóknak, hogy a gyárakban, üzemekben ismerjék meg a különböző szakmákat. Az élményalapú, interaktív „Ön-, és szakmaismereti óráinkat” a fiatalok érdeklődési területek alapján biztosítják szakértőink. Az „Egyéni tanácsadás” személyre szabott, teszt alapú szolgáltatásunk.

Ősszel is igyekszünk az összes budapesti pályaorientációs börzén, kiállításon részt venni. Munkatársaink a „BKIK Pályaorientációs Pöttyökön” személyre szóló rövid, játékos felmérésekkel segítenek és adnak tájékoztatást a szakképzési lehetőségekről.

Folytatódik idén az 5-6-7. évfolyamos diákok számára rendezett rajzpályázat?

Igen folytatódik, az elmúlt két év jelentős érdeklődésén felbuzdulva idén is meghirdetjük az “Ismerkedj a szakmákkal!” pályázatunkat. Idén harminc, izgalmas téma közül választhatnak a jelentkezők, a cél továbbra is az, hogy fiatalok kreatívan forduljanak a szakmák felé.

BKIK élenjár a tehetséggondozásban ezen belül a fiatalok szakmai versenyeinek támogatásában, ezen a téren mire készülnek ősszel?

A BKIK - az EuroSkills és WorldSkills versenyekre felkészítő - JuniorSkills versenyek markáns hazai támogatója. Ősszel az épületgépészek és a fodrászok versenye zajlik, előkészületben van az asztalos verseny is. Vasárnap zárult a WorldSkills Lyon 2024 világverseny, ahol Mrakovics Olivér webfejlesztő aranyérmet, Koncsik Zsolt - a 2023 Gdansk EuroSkills verseny informatikai rendszer-üzemeltető aranyérmese, továbbá az összes szakma összes versenyzője közül a legtöbb pontot szerző versenyző, aki elnyerte az Európa legjobb versenyzője (Best in Europe) címet - informatikai rendszer-üzemeltető és Stefán Kornél szoftverfejlesztő bronzérmet nyert, 18 magyar versenyző pedig kiválósági érmet kapott. Teljesítményüket mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a versenyen 69 országból 1383 regisztrált versenyző vett részt. A nemzetek versenyében 71 induló országból Magyarország a 10 helyen végzett. Gratulálunk a résztvevőknek!

A Szakma Sztár Fesztivál talán a legjelentősebb hazai verseny, erre mikor lehet jelentkezni?

A BKIK 2008 óta vesz részt a Szakma Sztár Fesztiválon, ahol rendszeresen nagy számban indulnak budapesti fiatalok. Az előzetes igények alapján a 2025. januári előválogatókra - amelyet a területi kamarák szerveznek és bonyolítanak le - több mint 1800 fővel neveznek a budapesti intézmények, ez közel 400-zal több az előző éveknél. Jelentkezni az ősszel, a versenyfelhívás megjelenésekor lehet.

A BKIK a Szakmázz! pályaválasztási kiállítás fő támogatója, mi az idei fő cél?

Fontos, hogy a Szakmázz! alkalmával megmutassuk, hogy a szakképzésen keresztül is vezet út az egyetemek felé. Idei célunk az, hogy az általános iskolások mellet több fiatal jöjjön a gimnáziumokból, sőt, jöjjön minél több egyetemista is, aki a diploma után szakma elsajátítását is tervezik.

Az idei „Állásbörzén” milyen együttműködésre készülnek?

Öt éve vagyunk aktív résztvevői az Állásbörzének, idei fő tervünk az, hogy az álláskeresők számra idén is megmutassuk az ingyenes szakmatanulási lehetőségeket. Ennek érdekében a BKIK standján jelen lesz a négy budapesti szakképzési centrum is, akik teljes képzési kínálatukat bemutatják.

Varga Zoltán, a BKIK Szakképzési Irodájának vezetője

A nyilvánosság előtt kevesebb hangsúlyt kap, de a BKIK fontos képző és felkészítő központ is egyben.

Egyre több cég kapcsolódik be duális képzőhelyként a szakképzésbe, ennek feltétele, hogy gyakorlati oktatói képzésen végzett oktatóik legyenek. 2018 óta végezzük ezen oktatók - évente 100-150 fő – képzését, az ősszel induló képzésekre most jelentős kedvezmény is jár.

1996 óta a Mesterképzés is a BKIK feladata. A térítéses mesterképzésekkel együtt évente közel 150 új mestert képzünk, amely több mint a fele az országos számnak.

Budapesten a BKIK delegálja az ágazati alapvizsgák vizsgabizottságának elnökeit. A feladat ellátására pályázni kell, ezt követi a felkészítés és vizsga. Ez is ősszel lesz, ráadásul a vizsgáztatási jogosultság megújítása idén 400 embert érint.