„Főváros gazdaságáért” díjban részesült dr. Sára Botond és Hernádi Zsolt

Sajtóközlemények
A BKIK 86. Ünnepi küldöttgyűlésén 47 szakember tevékenységét ismerték el

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megtartotta éves Ünnepi küldöttgyűlését, ahol a kamara tevékenységében aktív szerepet vállaló tisztségviselőket, vállalkozókat, illetve a főváros gazdasági életében kimagasló teljesítményt nyújtó szereplőket tüntették ki. Idén a két fődíjat dr. Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja, és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója kapta.

A BKIK hagyományos Ünnepi küldöttgyűlésén 47 vállalkozó, a gazdasági életben, a BKIK egyes tagozataiban, illetve a közszférában dolgozó vezető részesült elismerésben, akik aktívan támogatták a kamara Budapest gazdaságáért végzett tevékenységét.

Nagy Elek, a BKIK elnöke köszöntőjében elmondta: „A 2023-as Ünnepi küldöttgyűlés és a díjkiosztó azért is különleges, mert egy olyan időszak áll mögöttünk, amely a fővárosi vállalkozások és Budapest gazdasága számára is rengeteg kihívást tartogatott. Ilyen időkben még inkább láthatóvá válnak az erőfeszítések és a kiemelkedő teljesítmények, amiről szeretnénk méltó módon megemlékezni.”

Ebben az évben immár hagyományosan a „Főváros gazdaságáért” fődíjat két kategóriában osztották ki, amellyel a közszférában, illetve az üzleti életben folyamatosan kiegyensúlyozott, kiemelkedő tevékenységeket díjazzák.

A közszféra idei díjazottja dr. Sára Botond főispán volt, akinek a fővárosi gazdaság stabil fejlődése iránti elkötelezettségét méltatták. Budapest Főváros Kormányhivatala vezetőjeként sokat tesz a gazdasági szereplők közötti párbeszéd fenntartásáért, támogatja a munkahelyek megőrzését, a pályaorientációt és a szakmatanulást, amelyek mind a vállalkozói környezet jobbítását célozzák.

Az üzleti szférából „Főváros gazdaságáért” díjban részesítették Hernádi Zsoltot, a MOL elnök-vezérigazgatóját, kiemelve a vállalat és vezetése által hozott áldozatokat a fővárosi mobilitás fenntartásához az infláció elleni küzdelemben. A MOL Hernádi Zsolt 2001 óta tartó vezetése alatt meghatározó nemzetközi vállalattá nőtt, folyamatosan hozzájárulva mind az ország, mind Budapest gazdasági fejlődéséhez, felemelkedéséhez.

Nagy Elek elnök zárszavában elmondta, hogy a BKIK az elmúlt év során többszáz új önkéntes taggal, köztük nagyvállalatokkal bővült, akik bevonásával azóta új szakmai osztályok és csoportok is létrejöttek, tovább szélesítve ezzel a kamara által képviselt szakmák körét.