Társasházkezelő szakemberek értékelték az ingatlannyilvántartási és társasházi jogszabályokat

2025-03-27 14:53
Az elkészült javaslatokat a BKIK eljuttatja a döntéshozókhoz

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Gazdasági Szolgáltatások Tagozatának Ingatlan Osztálya által március 11-én megrendezett „BKIK a Társasházakért Workshop” c. szakmai rendezvény célja az olyan javaslatok megfogalmazása volt, amelyek segítik a társasházkezelő vállalkozások működését. Az eseményen kamarai tagok, társasházkezelő vállalatok, valamint mértékadó ingatlanszakmai érdekképviseletek vettek részt.

Dr. Sztranyák József, a BKIK Ingatlan Osztályának elnöke nyitó beszédében kiemelte, hogy a BKIK 1850 óta képviseli az üzleti szektor érdekeit, hozzájárulva ezzel a nemzetgazdaság fejlődéséhez. A tavaly novemberi választások óta megújult kamara meghirdette a vállalkozások reneszánszát. Mint elmondta, ennek jegyében a rendezvény célja olyan jogszabály-módosításokra irányuló javaslatok megfogalmazása volt, amelyek segítik a társasházkezelő vállalkozások működését.

A rendezvényt a „Szolgáltató Kamara” gondolatiság jegyében tartották meg, bevonva a résztvevő szakembereket a több ezer társasházkezelő kis- és közép- vállalkozás napi működését befolyásoló, nemrég módosított ingatlan-nyilvántartási és társasházi jogszabályok közös értékelésébe.

A workshop kerekasztal-beszélgetésén a szakmai szervezetek képviselői több oldalról is megvizsgálták a társasházkezelőket érintő akut és frissen kialakult körülményeket, például az ingatlan-nyilvántartási betekintés korlátozását, a társasházi képviseletek regisztrációjának nehézségeit, a törvényességi felügyelet működési anomáliáit, valamint a közös képviselők kötelező képzésének kérdését. A résztvevők konkrét javaslatokat fogalmaztak meg ezek orvoslására.

A BKIK az elkészült javaslatcsomagot eljuttatja az Igazságügyi Minisztérium, illetve a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium döntéshozóihoz, egyben partnerséget ajánl a jogszabályok és végrehajtási rendeleteik egyeztetéséhez.

Az érintett problémák hatékonyabb kezelése érdekében a BKIK Gazdasági Szolgáltatások Tagozatának Ingatlan Osztályán belül megalakult a Társasházkezelői és Közös Képviselői Szakmai Osztály, amely a jövőben folyamatos egyeztetéseket folytat és képviseli majd a társasházi- valamint a lakásszövetkezeti kis- és középvállalkozások érdekeit a jogalkotók irányába.

 

A szakmai szervezetek javaslatai

 

BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Ingatlanforgalmazás, -hasznosítás, Ingatlan Vagyonkezelés Osztály