A képzési idő 5 vagy 6 év. Érettségit és szakmát ad. A végzettség megnevezése: „okleveles technikus” lesz, ami a magasabb szintű tudásra utal. A képzés szerkezete, felépítése megegyezik a technikummal. Az ágazati alapoktatást és az alapvizsgát követően bővül a szakirányú oktatási tartalom, mely szakmai tananyagot a technikum és egy felsőoktatási intézmény közösen dolgoztak ki. Ezt együttműködési megállapodásban rögzítik, ami technikumonként eltérő lehet, és az iskolák honlapján megtalálható. Az okleveles technikusképzés egyenes utat jelenthet a szakirányú felsőoktatásba. A gimnazistákkal szemben előnyt jelent a felvételinél, mivel a szakmai vizsga emelt szintű érettséginek számít. A képzés elvégzését követően a tanulók tanulmányi eredményüktől függően kerülnek felvételre a felsőoktatási intézménybe. Az előre meghatározott kreditpontok beszámításával a felsőfokú tanulmányok ideje lerövidülhet. Ezt a magasabb szintű tudást más felsőoktatási intézmény is beszámíthatja. A technikum duális partnere is részt vesz az együttműködésben, biztosítja az emelt képzés elsajátítását, valamint lehetőséget nyújthat a munka folytatására az egyetem évei alatt is.
Annak javasolt, aki:
- Jó tanulmányi eredményekkel rendelkeznek
- A felsőoktatásban szeretne részt venni
- Pontosan tudja melyik ágazattal szeretne foglalkozni
- Tudatosan szeretné építeni a jövőjét
Programjaink díjmentesek. Amennyiben valamelyik felkeltette érdeklődését, kérjük, a palyaorientacio@bkik.hu címen vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük, adja meg a szolgáltatás nevét, intézménye nevét, címét, az osztály korát, létszámát, valamint saját nevét és telefonos elérhetőségét a gyors, hatékony és közvetlen kapcsolattartás érdekében.
Friss híreink a pályaorientáció területén: