„Tehetségbarát Vállalat” díjért versenyezhetnek a munkaadók

2025-03-03 10:39
A pályázatokat március 14-ig várják

Idén először „Tehetségbarát Vállalat” díjért versenyezhetnek a munkaadók – jelentette be dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján egyre több vállalkozás ismeri föl a tehetséggondozás jelentőségét, segíti a tehetségek kibontakozását, akár cégen belül, akár azon kívül is. A pályázatokat március 14-ig fogadják, a díjat májusban adják át a nyertesnek.

Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy számítanak az innovatív vállalatok érdeklődésére, akiknek a szemlélete meghatározó a technológiai újítások megközelítésében, példaértékű és továbbadásra érdemes – fogalmazott. A helyettes államtitkár méltatta azokat a cégeket, amelyek oktatási-képzési rendszerekben vesznek részt, például vállalati partnerei a Tanítsunk Magyarországért programnak, vagy lehetőséget biztosítanak szakmai gyakorlatokra, bekapcsolódtak a duális képzésbe, kooperatív doktori képzésekbe, köznevelési és felsőoktatási versenyeket támogatnak. Véleménye szerint fontos szerepet játszanak azok a cégek is, amelyek kis- és kezdő vállalkozásokat segítenek tapasztalat- és tudásmegosztással, vagy cégen belül karolják föl a tehetségeket, segítik az ötleteik kibontakozását. A pályázat mindenki előtt nyitott, ezért az a legfontosabb, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel – hangsúlyozta.

A tehetségbarát vállalatok feladatuknak tekintik a tehetséges munkavállalók felkutatását, ennek érdekében kapcsolatokat építenek köznevelési, szakképzési, felsőoktatási intézményekkel, gyakornoki és önfejlesztési lehetőségeket biztosítanak, mentorrendszereket működtetnek, segítik a tehetségbarát szemlélet terjedését és a tehetséggondozás nemzetgazdasági hasznosulását. A pályázat a „Tehetségbarát Vállalat” díj oldalán érhető el.

Versenyelőny a vállalat számára

Ez az elismerés nem csupán a cég megkülönböztetését segíti a versenytársaktól, hanem erős üzenetet közvetít a vevők, megrendelők és felhasználók felé is: a vállalat értékalapú működést folytat, és valódi társadalmi hasznot teremt.

Emellett kulcsszerepet játszik a legtehetségesebb munkavállalók megszerzésében és megtartásában.

A vállalati kultúra és értékrend egyre nagyobb jelentőséggel bír a munkavállalók szemében, és ha egy cég ezt hitelesen képviseli, vonzóbbá válik a szakmai közösség számára – akár a jövő vezetőinek utánpótlásában is.

Tehetségmenedzsment az ESG-stratégiában

A tehetséggondozás szerves része az ESG (környezeti, társadalmi, irányítási) stratégiának, mely biztosítja a fenntarthatóságot és a versenyképességet.

A tehetséggondozás nem csupán egy humánerőforrás-stratégia, hanem az ESG-szemlélet szerves része. Az ilyen programok hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, növelik az alkalmazottak elhivatottságát és biztosítják a hosszú távú üzleti sikereket.

Díjazás és díjátadó

A nyertes vállalat elnyeri a „Tehetségbarát Vállalat” címet és logó használati jogát, valamint együttműködési lehetőséget a Nemzeti Tehetség Központtal.

Díjátadó helyszíne: Budapest

Dátum: 2025. május, pontosabb időpont később kerül meghirdetésre

A felhívást itt tudják letölteni. 

Forrás: https://nemzetitehetsegprogram.hu/