Páros interjúnk 1. részében Varga Zoltánt a BKIK Szakképzési vezetője és a dr. Elnour Szilvesztert, a program ötletgazdáját a program indulásáról, a 2. részben a program tapasztalatairól, a mostani - 3. részben a program kihívásairól és jövőképéről kérdeztük.
A foglalkozásokat vezetve milyen pozitív élményekről tud beszámolni a fiatalok illetve a nevelők tekintetében?
dr. Elnour Szilveszter: Mindkét csoport esetében már az első pillanattól érzékelhető volt a pozitív hozzáállás a gyerekek egyrésze és a felnőttek egyaránt érdeklődve ültek be az előadásra, és nem mutatkoztak igazán elutasító reakciók. Ez különösen fontos egy olyan közegben, ahol a bizalom és a nyitottság sokszor nehezebben alakul ki. A gondoskodásban nevelkedő gyerekek számára az első benyomás és a biztonságos légkör megteremtése alapfeltétel ahhoz, hogy valóban be tudjanak kapcsolódni a közös munkába.
Kifejezetten pozitív élmény volt, hogy a gyerekek viszonylag hamar megértették az előadás valóban róluk szól, az ő jövőjüket, lehetőségeiket és döntéseiket érinti. Ennek hatására minden alkalommal aktív érdeklődést mutattak, és nem volt olyan tanuló, aki teljesen elutasítóan viselkedett volna. Külön öröm, hogy az előadások után volt olyan gyermek, aki határozottan kijelentette, tudja milyen szakmát szeretne választani a jövőben ez azt mutatja, hogy a program képes valódi iránymutatást adni.
Szintén kiemelendő, hogy egy olyan gyermek, aki a sorozat elején kevésbé illedelmesen viselkedett, a foglalkozások végére látványosan megváltozott. A pályaorientációs alkalmak hatására elkezdett tudatosan gondolkodni a saját jövőjéről, és egy konkrét szakma irányába kezdett pozitív, építő jellegű jövőképet kialakítani. Ez jól mutatja, hogy a megfelelő támogatás és figyelem milyen erős változásokat indíthat el egy gondoskodásban élő fiatal életében.
A felnőttek részéről is rendkívül pozitív volt a hozzáállás. Volt olyan dolgozó, aki huszonnégy órás szolgálat után is eljött az előadásra, végig érdeklődő és nyitott maradt. Ez az elkötelezettség különösen nagy érték, hiszen a gondoskodásban nevelkedő gyerekek támogatása csak akkor lehet igazán hatékony, ha a velük dolgozó szakemberek is motiváltak, nyitottak és készek a folyamatos fejlődésre.
Nagyon jó élményként éltem meg, hogy a felnőttek őszinték voltak, kérdeztek, megosztották saját tapasztalataikat, és egyetlen alkalommal sem tapasztaltam bezárkózást, vagy elutasítást. Ez a fajta szakmai nyitottság és együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek valóban megkapják azt a támogatást, amelyre szükségük van ahhoz, hogy esélyt kapjanak egy stabilabb, kiszámíthatóbb jövőre.
Összességében mind a gyerekek, mind a felnőttek részéről olyan pozitív hozzáállást tapasztaltam, amely megerősíti a programnak valódi létjogosultsága van, és képes érdemi változást hozni a gondoskodásban nevelkedő fiatalok életében. A bizalom, a hitelesség és a szakmai támogatás együtt olyan erős alapot teremtenek, amelyre hosszú távon is lehet építeni.
Mi okozta a lenagyobb kihívást a foglalkozásokon?
dr. Elnour Szilveszter: Az első diákkal való találkozás során különösen nagy kihívást jelentett egy tizenhat éves fiú, aki már a foglalkozás kezdete előtt olyan viselkedési stílust vett fel, amely egyértelműen azt sugallta, hogy fizikailag jelen van, de semmiben nem kíván részt venni. A kanapéra cipőstűl lefeküdt, alvást imitált, és ezzel látványosan jelezte a többiek felé, hogy ő „kívül marad” a helyzeten, mert fáradt és nem érdekli a téma.
Ugyanakkor jól megfigyelhető volt, hogy minden mondatra figyelt, folyamatosan fülelt, csak éppen nem akart válaszolni. A viselkedése inkább arról szólt, hogy a társai előtt fenntartsa a „lazaság” látszatát, és megmutassa, mit engedhet meg magának. Ez a fajta védekező, elutasító attitűd gyakran jelenik meg a gondoskodásban nevelkedő fiataloknál, hiszen sokszor a magabiztosság álcája mögé rejtik a bizonytalanságot, a bizalmatlanságot vagy a félelmet attól, hogy valóban megnyíljanak.
A legnagyobb kérdés az volt, hogyan lehet őt bevonni a beszélgetésbe, miként derülhet ki, mi érdekli valójában, és hogy egyáltalán hajlandó lesz‑e bármilyen témáról megszólalni. Úgy vélem, hogy az ilyen helyzetekben a türelem, a megfelelő hangnem és a jól irányzott, személyre szabott kérdések kulcsfontosságúak. A tisztelet, a következetes jelenlét és a szakmai alázat idővel mindig meghozza az eredményt, mert ezek azok az eszközök, amelyek képesek lebontani a fiatalok védekező falait.
Szakmai szempontból fontos kiemelni, hogy a gondoskodásban élő gyerekek gyakran csak akkor kezdenek el valóban kapcsolódni, ha érzik, hogy nem ítélik meg őket, és hogy a felnőtt valódi érdeklődést mutat irántuk. A bizalom kiépítése időigényes folyamat, de minden apró jel egy pillantás, egy félmondat, egy kérdésre adott rövid válasz azt mutatja, hogy a kapcsolat lassan, de biztosan formálódik.
Az ilyen helyzetekben a cél nem az azonnali változás, hanem az, hogy a fiatal megtapasztalja, van olyan felnőtt, aki türelmes vele, aki nem adja fel, és aki akkor is mellette marad, amikor ő éppen elzárkózik. Ez a tapasztalat hosszú távon sokkal többet ér, mint bármilyen elméleti tudás.
Ha egy dolgot kellene kiemelni, amit a legnagyobb személyes sikerélménynek élt mag az eddigi időszakban, mi lenne az?
dr. Elnour Szilveszter: Ez egy valóban nehéz és összetett kérdés, hiszen szinte minden nap élek meg olyan pillanatokat, amelyek sikerélményt jelentenek számomra, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről. Lehet, hogy ha most egy konkrét esetet említenék, az kívülről talán apróságnak tűnne. Számomra azonban ezek a „kis” dolgok rendkívül nagy jelentőséggel bírnak, mert úgy gondolom, hogy minden apró előrelépés összefügghet egy később kibontakozó, sokkal nagyobb fejlődési folyamattal.
A gondoskodásban nevelkedő gyerekeknél különösen fontos felismerni és értékelni ezeket a finom jeleket. Egy érdeklődő tekintet, egy őszinte kérdés, vagy egy apró nyitás a beszélgetés felé számukra gyakran hatalmas lépés. Ezek a pillanatok azt mutatják, hogy a gyerek elkezd bízni, kapcsolódni, és hajlandó befogadni valamit abból, amit kap. Szakmai szempontból ez az egyik legfontosabb visszajelzés, a figyelem és a kíváncsiság megjelenése annak a jele, hogy a gyermekben elindult egy belső folyamat, amely később komoly fejlődést alapozhat meg.
Ugyanez igaz a felnőttekre is. Amikor látom, hogy egy dolgozó fáradtan is leül, figyel, kérdez, és valóban szeretné megérteni, hogyan segíthet még jobban a gyerekeknek, az számomra ugyanolyan értékes sikerélmény. A szakmai nyitottság és a tanulási vágy azt jelzi, hogy a környezet is fejlődik, márpedig a gyerekek fejlődése csak akkor lehet tartós, ha a körülöttük lévő felnőttek is készek változni, tanulni és új szemléletet befogadni.
Összességében számomra minden érdeklődő szem legyen az gyereké vagy felnőtté már önmagában nagy siker. Ezek a pillanatok mutatják meg, hogy van értelme a munkának, és hogy a legkisebb változás is elindíthat egy olyan folyamatot, amely hosszú távon valódi esélyt adhat egy gondoskodásban nevelkedő fiatalnak a stabilabb, kiszámíthatóbb jövőre.
Hogyan tovább egy év után?
Varga Zoltán: A PILOT program után kiértékeljük a tapasztalatokat. Meghatározzuk milyen irányba érdemes továbbmenni. Mivel az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak mind a programba bekapcsolódott fiatalok és nevelőik oldaláról is, valószínűleg folytatjuk a programot. Fontos lesz azt megvizsgálnunk, hogyan tudjuk majd kiterjesztena jól működő gyakorlatot.
Mindennek természetesen költségvonzata is lesz, tehát a költségek fedezetének előteremtésén is el kell majd gondolkoznunk.
Köszönjük az interjút!
Páros interjúnk 1. része az alábbi linken olvasható:
Páros interjúnk 1. része az alábbi linken olvasható:
