Szeptemberig lehet még jelentkezni a felnőtteknek szóló szakmai képzésekre. Az érdeklődő 25 év felettiek közel 180 szakma közül válogathatnak, az első két szakma megszerzése pedig továbbra is ingyenes. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felhívja a figyelmet, hogy a duális képzőhelyen folytatott tanulmányok alatt a képzésben résztvevők munkaviszonyban maradhatnak.
A Szakképzés Információs Rendszere (SZIR) adatai szerint 2023 első félévében a szakképzésben Budapesten közel 20 ezer fő vett részt, ebből 40 százalék úgynevezett felnőttképzési jogviszonyban – a szakképző iskolai vagy technikumi képzésben – tanult. A legnépszerűbbek a fővárosban az elektronikai és elektrotechnikai képzések ezt követik a turizmus-vendéglátás képzései, de a dobogóra felfértek a kreatív szakmák is.
Magyarországon az állam mindenki számára ingyenesen biztosítja két szakma és egy szakképesítés megszerzését: az első szakma esetében a szakmai bizonyítvány megszerzéséig, a második szakma esetében három tanéven keresztül, illetve szakképesítés esetében az első képesítő vizsga befejezéséig.
A BKIK tapasztalatai szerint népszerű a szakképzési rendszernek az a speciális szegmense is, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a képzésben résztvevők szakképzési szerződéses jogviszonyt létesítsenek akár a saját munkahelyükkel (munkaviszonyukkal párhuzamosan), akár egy másik vállalkozással. A duális képzésben résztvevő tanulók a munkaviszonyuk megtartása mellet sajátíthatnak el olyan hiányszakmákat, mellyel aztán egy pályamódosítást végrehajtva akár azonnal el is tudnak helyezkedni. A BKIK közel 800 vállalkozással áll kapcsolatban, amelyek összesen 1159 képzőhelyet működtetnek Budapesten.
A BKIK a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve az ország minden területi iparkamarájával együtt dolgozik a szakképzés népszerűsítésén. Közös céljuk, hogy azok a felnőttek is megismerjék lehetőségeiket a szakképzésben, akik élethelyzetükből adódóan pályamódosításra kényszerülnek.
„A mai munkaerőpiac szinte csak hiányszakmákat ismer, így a budapesti kamara kiemelten fontosnak tartja a szakmatanulás népszerűsítését a felnőttek körében is. Kevesen tudják, hogy az állam két szakma megszerzését mindenki számára ingyenesen biztosítja, így felnőttként sincs késő váltani. A döntés segítése érdekében létrehoztunk egy a felnőttek szakmatanulását segítő egy oldalas kisokost, melyet a BKIK honlapján mindenki számára hozzáférhetővé tettünk. Célunk, hogy a duális képzőhelyeken megszerzett képzési gyakorlat minél inkább megfeleljen a vállalatok és a munkaerőpiac igényeinek” – mondta el Csókay Ákos, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.
A BKIK által összeállított felnőttképzéssel kapcsolatos kisokos itt érhető el.