Már csak néhány hetük maradt azoknak az egyéni vállalkozóknak és cégeknek, akik a békéltető testületek bevonásával intéznék a más vállalkozással szemben kialakult vitás ügyeiket. Ezért a budapesti békéltető testülethez személyesen ügyfélfogadási időben, online formában pedig december 31-ig benyújthatóak a panaszok. 2024. január 1-jétől ugyanis a békéltető testületekhez már csak magánszemélyek nyújthatnak be kérelmeket egy jogszabály-módosítás folyományaként. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület jelenleg azon dolgozik, hogy a vállalkozásoknak továbbra is legyen lehetőségük békéltető testülethez fordulni.
Már csak december 31-éig van lehetőségük a vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák kérelmeiket a békéltető testületekhez, amennyiben adásvételi vagy szolgáltatási szerződés megkötésével és teljesítésével, termék vagy szolgáltatás minőségével kapcsolatos vitás ügyük alakult ki egy másik vállalkozással szemben, és végfelhasználás céljából vásárolták az árut vagy vették igénybe szolgáltatást.
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2024. január 1-jei változását követően ugyanis már nem fordulhatnak a békéltető testületekhez az egyéni vállalkozók, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások.
„A Budapesti Békéltető Testület tapasztalata, hogy a hazai vállalkozásoknak továbbra is nagy igényük van a peren kívüli megegyezésekre, a jogviták bíróságon kívüli rendezésére, ami egyébként a hazai igazságszolgáltatási intézményrendszert is tehermentesíti. Mi jelenleg éppen ezért azon dolgozunk, hogy a vállalkozásoknak továbbra is legyen lehetőségük a békéltető testületek szolgáltatásai igénybe venni” – mondta el dr. Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke.
„A Budapesti Kereskedelmi Iparkamara feladata, hogy a legkisebb cégeket védje és képviselje, ezért is álltunk az Elnök asszony kezdeményezése mellé. Pontosan tudjuk, hogy ezek a kisvállalkozások sokkal közelebb állnak a lakossági fogyasztókhoz, mint a nagyobb vállaltokhoz. Legtöbbjük nem rendelkezik ügyvédekkel vagy jogi képviselőkkel, így a békéltetés rendszere nem csak hatékonyabb, de olcsóbb is számukra. Évente eddig is többszáz kisvállalkozót segítettünk a gyors és peren kívüli megegyezésben és ezt szeretnénk folytatni” – tette hozzá Csókay Ákos, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.
A budapesti testület és a kamara ezért közösen jogszabály-módosítási javaslatot nyújtanak be az Igazságügyi Minisztériumnak. A javaslat értelmében a digitális szolgáltatók és az üzleti felhasználók is élhetnének a békéltető testületi eljárással. A BKIK ezen kívül kezdeményezte az uniós jogszabály felülvizsgálatát is, és kérte, hogy a fogyasztók fogalmát terjesszék ki az egyéni, mikro-, kis- és középvállalkozásokra is, hogy továbbra is igénybe vehessék a békéltető testületek ingyenes szolgáltatásait.
Jelenleg azonban arra hívja fel a vállalkozások figyelmét a BKIK, hogy év végéig nyújtsák be kérelmeiket – online, személyesen vagy postai úton – a békéltető testületekhez, hogy biztosan megkapják a szükséges segítséget.