A tanulók egy ágazati alapképzés során megismerik az adott szakma és a szakmaterülethez tartozó foglalkozások alapjait. Ez a rész ágazati alapvizsgával zárul. Ezután történik a konkrét szakmaválasztás az ágazaton belül, aminek oktatása duális képzőhelyeken (külső munkahely), illetve tanműhelyben történik. A duális képzés során modern vállalati körülmények és eszközök között, a munkájuk által, saját tapasztalattal tanulják meg a szakma fortélyait a tanulók, és versenyképes, naprakész tudást kapnak. Ez egy olyan középfokú szakképzési forma, amely során az iskolában, valamint a munkaerőpiaci szereplőknél, cégeknél folyó szakmai oktatás párhuzamosan, egymást kiegészítve történik. Ezzel a legjobb tanulók számára az elhelyezkedés is lehetővé válik, hiszen duális képzőhelye lehet akár az első munkahelye. Emellett értékes szakmai kapcsolatok alakulhatnak itt ki.
Programjaink díjmentesek. Amennyiben valamelyik felkeltette érdeklődését, kérjük, a palyaorientacio@bkik.hu címen vegye fel velünk a kapcsolatot.
Friss híreink a pályaorientáció területén: