A GINOP PLUSZ 2024-ben is fontos mozgatórugója lehet a kkv szektornak

2024-05-16 11:26
A BKIK-nál tartott záróeseményen az idei közel kilencszáz milliárdos keret felhasználási lehetőségeit mutatták be

Tudásalapú gazdaság korszakában a pályázati forrásokból a piaci szereplők tudásgyarapítását kell finanszírozni annak érdekében, hogy az így szerzett tudással teremthessék elő a további fejlődéshez szükséges tőkét.  Budapestre érkezett a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) GINOP Plusz Regionális Roadshow-ja, amelyen beszámoltak a 2014-20-as program eredményeiről és a 2024-ben várható pályázati forrásokról.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamra székházában megtartott záró esemény előadásaiban a résztvevő vállalkozások tájékoztatást kaptak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz aktualitásairól, a rendelkezésre álló uniós versenyképességi forrásokról. Az előadásokban szó volt az elérhető és közeljövőben tervezett felhívásairól, pályázati lehetőségekről, a pénzügyi eszközök szerepéről, a vállalati üzleti innovációs és kutatás-fejlesztési, valamint zöld stratégiai célkitűzésekről.

Greinstetter Balázs, a KTM gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, a GINOP Irányító Hatóság vezetője az eseményen összefoglalta a 2014-20-as gazdaságfejlesztési program eredményeit. Beszámolója szerint ebben az időszakban 3.400-3.500mrd Ft került a hazai gazdaságba, mintegy 150 felhívás során, több tízezer kedvezményezett részvételével. A programok többnyire szélessávú infrastruktúrafejlesztések, turisztikai fejlesztések és munkaerőpiaci támogatások (újra-integrálás és képzések szervezése) megvalósítására fordították.

 

Greinstetter Balázs

2024-ben a közel 2.100mrd Ft-os operatív keretből 800-850mrd Ft lesz elérhető a vállalkozások számára, döntően munkaerőpiaci és átképzési programok támogatására. Az idei keret jelentős részét nulla százalékos kedvezményes vállalati hitelprogramok formájában tervezik kihelyezni.

A szeptemberben induló pályázati időszakhoz kapcsolódó kérdéseikkel a résztvevők a rendezvényen konzultálhattak a GFP Információszolgáltató és Partnerkapcsolati Főosztály munkatársaival.

A záróesemény házigazdája, a BKIK nevében Dr. Balog Ádám, általános alelnök köszöntőjében kifejtette, hogy a tudásalapú gazdaság korszakába léptünk, amihez alkalmazkodnia kell valamennyi politikai és gazdaságpolitikai eszköznek. Minden erőforrásnak ezt kell támogatnia a jövőben és ezt kell szolgálnia egy tudásalapú kamarának is, amely tudásmegosztással segíti a vállalkozások fejlődését.

Az általános alelnök kiemelte, hogy „a közepes fejlettségű gazdaságok csapdáját úgy tudjuk elkerülni, ha a pályázati forrásokból a vállalkozások a tudásuk gyarapítását képesek finanszírozni, majd ebből a tudásból teremtenek újabb tőkét. Ez viszi előre a gazdaságot, így tudásalapú kamaraként a BKIK-nak is ezt a folyamatot kell támogatni az elkövetkező időszakban.”

dr. Balog Ádám

A roadshow különlegességét az adta, hogy a szakmai program mellett a 2014-2020 közötti GINOP támogatások regionális eredményeit összesen közel 50 mintaértékű projekt helyszíni bemutatásával szemléltették a szervezők.