Szeptemberben a Kispesti Móra Ferenc EGYMI keresett meg bennünket azzal a kéréssel, hogy szeretnék elvinni diákjaikat egy cég-, szakiskola- vagy tanműhely-látogatásra. Boldogan teljesítettük ezt a felkérést. A gyerekeket a BGéSZC Szily Kálmán Technikum és Kollégium Tolnai utcai telephelyének tanárai fogadták nagy szeretettel. Bemutatták az iskolát, és az itt található nyomdaipari múzeumot, amely rögtön lenyűgözte a gyerekeket. Ezután az iskolában tanulható képzésekről kaptunk gyakorlati eredményekkel illusztrált bemutatót, mit tanul és csinál egy grafikus, dekoratőr, gépgyártás technológiai technikus, épületgépész, nyomdaipari technikus, informatikus. A gyerekek megismerkedtek a nyomdaipari gépekkel, eszközökkel, néhány kisebb eszközt ki is próbálhattak. Készíthettek maguknak saját füzetet, valamint egy dobozkát, mellyel a csomagolóanyagok designját ismerhették meg az elmélet után a gyakorlatban is. Melegszívű, minden részletre kiterjedő, kedves vendéglátásban volt részünk. Búcsúzóként mindenki kapott egy saját fényképpel ellátott 2025. évi falinaptárt. Az EGYMI tanárai és diákjai boldogan, hálásan hagyták el az iskolát, bízva a további gyümölcsöző együttműködésben.
A BKIK évek óta kiemelt feladatának tekinti a pályaorientációt, a diákok iskola- és szakmaválasztását. Tudásanyagunkat és szolgáltatásaink körét kiterjesztettük az SNI tanulók felé. Összeállítottunk számukra egy átfogó felvételi információs csomagot, mely ezen a linken elérhető: